Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Eltemették Kaposváron a gyógyszerészhallgatót

Eltemették a pécsi lövöldözés halálos áldozatát csütörtökön Kaposváron; Dékány Miklós 19 éves gyógyszerészhallgatót több mint ezren kísérték utolsó útjára.

Az elsőéves egyetemistát - akit múlt csütörtökön lőtt le a Pécsi Tudományegyetem (PTE) biofizikai intézetében egy csoporttársa - Márton István esperes, Reőthy Ferenc, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója és Németh Péter, a PTE orvostudományi karának dékánja búcsúztatta.
Reőthy Ferenc a gimnázium volt diákjáról úgy beszélt, mint akit okos, udvarias jó tanulóként ismert, s aki céltudatosan készült egyetemi tanulmányaira.

Németh Péter mérföldkőnek nevezte a fiatal gyógyszerészhallgató halálát, amely az egymás iránt figyelemre, segítségnyújtásra figyelmeztet. Egy fiatalember álma szertefoszlott a halálával, de az a hit is, hogy ilyen erőszak csak máshol fordulhat elő - mondta a pécsi egyetem dékánja.

A kaposvári gyógyszerész házaspár kisebbik fia Kaposváron érettségizett, majd követte a most ötödéves gyógyszerészhallgató bátyját a pécsi egyetemen, hogy folytathassa a családi hagyományokat.

A gyógyszerészhallgatóval egy 23 éves csoporttársa több lövéssel végzett. A parabellum maroklőfegyverrel egy 19 éves csurgói hallgatót életveszélyesen, egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfit és egy 54 éves takarítónőt pedig súlyosan megsebesített.

A kaposvári egyetemistát saját hallottjának tekinti az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a kaposvári és a pécsi önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Gyógyszerész Kamara.

A temetésen részt vett Hiller István oktatási miniszter, Gábriel Róbert, a PTE Általános Orvostudományi Karának rektora, Szita Károly kaposvári, Páva Zsolt pécsi polgármester, Lamperth Mónika országgyűlési képviselő, valamint a gyógyszerészkamara és a gyógyszerészhallgatók szövetségének képviselője.

Mankókra támaszkodva ott volt a temetésen az a 36 éves oktató is, aki a lövöldözésben súlyosan megsérült.

Csoporttásai egy szál fehér rózsával búcsúztak az egyetemi hallgatótól.

Olvasóink írták

  • 4. Esther 2009. december 04. 12:50
    „Egyetertek Szilagyi Zsolttal. ez lenne az igazi büntetes.nem pedig az elözetesben csücsülni.”
  • 3. Truder 2009. december 04. 10:19
    „Igazi dráma..Nyugodjon békében!”
  • 2. Szilágyi_Zsolt 2009. december 03. 18:49
    „Oda kellett volna vinni bilincsben azt a szemétládát is, hadd ébredjen a tudatára annak, mit is okozott.”
  • 1. Cis 2009. december 03. 18:37
    „Nyugodjék békében...:(:(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oszkó Péter elfogadta Benedek Fülöp lemondását

Oszkó Péter pénzügyminiszter elfogadta Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV)… Tovább olvasom