Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Első körben négyszáz készülék

Folytatás az 1. oldalról.

– A szakemberek pontosan elmagyarázták nekem, hogy mi a teendőm. Azt hiszem, gyorsan meg fogom szokni a kezemen a kis szerkezetet – mondta Susmann Antalné.
A hálózatot üzemeltető vállalkozás ügyvezetője, Gál Beatrix a Kisalföld érdeklődésére elmondta, a hívások minden esetben egy diszpécserközpontba futnak be, az ügyeletes pedig indítja a bajbajutotthoz a szakképzett gondozót.
„ A kistérségen belül négy autóval és összesen 120 fős személyzettel oldjuk meg a felügyeletet.”
– A rendszer nem helyettesítheti a házi betegápolást. Úgy véljük, a két szolgáltatás jól kiegészíti egymást.
Szakonyban az önkormányzat kérésére tavaly szeptember óta működik a távfelügyeleti rendszer, a településen bárki igényelheti a szolgáltatást havi ezerforintos díj ellenében. Harrer Norbert, a szolgáltató vezetője szerint a helybéliek belátták, hogy szükség van valamifajta felügyeletre. – Az elmúlt évben több olyan esetünk is volt, amikor a segítség életet mentett meg – fűzte hozzá. – Az viszont már a kistérséget is érintő probléma, hogy ügyeleti időben Sopronból érkezik ki az orvos. A megyehatáron élőknek jobb lenne, ha rugalmasabban kezelnék a szabályokat, hiszen Bükről néhány perc alatt ideérne az orvos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepvárás a győri belvárosban

November 24-én gyúlnak ki a karácsonyi fények Győrött, 90 faház és 80 program várja a kilátogatókat.… Tovább olvasom