Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Emberséggel az egészségért

A Kisalföld mától kampányt indít, hogy elismerje az egészségügyben dolgozók munkáját. Megyénkben naponta százak életét mentik meg és ezreket gyógyítanak kórházakban, rendelőintézetekben, orvosi rendelőkben.
A Kisalföld „Emberséggel az egészségért" díjakat alapított annak érdekében, hogy rávilágítsunk az egészségügyben folyó kiemelkedő munkára. Legyen az nővér, aki ápol, orvos, aki nem adja fel, egy osztály, ahol a közösséggé kovácsolódott munkatársak egy emberként dolgoznak a betegekért, hallani, tudni szeretnénk róluk, hogy elismerhessük kimagasló tevékenységüket.

Hetente számos levél érkezik hozzánk. Ezekben olvasóink orvosok, nővérek, kórházi osztályok munkáját, erőfeszítéseit méltatják, nyilvánosságot kérve a köszönő szavaiknak, hálájuknak gyógyulásukért. Ezért is döntött úgy szerkesztőségünk, hogy a régiónkban élők igényeinek eleget téve megszervezi a „Jó kezekben" kampányt.
Hat kategóriában keressük a jelölteket, beleértve kórházi és háziorvosokat, ápolókat, munkahelyi közösségeket. Nem kell feltétlenül életmentőknek lenniük. Olyan személyiségeket, illetve csapatokat keresünk, akik kimagasló teljesítményt nyújtanak ápolásban, gyógyításban.

Az „Emberséggel az egészségért" díjakat olvasóink adják, hiszen az Önök szavazatai alapján választjuk ki minden hónapban az elismerésben részesülőket és végül a győzteseket. A Kisalföld-kampány fél éven át tart. Célunk a kimagasló teljesítmények elismerésén túl, hogy rávilágítsunk az egészségügy nehéz helyzetére, és köszönetet mondjunk mindazoknak, akik gyakran méltatlan körülmények között, értünk dolgoznak.
A kategórianyertesek 100–100 ezer forint értékű, egyszeri díjas életbiztosítást vehetnek át. A díjakat az Allianz Hungária Biztosító Rt. ajánlotta fel.

A Kisalföld „Emberséggel az egészségért" díjat alapított. Az elismerés lapunk és olvasóink köszönete mindazoknak, akik az egészségügyben dolgoznak értünk. Önöktől szeretnénk megtudni, kedves olvasóink, azoknak az orvosoknak, ápolóknak a nevét, akik fáradhatatlanul gyógyítanak.
A Jó kezekben – Emberséggel az egészségért című kampány azt a célt szolgálja, hogy rávilágítsunk, milyen áldozatos munka folyik kórházainkban, rendelőinkben. Szeretnénk elismerni több ezer egészségügyi dolgozó tevékenységét. Tudjuk, hogy sokszor hatalmas nyomás alatt, hiányos felszereléssel, olykor eszközök és források híján, önmagukat sem kímélve, szabadidejüket is feláldozva működtetik az ellátórendszert.
A díj nem szakmai elismerés. Az egészségügyben dolgozók emberségét, pluszteljesítményét, kiemelkedő erőfeszítését kívánjuk díjazni hónapról hónapra a Kisalföld hasábjain.

A kategóriák

Hat különböző kategóriában lehet jelölni:
– kórházi orvos,
– nem kórházi orvos (háziorvos, gyermekháziorvos, üzemorvos, iskolaorvos, mentőorvos, tisztiorvos, fogorvos stb.),
– kórházi ápoló-asszisztens,
– nem kórházi ápoló-asszisztens, védőnő,
– munkahelyi közösség,
– az egészségügy más munkaterületein dolgozók.
A jelöléseket indoklással olvasóinktól várjuk. Jelölni a Kisalföldben megjelentetett jelölőlapokon lehet. Betegek, kezeltek, munkatársak, munkahelyi vezetők egyaránt jelölhetnek egészségügyi dolgozót a hat különböző kategória valamelyikére. A jelölőlap tartalmazza a jelölt nevét, munkahelyét, maximum öt mondatban a jelölés indoklását, a jelölő nevét és címét.

Mától hat hónapon át az újságban megjelentetett és hozzánk beérkező jelölőlapok figyelembevételével választjuk ki havonta a nyerteseket, majd pedig a kampány végén választjuk meg az év orvosait és a többi kategória győztesét. Szeptemberre tervezzük a díjátadó ünnepséget. Szeretnénk, ha nemcsak Győrre, hanem az egész megyére kiterjedne a kampány. Azonos feltételeket kívánunk biztosítani a régió minden szegletéből érkező nevezéseknek.
Minden nevezettnek oklevelet küldünk. A hónapok díjazottjait rendszeresen bemutatjuk a Kisalföldben, ahogy a végső győzteseket is. A hónapok díjazottjai és a végső győztesek kiválasztásában szakmai zsűri lesz a szerkesztőség segítségére.

Életbiztosítás a nyerteseknek

A kategóriagyőztesek 100– 100 ezer forint értékű életbiztosítást vehetnek át. A díjakat az Allianz Hungária Biztosító Rt. Nyugat-dunántúli Igazgatósága ajánlotta fel. Dombi László területi igazgató a Kisalföld kampányát értékelve elmondta:
– Meglehetősen szigorú szponzorációs gyakorlatunkban odafigyelünk a társadalmi célú helyi kezdeményezésekre. Különösen akkor, ha olyan rászorult helyzetben lévő területről van szó, mint az egészségügy. Tudjuk, hogy az egészségügyi intézmények és dolgozóik sokszor igen nehéz körülmények között végzik munkájukat, azt a munkát, amely mindannyiunk számára életbevágóan fontos. Ezért üdvözöljük a Kisalföld kommunikációs kampányát, amely a nyilvánosság erejét felhasználva kívánja reflektorfénybe állítani azokat az orvosokat, ápolókat és más egészségügyi dolgozókat, akik a közvélemény szerint ezt teljesítményükkel leginkább megérdemlik. Ehhez az erkölcsi elismeréshez szeretnénk mi is hozzájárulni a magunk jelképes támogatásával, a kategóriagyőzteseknek felajánlott 100.000 forint értékű, egyszeri díjas életbiztosítással. Reméljük, hogy a Kisalföld kezdeményezése az olvasók körében kedvező fogadtatásra talál, és a következő fél évben fokozott figyelmet szentelünk majd azokra, akik legféltettebb kincsünk felett őrködnek – mondta Dombi László.

Vélemények a kampányról

A Kisalföld egészségügyi kampányát örömmel fogadták az egészségügy prominensei, a kórházigazgatók, az orvosi kamara, az ÁNTSZ vezetői.
Dr. Bugovics Elemér, a Petz Aladár Megyei Oktató kórház főigazgató főorvosa a kezdeményezéstől elsősorban azt várja, hogy hitelesebbé válik az egészségügy hátterének bemutatása. Az emberek bátrabbak lesznek, őszintébben merik majd elmondani a véleményeiket, tapasztalataikat. A kritikákra és az elismerésekre ugyanis egyaránt szükségük van a gyógyítóknak, hangsúlyozta a főigazgató, aki emellett azt is reméli, hogy az olvasók ismeretszerzésének gyarapítását is szolgálják a rendszeresen megjelenő portrék.

Dr. Kaiser Piroska, a megyei ÁNTSZ tisztiorvosa keserűen jegyzi meg, hogy az utóbbi időben nagyon sok negatívum jelent meg a hazai egészségügy helyzetéről és az abban tevékenykedőkről. Hiányosságok ugyan vannak, de korántsem annyi, mint amennyit a sajtó és a különböző televíziók sugároznak. A tisztiorvosi szolgálatnál ezért is örülnek annak, hogy az újságban lehetőség nyílik a szakemberek munkájáról szóló objektív tájékoztatásra. Az elismerés fontos, de a kezdeményezésnek nem egyes orvosok „betegvadászata", hanem a páciensek érdeke, mielőbbi gyógyulása a célja – emelte ki dr. Kaiser Piroska.
Dr. Pohárnok László szerint az egészségügyben dolgozó áldozatkész munkatársak fáradozásait valójában csak a hálás szempárok viszonozhatják. A megyei orvosi kamara elnöke reméli, hogy az Emberséggel az egészségért elnevezésű kezdeményezés során olyan emberi teljesítményeket fognak díjazni a szavazók, amelyek nem függtek össze semmilyen „kézzel fogható hálával". A sorozat hozzájárulhat ahhoz is, hogy a betegek és a gyógyítók között szorosabbá váljon a kapcsolat – véli dr. Pohárnok László.

Pilt Zoltánné, a győri Petz Aladár megyei kórház ápolási igazgatója nagyon jónak tartja az ötletet, különösen, hogy az ápolónők ilyen jellegű elismerésére is lehetőséget teremt. Meggyőződése, hogy a kezdeményezés mind a társmédiumokban, mind a közvéleményben kellő visszhangra talál. Semmiként sem tartja egyfajta „tüneti kezelésnek", amely az egészségügy krónikus betegségeit lenne hivatott elkendőzni. Nem szakmai kérdésekről van szó ugyanis, hanem arról, hogy ki az, aki hosszú heteken, hónapokon át is képes pluszteljesítményt nyújtani mindennapi munkája során.

Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári kórház igazgatója üdvözli a kezdeményezést. – Végre az egészségügyről pozitív véleményt is fogunk olvasni az újságban – nyilatkozta. – Úgyis annyi rossz hír terjed – egy részük pusztán előítéletből –, mi pedig most végre be tudjuk mutatni azokat az egészségügyi dolgozókat, akik áldozatos munkájukkal ténylegesen szolgálatot tesznek az embereknek. Megismertetésükön keresztül módunkban áll láttatni az egészségügy szép oldalait is.
Dr. Végh Klára körzeti orvos szintén az egészségügy pozitív oldalainak bemutatási lehetőségét emelte ki a Kisalföld ötlete nyomán. Arról van szó, mondta, hogy az orvos-beteg kapcsolatban, illetve az egészségügy-beteg kapcsolatban van-e valami plusz, illetve előteremthetjük-e ezt a többletet. Az emberiesség ugyanis – még ha a mindennapi élet rohanása, a pénztelenség ezt jórészt elfedi is – mindenképpen az egészségügyi munka velejárója. A sokak által szükségesnek ítélt reformot ugyan pótolni nem fogja, de segíthet, hogy a lakosság a valós helyzet alapján alkosson ítéletet.

Dr. Dézsi Csaba András főorvos, az Ép Testben melléklet szerkesztője: „Minden olyan kezdeményezést jónak tartok, ami az egészségügyi dolgozók munkáját elismeri, és különösen jónak tartom azt, hogy a Kisalföld mint az ország legnagyobb regionális napilapja egy ilyen díjat alapít. Az egészségügyben minden szinten komoly tudású szakemberek bizonyítanak nap mint nap, fontos, hogy megismerjék és néha elismerjék az emberi teljesítményeket is."
Várjuk tehát kedves olvasóink jelöléseit. A jelölőszelvényeket lapunk 11. oldalán találják.

A szakmai zsűri

Dr. Bugovics Elemér főigazgató főorvos, Győr; dr. Baranyai Tibor főigazgató főorvos, Sopron; dr. Pohárnok László, orvosi kamara, megyei elnök; dr. Paller Judit, megyei tiszti főorvos; Pilt Zoltánné ápolási igazgató, Győr; dr. Dézsi Csaba András, az Ép Testben melléklet szerkesztője; dr. Krizmanics Mária igazgató, Csorna; dr. Ballagi Farkas igazgató, Kapuvár; dr. Vörös László igazgató, Mosonmagyaróvár; dr. Végh Klára háziorvos, Győr; dr. Demetrovics Szilárd háziorvos, Pér.
„ A visszajelzések nélkülözhetetlenek, különösen, hogy sok kolléga úgy végzi a munkáját, hogy a páciensek jó véleménye nem is jut vissza hozzá."

„ Fantasztikusan jó ez a kezdeményezés, különösen azért, mert az embert szólítja meg, és nem a beteget. Az emberek hitét akarja visszaadni az egészségügyben, az ellátórendszerben. Ha hiszünk orvosunkban, ápolónkban, az a gyógyulást is segíti."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogynak a kereskedők?

A kereskedelmi mikrovállalkozások jelentős része 2003-ban életképtelenné fog válni. Igazából már a… Tovább olvasom