Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Ember, irtás, bajnokok

Megyek hazafelé, és látom, hogy Győr tüdejét ismét sarabolják, kinyírják, pusztaságot teremtenek faropogtató láncfűrészes zúgással. A Püspökerdő, amely már régóta közelébe sem ér annak, ami hajdan volt, egyre inkább egy gazos réthez hasonlít. Megállok, kérdezem a munkást, mi folyik itt. P bizony nem tudja, de bajnok brigád vágja a fákat. Ez jó, mert gyorsak és ügyesek, és azokat tényleg becsülni kell, akik szakmájukban a legjobbak közé tartoznak. Elhivatottan vágják a fákat. Valószínű, nem tudják, mit tesznek.

Mondja az illetékes már régóta, hogy az erdőket régen is vágták, most is vágni kell. Nincs ezzel baj, mert újratelepítik. Hát, nézem az újratelepített szörnyűséget. Olyan, mint falusi házacskák közepén egy panel lakótelep. Katonás sorban álló, vékonyka csemeték. Ezek között aztán egész biztos nem bújócskáznék, nem sétálnék, nem hallgatnám a lombhullás lágy neszét.
Szépen lassan közömbösek leszünk, mert annyiszor elmondták nekünk, annyiszor megmagyarázták, nincs más út, csak az az egy, amely éppen arra megy, merre az aktuális igazgatók, főnökök, vezetők szeretnék. Árkon, bokron, erdőn, embereken át.
Mi pedig nyelünk egy nagyot. Pk az okosabbak, biztosan jobban tudják, mint mi. Nagyobb a rálátásuk, meg akinek Isten ugye íróasztalt adott, előbb vagy utóbb csak kanyarít egy kis észt is hozzá a kobakja alá.
A patikákban sorban állunk, többet fizetünk, receptet kérünk az eddigi legáltalánosabb pirulákhoz, a nyugdíjasok nem dolgozhatnak úgy, ahogyan eddig, a gáz is drágább lett. Nagy levegőt veszünk, fogunk között kipréseljük: rendben. Gazdaság, felső szint, egyszerű halandó csak azt látja, most szorulni fog, de lehet, hogy az országnak tényleg jobb lesz, és majd egyszer nekünk is. (Kincstári optimizmus ez, jobb híján azonban be kell érni ennyivel, lehet, beindulnak a nyugati pénzfolyamok.) Ám a szerencsétlen erdők mit vétettek, hogy feltétlen likvidálni kell őket? Nem lehetne egy-egy korhadt fát kivágni az egész rengeteg helyett? (Megjegyzem a ledöntött tőkék erős, izmos, ép törzsek. Ma már feldarabolva.) Nem lehetne a városok közvetlen környezetét, ahova mint hegyvidékre az osztrák urbánus, úgy járnak kirándulni, futni, sportolni a sík földi városlakók, megvédeni a baltáktól?
Biztos lehetne, de mégsem lehet. Ezt még én is látom és érzem, és a szívem facsarodik ki minden egyes fával. Beülök az

autómba és arra gondolok, hány és hány irtás mellett fogok még én is elmenni szótlanul. Hány és hány fa, fű, virág, érték, ember fog kidőlni egészségesen csak azért, mert azt mondják rá, szöszökkel szórja tele a környezetét. (Akárcsak az elmúlt ötven évben. Új idők, új bajok. Ami régen sétatér volt, ma allergén fertő.)
Pusztán tehetetlenek vagyunk, vagy tehetetlenek a pusztában?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi kistigris az országos kilencedik

Tízezer magyar kis- és középvállalkozást hasonlított össze egy hitelminősítő cég. Három szegedi… Tovább olvasom