Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Emelkedni fog a sertéshús ára

A korábbi negatív trendet megtörve, az utóbbi hetekben emelkedésnek indultak a sertésfelvásárlási árak, amelyek jelenleg 260 forint körül mozognak kilogrammonként élősúlyban számolva. Az átadási árak várhatóan 10 százalékkal emelkednek majd.
Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára kedden elmondta, hogy az év elején a felvásárlási ár még 280 forint körül mozgott kilogrammonként, ám ezt az országba beáramló lengyel import letörte. Így a felvásárlási árak akkor végül is 230 forint körül álltak meg.

Most az uniós tendenciáknak megfelelően Magyarországon is emelkedésnek indultak a felvásárlási árak. A jelenlegi 260 forint körüli kilogrammonkénti ár lényegében megfelel az élősúlyban számított önköltségi árnak. A szakember szerint az áremelkedés tovább folytatódik.

A VHT titkára hozzátette, hogy valamelyest csökkent a lengyel eredetű behozatal, és az emelkedő takarmányárak ugyancsak közrejátszanak az átvételi árak emelkedésében.

Menczel Lászlóné utalt arra is, hogy az áremelkedést várhatóan a feldolgozók kénytelenek lesznek tovább hárítani a vásárlókra, és az átadási árak várhatóan 10 százalékkal emelkednek. Így a félsertés, a tőkehús átlagos kilogrammonkénti ára 600 forint körül alakul majd.

MTI/hirado.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos merénylő Kabulban

Tovább olvasom