Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Emelkedett a légiforgalmi incidensek száma

A legnagyobb mértékben a repülőgépek elkülönítési minimumának - a gépek közötti minimális függőleges és vízszintes távolság - megsértésével kapcsolatos esetek nőttek.
Mintegy hét százalékkal emelkedett a légiforgalmi szolgáltatásokhoz köthető légi incidensek száma - derül ki az Eurocontrol 2013-as biztonsági jelentéséből.

A 36 ország által 2013 szeptemberéig leadott jelentések a 2012-es számokat tükrözik. A jelentés szerint a súlyos esetek mindössze 0,6 százalékot tettek ki, amely megegyezik a 2011-es szinttel, a komoly események pedig 1,8 százalékkal csökkentek, míg a be nem sorolt veszélyességi szinthez tartozó események száma 38 százalékos csökkenést mutat.

A legnagyobb mértékben, 14 százalékkal a repülőgépek elkülönítési minimumának - a gépek közötti minimális függőleges és vízszintes távolság - megsértésével kapcsolatos esetek nőttek. Ezek közül 35 súlyos és 217 komoly eset volt. Az adatok szerint egymillió gépmozgásra mintegy 125 elkülönítési minimum-megsértés jutott.

Tizenkét százalékkal csökkent a 2011-es számokhoz képest a futópálya megsértések száma, vagyis azon eseteké, amikor a futópályára engedély nélkül földi jármű, személy, vagy repülőgép lépett be. Ezen belül a súlyos esetek száma 23-ról 12-re, a komoly eseményeké pedig 62-ről 37-re mérséklődött. Egymillió gépmozgásra mintegy 75 eset jutott 2012-ben.

A légtérsértési (engedély nélkül légtérbe lépés) esetek száma kis mértékben emelkedett, 5 százalékkal több történt 2012-ben, mint 2011-ben, a súlyos esetek száma 12-ről 10-re csökkent. Az Eurocontrol jelentésében hangsúlyozta: az elmúlt években több döntést is hoztak annak érdekében, hogy csökkentsék a légtérsértési esetek számát.

Csökkent a lézerrel a pilótákat zavaró, néha elvakító történések száma is, 2012-ben tíz ilyet jelentettek, miután több Eurocontrol tagországban törvényileg nehezítették meg a lézerceruzák és egyéb lézeres eszközös forgalomba hozását, vásárlását.

A 2011-es 18-hoz képest 2012-ben tíz olyan eset történt, amikor a légiforgalmi irányító szolgálatok nem tudtak forgalmi szolgáltatást nyújtani technikai hiba miatt. Ezen belül a legtöbbször kommunikációs, vagy a repülési tervekkel kapcsolatos adatfeldolgozási hiba fordult elő.

A 2012-es évben az Eurocontrol szerint 88 olyan baleset történt a tagországokban, amelyben 2,2 tonnánál nagyobb maximális felszálló súlyú repülőgép volt érintett, ezekből 17 volt halálos kimenetelű. A balesetek mintegy egyötödében a repülőgép a földön ütközött össze valamilyen másik járművel, tárggyal, vagy emberrel, 2012-ben 15 ilyen esetet regisztráltak. Hét olyan baleset volt, amikor a pilóták a földnek irányították (CFIT) a repülőt, ezek közül négy volt halálos kimenetelű.

Jelentősen emelkedett azon esetek száma, amikor a földnek ütközést az utolsó pillanatban el lehetett kerülni, 2011-ben 72, egy évvel később már 134 esetet regisztráltak, bár ezekből csak egy kapott "súlyos" besorolást.

Tizenkét százalékkal többször fordult elő, hogy a repülőgépet irányító pilóták eltértek a légiforgalmi irányítótól kapott engedélytől, vagy utasítástól, mintegy 250 eset jutott egymillió repülési órára. Csökkent viszont az engedélyezett repülési magasság megsértésével kapcsolatos esetek száma, öt esetben súlyosnak minősítették az incidenst.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttestet találtak egy székesfehérvári tűzesetnél

Holtestet találtak a székesfehérvári tűzoltók egy tűzeset utómunkálatai közben szerda hajnalban -… Tovább olvasom