Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Embercsempészeket fogtak el a Bács megyei rendőrök

Két embercsempészt és velük nyolc, a magyar határt illegálisan átlépő koszovói albánt fogtak el a Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség körzetében - közölte a Bács megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Rákosi Mihály tájékoztatása szerint a kirendeltség járőre szombatra virradóra hőkamerás megfigyelés közben észlelte, hogy egy kisebb csoport illegálisan lépte át az államhatárt a térségben. A helyszínre irányított járőr Katymár déli kijárójánál kora hajnalban elfogta a tíz embert. Róluk az igazoltatás során kiderült, hogy vezetőjük egy magyar és egy szerb állampolgárságú katymári férfi. A velük Magyarország területére illegálisan lépett hét felnőtt és egy 3 éves fiúgyermek pedig koszovói albánok. Mivel utóbbiak nem tudták igazolni személyazonosságukat, illetve a Magyar Köztársaság területén való tartózkodásuk jogszerűségét, a járőr előállította őket a Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltségre. Az ott lefolytatott vizsgálat megállapította: az egyik, 35 éves koszovói albán állampolgárral szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben Magyarország területén, ezért őt a hatóság bűnügyi őrizetbe vette. Az ugyancsak koszovói albán gyermeket és szüleit a békéscsabai befogadó állomásra szállították. A többi négy illegális határátlépőt pedig a Kiskunhalasi Õrzött Szállásra vitték, ahol idegenrendészeti őrizetbe kerültek - mondta a szóvivő. A csoportot vezető két embert - embercsempészés megalapozott gyanúja miatt történt kihallgatásukat követően - szabadon engedték - közölte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félmilliót ért az Ikva-part

Tizenhat alkalommal koppant a kalapács százezer forint feletti tételnél a Képcsarnok szombati… Tovább olvasom