Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Éltető szín: a zöld

Nyugalom és harmónia. A zöld szín egyértelműen a természet, az erdők, mezők napsütéses békéjét juttatja eszünkbe. A tavasszal előbújó rügyek, hajtások színe, ebből következően az újjászületés, az állandó megújulás szimbóluma.

Találkozhatunk vele az óegyiptomi termékenységisten, Ozirisz ábrázolásánál; az iszlám szent-, míg Írország nemzeti színeként tartjuk számon. Szanatóriumok, kórházak belső tereinek kialakításánál a betegek nyugodt gyógyulását segíti. Két alapszín – a sárga és a kék – keveréséből állítható elő, melyből következik, hogy szinte korlátlan számú árnyalata létezik, függően a két szín mennyiségi variációitól. Ezeket az árnyalatokat mind megtalálhatjuk a természetben, ahonnan az elnevezéseket is merítettük. Megkülönböztetünk olív-, fű-, smaragd-, kivi-, vagy almazöldet, hogy csak néhányat említsünk. Csupán ki kell nézni az ablakon a kertre és láthatjuk, hányféle árnyalat fér meg harmonikusan egymás mellett. Ez az oka, amiért a zöld rugalmasan és köny-nyen alkalmazható a lakberendezésben. Sok más színnel szépen harmonizál, háttérként és egyes kiegészítők hangsúlyossá tételére is kitűnően használható.

A zöld máshol

Már az egyiptomi kultúrában is találkozhatunk a malachitból előállított zöld díszítő szerepével, majd a későbbiekben a Napóleoni empire enteriőrök kedvelt színe lett, de a klasszikus könyvtár- és dolgozószobák falait is ilyenre festették. A századfordulón William Morris – az Arts and Crafts mozgalom egyik fő alakja – madár és állatmotívumokkal díszített tapétáival, kárpitjaival népszerűsítette a zöld több árnyalatát, főként a szürkés mohazöldet. Szintén a szecesszióval hozható összefüggésbe a kékes árnyalatú sötétzöld, melynek általánosan ismert példái a párizsi metró kovácsoltvas lejáratai és táblái. A vidéket járva Olaszországban, Franciaországban, de akár Magyarországon is, többször találkozhatunk a fehérre meszelt házakon zöldre festett ablakokkal, ajtókkal, sőt, a kerti bútoroknak is jellemző színe.
A sokoldalúan alkalmazható szín népszerűsége – összefüggésben a természet felé fordulással – napjainkban jelentősen megnőtt. Leginkább az élénk sárgászöldek jöttek divatba, de a klasszikus berendezésekhez (például antik bútorok esetében) továbbra is a sötét árnyalatokat, az úgynevezett palack- és vadász-zöldeket használjuk, bordó és arany kiegészítőkkel. A fehér-zöld páros a falusi romantikát, a komplementer vörös-zöld pedig egyfajta népművészeti asszociációt eredményez. A keleti kerámiákról kölcsönzött türkizek kedveltek a belsőépítészetben, főként bútorok, kiegészítők színezésére, bár az utóbbi években a falfestésben is hódít ez az árnyalat.

Életterünk kialakításánál a zöld szín mindenképpen szerepet kap, ha másként nem, a szobai dísznövények, vagy erkélyeink beültetése jóvoltából, mert ne feledjék, az igazán kellemes otthon fogalmához egyértelműen hozzátartoznak a rendszeresen ápolt, élő zöldnövények.

Zöld és fehér

Klasszikus párosítás, mely szinte minden esetben biztos sikerrel kecsegtet. A mélyzöldek a történelem során szinte állandóan megőrizték népszerűségüket, akár a lakberendezés, akár az öltözködés divatjára gondolunk. Angliában különösen elterjedten alkalmazták lakáson kívül és belül egyaránt. A férfiasságot sugalló, mély árnyalatot gyakran használták és használják dolgozószobák kialakításakor. Tradicionálisan sötétbarna, nehéz tölgyfabútorokkal kiegészítve éppolyan hatásos, mint modern vonalvezetésű, fehér polcrendszerrel párosítva. A szín komplementere a ragyogó vörös, amely izgalmas lehetőséget kínál kisebb felületek színezésére, vagy dísztárgyak hatásos elhelyezésére.
 
Kék a zölddel 
 
„Kéket és zöldet együtt, soha" – tartja a teljesen téves elképzelés. Hiszen nézzük csak meg a ragyogó kék ég előtt zöldellő réteket, vagy a búzavirág szépségét, és máris megértjük a két szín együttes varázsát. A kék szín zöldet, míg a zöld egyértelműen kéket tartalmaz, így harmóniájuk magától értetődő. Együttes alkalmazásukkor a közepes árnyalatokat válasszuk, általuk szép és nyugodt tereket nyerhetünk. Melegséget adhatunk a kombinációhoz a nyersfa sárgás tónusával, de a barna egyéb árnyalataival is sikerrel kísérletezhetünk. Egy másik verzióban, amikor mindkét szín erős tónusát (például sötétkéket és a smaragdzöldet) választjuk, déliesen pazar hatást érhetünk el.
 
Olívzöldben

A viktoriánus időkben a falakat borító drapériák színe volt, mély, kissé élettelen érzést keltve. Azonban világos színekkel, mint a törtfehér, vagy a bézs ragyogóvá és főként, nagyvonalúvá válik. Fokozhatjuk ezt a hatást, ha kiegészítésül arany és mahagóni tárgyakat választunk. Az arany meleg fénye a szín sárga tartalmát hangsúlyozza, a vöröses mahagóni tárgyak pedig a komplementer hatás erejével teszik elegánssá a zöldnek ezt az árnyalatát. Különösen jól illenek az olívzöld színhez az olyan anyagok, mint a bársony és a brokát. Semmiképpen ne párosítsuk kékeszöldekkel, mert attól karakterüket teljesen elvesztik, ráadásul diszszonáns hatást érünk el.
 
  
Sárgászöldben   
 
Ragyogóan napsütötte, erőteljes hatás kelthető a sárgászöldek különféle árnyalataival. Ide tartoznak az alma-, borsó-, és a kivizöldek. Friss hatásukat tovább növelhetjük határozott kék, lila és sárga színek kombinálásával. A harsány tónusnak kellemes kiegészítői lehetnek a nyersfa, vagy a tompa árnyalatokra pácolt bútorok, rafia ülőkéjű székek, természetes, rusztikus anyagok. Ha visszafogottabb összhangra törekszünk, válasszunk a homokszín, bézs, törtfehér árnyalatok közül, melyek az üde zöldekkel variálva eleganciát hoznak otthonunkba Az ötvenes évek népszerű narancs-zöld kombinációjával szintén friss tereket alakíthatunk, bár evvel bánjunk óvatosan, mert könnyen vibrálóvá válhat.
  
Halványzölddel

Ez a levegős, életteli árnyalat a legkönnyebben alkalmazható a lakberendezésben, akár háttérként, akár a bútorok színezésekor. Megnyugtatja a szemet és a lelket, szépen harmonizál sok egyéb színnel, mint például a sárga legkülönfélébb árnyalataival, a rózsaszínekkel és a pasztellkékekkel csakúgy, mint a csokoládébarnával és a nyers színekkel. A puhaságot sejtető mohazöld nemcsak a nappali, hanem a hálószoba színe is lehet, különösen fehérrel párosítva. Ehhez válasszunk csíkos, kockás, vagy virágmintás, könnyű anyagokat, ezáltal is hangsúlyozva a levegősséget. A matt felületek sokkal szebbek és szerencsésebbek is ennél az árnyalatnál, akár a fal színét, akár a kiegészítőkét vesszük. Fényes festésnél a lágyság, a melegség vész el.
 
  
A természet zöldjében
  
 
Elszundikálós, vasárnap délután érzetét keltő erkélyhangulat. A színezését a természet adja nekünk, „csak" a kiegészítőket kell kiválasztanunk. Feltétlen törekedjünk a természetességre, mert nem túl szép látvány a színes műanyagládákba gyömöszölt, ezernyi árnyalatú virág, és a „flair" székek helyett is harmonikusabb a fából készült kerti bútor. Praktikus, és a közhiedelemmel szemben időtálló a nyers nádfotel, csakúgy, mint a sokszor betonfelületet borító, keményfa rács. Könnyű vászonpárnákkal és szép terítőkkel tehetjük igazán lakályossá teraszunkat. Feltétlen szánjunk időt és energiát növényeink ápolására, mert azok azt sokszorosan hálálják meg nekünk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma este zárul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Kossuth-díjjal idén kitüntetett zeneszerzőnk, a 80 éves Ligeti György előtt tiszteleg a Budapesti… Tovább olvasom