Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Eltűnőben a nyelvjárási ízek

Díjkiosztó ünnepséggel zárult a Győrben megrendezett Kazinczy-verseny. A legjobb versenyzők vasárnap vehették át a Kazinczy-érmeket, valamint a különdíjakat.
A megyéből egyedül Kiss Edit kapott Kazinczy-érmet.
Az anyanyelvi kultúra ápolásáért sokat tevő pedagógusokat Kazinczy- és Péchy Blanka-díjjal jutalmazták. Harmincnyolcadik alkalommal rendezett „Szép magyar beszéd" versenyt a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium, amelynek eredményhirdetését vasárnap délelőtt tartották a városháza dísztermében. A háromnapos vetélkedőn 145 gimnáziumi és szakképző iskolai diák mérte össze tudását. Külön kategóriában versenyeztek a határon túli magyar diákok. A gimnazisták és szakképző iskolások közül a zsűri a harmincöt legjobbat jutalmazta Kazinczyéremmel. Megyénkből egyedül Kiss Edit, a győri Petz Lajos Egészségügyi Középiskola tanulója kapott Kazinczy-érmet. Felkészítő tanárai Karsainé Horváth Klára és Miklósy Gyula.

Az Anyanyelvápolók Szövetségének jutalmát mások mellett Fenyvesi Zoltán, a Kazinczy-gimnázium, és Czifrik Piroska, a győri Krúdy-gimnázium és szakközépiskola diákja vehette át. Győr különdíját Kiss Edit és Fenyvesi Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlését Thiesz Agnéta, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Gimnázium, és Najdek László, a csermajori Újhelyi Imre Tejipari Szakközépiskola diákja kapta. Dr. Puhr Ferenc, a karintiai St. Veiti-kórház osztályvezető főorvosa a Kazinczy-gimnázium volt igazgatójának családja nevében Nagy Kornélia kazinczys tanulónak nyújtott át különdíjat.

Az eseményen adták át a Kazinczy-díjat és a Péchy Blanka-díjat azoknak a pedagógusoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az anyanyelvi mozgalomért végzett munkában. A Kazinczy-díj Alapítvány kuratóriuma Kazinczydíjban részesítette Sramkóné Pozsonyi Juditot, a miskolci Avasi Gimnázium tanárát, Köves Bélánét, a bólyi Montenuovo Nándor Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola tanárát, valamint Bordy Andrást, a Magyar Rádió bemondóját. Péchy Blanka-díjat kapott Hutka Zoltánné, a sátoraljaújhelyi Kazinczy iskola tanára és Sajtos József, a Soponyai Általános Iskola tanára.

A bírálóbizottság elnöke, Szathmári István értékelésében kifejtette: örvendetes, hogy a szabadon választott szövegek zöme a hazaszeretetről, a munkaszeretetről, a tisztességről, a másik ember megbecsüléséről szólt. Úgy vélekedett, hogy ebben az évben kevesebb volt a kiejtési és hangsúlyozási hiba, illetve, hogy a versenyzők nem csupán az egyes mondatok megértésére törekedtek, hanem a szöveget a maga teljességében értelmezték. Szathmári István ugyanakkor sajnálatának adott hangot, hogy a nyelvjárási ízeket csak egy-két fiatal előadásában lehetett felfedezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mediawave: Iránból jött zsűritag szép magyarsággal

A győri Művészetek Szentélyében szombat este kezdődik a Fényírók Fesztiválja. A mediawave-es… Tovább olvasom