Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Emlékezés győzelemmel

A Graboplast-ETO győzelemmel kezdett a Kulcsár Anita-emléktornán. A csapat virágot helyezett el a januárban tragikus körülmények között elhunyt játékos sírján.

Kézilabda

A csapat kora délelőtt indult Dunaújvárosba a Kulcsár Anita-emléktornára. Útban a torna helyszíne felé, a győriek kilátogattak a győri temetőbe a januárban autóbalesetben elhunyt válogatott játékos sírjához, melyen virágot helyeztek el.

Graboplast-ETO–Podravka 27–23 (11–15)

Graboplast-ETO: HERR – Kovacicova 4, Bradeanu 1, Görbicz 2, Dokic 2, GOGIRLA 13/6, Vérten 2. Cs.: Bognár, Bódi 2, Temes, Mörtel, Lazer 1, Nagy K. Edző: Róth Kálmán.
A horvát Podravka ellen lépett pályára a nemzetközi emléktorna első napján a Graboplast-ETO. A találkozón az új mezben játszó zöld-fehérek egészen a második félidő közepéig hátrányban voltak, ám ezt követően feljavult a védekezés, amit a mindösszesen nyolc kapott gól is mutat. Fordított is a győri gárda, s végül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A csapat a rengeteg munka miatt láthatóan kissé fáradtan mozgott, sok ziccert hagyott ki, így a győzelem még értékesebb a neves horvát gárda ellen.
A másik összecsapáson: Dunaferr–Buducnost (szerb) 25–24.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz aratás után alacsony árak

Hűvös tavaszt követő, rengeteg esőt hozó nyár – ez volt az előzmény, aminek következménye a nagyon nehéz aratás, melyen túl van a megye, noha 250 hektáron még lábon áll a búza. Minden bizonnyal lábon is marad. Az idén 116 ezer hektárról kellett betakarítani a gabonát. A búza aratása a 28. héten kezdődött és a 33. héten fejeződött be lényegében. Tovább olvasom