Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Elvitték a Ringa gyártósorait

Leszerelték péntekről szombatra virradóra a kapuvári Ringa-gyár gépeit, majd el is szállították azokat – közölte lapunkkal Pászli Tibor, a húsüzem szakszervezeti vezetője.

Hazaküldött műszak

A kapuvári Ringában a pénteki délutános műszak dolgozóit este hat órakor elküldték haza. Nyolc órakor megjelent egy sárvári őrző-védő cég autója, rájuk bízták a gyár esti őrzését. Kilenc óra tájékán közel húsz ember érkezett, akiknek a gépsorok leszerelése volt a feladata. Ezt megelőzően a helyi munkások előkészítették az elektromos berendezéseket a leszerelésre. Este tíz órától megindult a kamionforgalom a gyár területére. Most azonban nem a késztermékeket készültek elszállítani, hanem a bacon- és sonkagyártó sorok gépeit kezdték berakni az autókba.

Megdöbbentő eljárás

Pászli Tibor szakszervezeti vezető elmondta: „A kollégák értesítettek, hogy a délutános műszakot befejezték, mert várható a gépek leszerelése. Megdöbbentő számomra az egész eljárás, ha egyszer a tulajdonos a saját eszközeit viszi el, miért kell ezt az éjjeli órákban megtenni? Úgy látszik, ők is érzik a helyzet fonákságát" – fogalmazott Pászli Tibor.
Az éjszaka folyamán a gyár több dolgozója is megjelent a helyszínen, mindenki megdöbbenésének adott hangot. „Sosem hittem volna, hogy egy ilyen patinás gyárral ez megtörténhet" – fogalmazta meg a többség véleményét a gyár egyik munkása. Hasonló szellemben nyilatkozott egy régi vezető is: „Családi rendezvényről jöttem el, miután értesítettek a fejleményekről. Több mint húsz évet dolgoztam a kapuvári gyárban, álmomban sem hittem volna, hogy egy ilyen színvonalú üzemet valaha is le fognak szerelni."

Kerítésen kívülről

A rossz idő ellenére reggelig kitartó dolgozók a kerítésen kívülről nézték végig a kapuvári Ringa kiürítését. A szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a gyár területét hermetikusan lezárták, a kapuváriak közül csak néhány ember maradhatott éjszaka az üzemben, ám elmondásuk szerint az ő mozgásukat is éberen figyelték a sárvári vagyonőrök.
Szombaton délután egy órakor indultak meg – biztonsági őrök felvezetésével – a kamionok a gépek új telephelye felé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legjobbakat kiemelni

A Pannon Baromfi Kft. „Az év környezetvédelmi díja” elismerésben részesült, a díjat a… Tovább olvasom