Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Elvették a saját koronáját is

A tragikus sorsú szépségkirálynőt, Molnár Csillát többször csúnyán átverték a verseny során.

A II. világháború előtt az utolsó szépségversenyt 1934-ben tartották, ennek az 50 éves évfordulóján jutott eszükbe a szervezőknek, hogy érdemes lenne a rendezvénybe ismételten életet lehelni. A Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat munkatársai a Miss Austria Corporationhöz mentek tapasztalatszerző körútra, így a sógorok is beszálltak a magyarországi verseny rendezésébe.

A felhívására 2000 lány jelentkezett, köztük az 1969. január 12-én született fonyódi középiskolás Molnár Csilla Andrea is. Az elődöntőkre már egy meghatározott ruházatot kellett vinni a lányoknak. Érdekesség, hogy ennek beszerzésében Balázs Klári énekesnő is segédkezett, aki férjével, Korda Györggyel törzsvendégnek számított Csilláék éttermében. Az elődöntőből az első, a középdöntőből a negyedik helyen jutott a diáklány az október 5-i fináléba.

A huszonöt lányból harmadik helyen Füstös Veronika, míg a másodikon Kruppa Judit végzett. Szépségkirálynőként Csilla igencsak „busásan meggazdagodott": egy kosztümöt, háromnapos bécsi utat, ajándékcsomagot és egy 50 ezer forintos reklámszerződés-ajánlatot kapott, amit utólag nem fogadott el. Viszont jogot szerzett arra, hogy elindulhasson a máltai Miss Európa ’86-os versenyen.

A müncheni „felkészítő tábor" keretében televíziós show-műsorok, divatbemutatók, fotózások követték egymást, de a szocialista szépség nem kapott egy huncut nyugatnémet márkát sem az őt jogosan megillető honoráriumból...

Még itthon felhívták a figyelmét: minden induló viszi magával a koronáját és a fejdíszét neki is át kell adnia egy osztrák főszervezőnek. Mivel az akkor állítólag 70 ezer forintot érő koronára nem voltak hajlandók biztosítást kötni, az út alatt szinte végig a kezében szorongatta Csilla az ékességet, nehogy valakinek túlságosan megtetsszen a csillogó-villogó tárgy és kétszer vegye: először észre, majd pedig el...
A máltai Dragonara Palace Hotelben február 25-én a lányok népviseletben, estélyiben és egyrészes fürdőruhában vonultak az ítészek elé. A tíztagú zsűri fejenként 6 pontot adhatott, Csilla a maximális pontszámot kapta összesítve, a második helyen holtversenyben a spanyol és a svéd lány állt, négy ponttal lemaradva. A lányok a színpad mögött is tudták, ki hány pontot ért el. Az eredményhirdetésre már csak az első öt lányt hívta ki a zsűri. Már nem kaptak további pontszámokat a színpadon, hogy esetleg a magyar lányt a vetélytársak beelőzzék, ennek ellenére Csillát harmadik helyezettként hirdették ki. Mint azt később szomorúan mesélte, jobb lett volna, ha eleve lepontozzák, mert akkor nagyon örült volna a harmadik helyezésnek is, de így csalódottnak és átvertnek érezte magát.

Döbbenet a tetőfokon

Elkeseredett döbbenete akkor hághatott a tetőfokára, amikor a svéd Raquel Bruhn fejére az ő, Magyarországról hozott koronáját felhelyezték... Akkor világosodott meg számára, miért kellett úgy vigyáznia az ékességre, mint a szeme fényére. Az itthoniak is jól átverték, hiszen egyik lánynak sem kellett magával vinnie a koronáját.
Kétség sem férhet hozzá, ha Csilla nem a szocialista blokkból érkezik, az ő fejére helyezik azt a koronát –  ami eredetileg is őt illette volna... Elemzők tudni vélik, a kapitalista országokból érkezett főszervezők mégsem hagyhatták ideológiailag, hogy egy „kommunista" lány vigye el a pálmát, főleg azután, hogy nyugati cégek finanszírozták a rendezvényt.
A svéd lány hazájában azonban nem dicsekedhetett koronájával, hiszen azt azonnal Magyarországra hozták Máltáról, de Csilla egészen haláláig nem kapta vissza. A tragédia után ajánlotta fel a koronát készíttető Fabulissimo, hogy kegyeleti okokból nem lesz belőle vándorkorona, hanem a családnak adja.

Ez a nagymérvű csalódás is hozzájárulhatott, hogy Csilla úgy érezte, jeleznie kell a világnak, figyeljenek rá oda, oktalanul-jogtalanul ne bántsák a lelkét. Egy évvel korábban a szomszéd lány is begyógyszerezte magát, onnan vehette a negatív példát Csilla. Valószínűleg nem akart meghalni, de 1986. július 10-én sajnos túlméretezte a figyelemfelkeltésre szánt adagot...

Nyugaton azonban nem tisztelték a „szocialista díva" emlékét, halálhírét önreklámozásra használta fel Frederic von Anhalt herceg. Egész oldalas interjút adott egy nyugatnémet lapnak, amely szerint a 17 éves magyar szépségkirálynő azért dobta el magától az életet, mert szerelmi románca a herceggel véget ért. A családtagok ezzel szemben állították, hogy ebből egy szó sem igaz: az nem érhet véget, ami el sem kezdődött. Lányuk szinte minden percéről tudtak, ráadásul Csillának más volt a szerelme. Csupán egy müncheni fogadáson találkozott a herceggel, egy közös kép is készült, ebbe az apró momentumba kapaszkodva találta ki a herceg a szemenszedett hazugságot. A cseppet sem etikus hercegnek jól jött a felhajtás, ráadásul szerencsétlen magyar lánynak úgysem volt lehetősége a dolgokat megcáfolni...

Olvasóink írták

  • 1. Crissy 2008. április 06. 19:39
    „Szegény Csilla! Magyarország düfte hátba! Annyira számító és visszataszító dolog! :´(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Rangos versenyt, vetélkedőt nyert… Tovább olvasom