Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Elutasította a bíróság a Buda Regionális Bank keresetét

A bíróság rögzítette, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai egyetlen vizsgált időtartamban sem feleltek meg az átláthatóság elvének.
Elutasította a Buda Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A felperes pénzintézet jogi képviselője keresetében kifejtette: a bank szerint a fogyasztótól elvárható a megfelelő tájékozódás, mi több, a Kúria 2012-es álláspontja szerint egy átlagos fogyasztó köteles az általános szerződési feltételek tanulmányozására, amihez pénzügyi szakember segítségét is kérheti.

A bíróság ugyanakkor az ítélet szóbeli indoklásában rögzítette, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai egyetlen vizsgált időtartamban sem feleltek meg az átláthatóság elvének, így azok érvénytelenek és tisztességtelenek.

Az eljáró bíró rámutatott: a közelmúltban elfogadott, jogszabályban rögzített elveket a bírói gyakorlat már 2004-ben is evidenciaként kezelte, csak a megfogalmazásuk újszerű, ezért pedig nem tekinthetőek alkotmányellenesnek. A törvényszék elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó kérelmét, illetve azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz. A felperest nettó 500 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A választás után legfelsőbb szintű egyeztetéseket szeretne a baloldali pártok között Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc nem tudja megjósolni, hogy el lehet-e jutni egy pártszövetségéig vagy még messzebb, de a DK ebben nem lesz erőszakos. Tovább olvasom