Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Endrei Judit anyaságról, karrierről

Csaknem tíz éve eltűnt a tévéképernyőről, mégis mindenkinek a kedves mosolya és jellegzetes finom hangszíne jut eszébe Endrei Juditról. Az egykori közismert bemondónő időközben édesanya lett, és nem műsorokat, hanem könyveket szerkeszt.
Karrier vagy család? – tette föl a kérdést Endrei Juditnak, a szegedi születés hete fővédnökének egy helyi tévériporter. Az egykori televíziós ellenőrizte a sminkjét, kedvesen eligazította az operatőrt, tisztázta, hány perces anyag készül. Még mindig profi.

– Legtöbben nyilván azt mondanák, hogy az egyik legalább olyan fontos, mint a másik. Nekem viszont mindenek előtt való, hogy édesanya vagyok. Azért ne legyünk igazságtalanok azokkal a fiatalokkal sem, akik először karriert építenek, és csak később szülnek – kezdte válaszát.

Lapunknak ráérősen mesélt a képernyőről ismerős Endrei Judit-os természetes bájjal: – Én is későn hoztam világra a gyermekeimet, ám ennek más, magánéleti okai voltak. A hozzáértők szerint a lányok akkor teszik legokosabban, ha huszonnyolc-harminc éves koruk körül vállalkoznak az anyaságra, hogy utána visszaállhassanak a pályájukra, és ott kiteljesedhessenek. A lányaimat is úgy nevelgetem, hogy tanuljanak, hiszen egy nő akkor állhat magabiztosan, értéket létrehozva a világban, ha tanul. Mélyen tisztelem persze azokat, akik teljes szívüket és lelküket átadják az anyaságnak, de magamat nem tudom elképzelni anélkül, hogy ne legyen munkám, amiben örömömet lelem.

Szegedről indult

A munka, vagyis a televíziózás Endrei Judit életében Szegeden kezdődött, az akkor induló körzeti stúdióban. A Juhász Gyula Tanárképzőn volt harmadéves, amikor tévézni kezdett, a bemondóság mellett riportfilmeket készített, dokumentumfilmeken dolgozott szerkesztőként, riporterként. Elég gyorsan elkerült Budapestre, lépésről lépésre haladt, ahogy ő mondja, a szamárlétrán. Iskolatévézett, híradózott, dolgozott a Hétvége és az Ablak műsorban. Húsz évre beköltözött a képernyőnkre.

Névjegy

Születési hely, idő: Szolnok, 1953. május 7.
Csillagjegye: Bika
Iskolái: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–orosz szak (1973–77), MÚOSZ Újságíró Iskola 1977–78, ELTE orosz szak (1980–83)
Munkahelyei: Magyar Televízió (1976–1998)
Foglalkozása: bemondó, műsorvezető, szerkesztő
Párja: Sütő Péter
Gyermekei: Nóra (15), Laura (12)
Kedvenc étele: a szegedi halászlé és a mákos guba
Kedvenc itala: száraz pezsgő

Kinyílt a világ

– Az ismertségnek nem éreztem hátrányát, soha nem zavart, hogy megismernek. Ma is segít bejutni bizonyos ajtókon, igaz, nem magától értetődő a siker. De annak örülök igazán, ha egy-egy fontos ügy érdekében sikerül kiaknáznom – mondja. Mindezek ellenére Endrei Judit „lelépett" a képernyőnkről, és nem is vágyik vissza.

– Teljes életet élek, nagyon szeretem, amit csinálok. A magam főnöke vagyok, szentendrei lakásom az irodám. Könyveket szerkesztek, ez hasonlít a tévézéshez, bármikor átültethetők lennének valamilyen magazinműsorba. A könyveim révén kinyílt a világ, járom az országot, sok emberrel találkozom. Amíg tévéztem, búra alatt éltem, minden olyan egyszerűnek tűnt. Most sokkal színesebb, változatosabb életet élek, mint amikor a világ megmutatásában működtem közre. Most érzem igazán az emberek szeretetét, amit sok-sok éve táplálnak irántam. Annak idején nem mutatták ki ennyire, most bátrabbak, odajönnek, nyíltan elmondják, mennyire hiányolnak, megsimogatnak.

Némi kritika

– Lehet, hogy a mostani tévéseknek sem ártana kicsit hátrébb lépni a saját dolguktól, hogy sok emberrel találkozzanak, beszélgessenek. Az igényességet nem „lefelé kell nyomni", hanem mindig felfelé kell húzni. Ezért nem gondolom, hogy le kellene mondanunk a könyvekről, még ha sokak számára a kézbevétele feladatot is jelent, egy akadály, a lustaság leküzdését – bújt meg némi kritika szavaiban. Endrei Juditék nagy generációjával kiment a bemondó is a divatból. Hogy hiányzik-e a bemondó a tévéből? Úgy fogalmazott, talán nincsen szükség rá, ám egy házigazda nem ártana, hogy terelgesse a nézőt. A sok felirat helyett időnként jól jönne egy igaz emberi megnyilvánulás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavették

Brüsszel» Visszavették a Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) az európai… Tovább olvasom