Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Első kézből a családtámogatásokról

Ahogy ígértük, olvasóink néhány családtámogatással kapcsolatos kérdésére, különös tekintettel azokra, amelyekkel többen is hozzánk fordultak, most részletesen foglalkozunk. A szerkesztőségünk által felkért szakértők, Takács Tibor, a Magyar Államkincstár megyei területi igazgatóságának családtámogatási irodavezetője és Kóbor Attila, a megyei egészségbiztosító osztályvezetője adta meg a válaszokat olvasóink kérdéseire.
Mi egy magyar–szlovák család vagyunk. A gyerekek kettős állampolgárságúak. A születési anyakönyv fordítása, kikérése már több mint négy hónapja tart, nem a mi lassúságunk az oka.
Uniós csatlakozásunkat követően minden közhivatal az unió valamennyi nyelvén köteles kommunikálni, a tagországok ugyanazt a nyomtatványt használják. Ne fordíttassanak tehát le semmit az igénylők, minden hivatal köteles az adott nyelven befogadni az okmányokat, és gondoskodni az értelmezésről.
Tavaly decemberben született a gyermekem, 2005. augusztus végéig voltam munkanélküli, tavaly novembertől semmilyen munkám sincs. Milyen ellátásra tarthatok igényt?
Miután megszűnt a biztosítási jogviszonya, sőt, a munkanélkülije is, csak gyermekgondozási segélyre tarthat igényt a szülő. A terhességi gyermekágyi segély és a gyed biztosítási jogviszonyhoz van kötve.
A gyámfiunk után a nyugdíjas nagyszülő (édesapám) szeretné a gyest igénybe venni. Lehet?
A gyámgyermek ugyanolyan, mint a vér szerinti az elbírálásnál, a gyesre a szülő szülője, illetve annak házastársa jogosult, tehát lehet mostohanagyszülő is. A gyámgyermek után mehet gyesre a nagyszülő, a feltétel az, hogy a szülőnek rendelkeznie kell a jogosultság feltételeivel.
Jár-e terhesség miatti táppénz mellett szülésig a gyes, az idősebb gyermek után?
Ha jogosult terhességi gyermekágyi segélyre, és azt a szülés várható időpontját megelőző 28. naptól igényli, mellette nem jogosult gyesre.
A legkisebb gyermek születése után az idősebb gyermekre, aki még szintén nem töltötte be a kétéves kort, semmilyen ellátás nem jár?
Az egy háztartásban nevelt gyermekek után egyidejűleg sem ugyanazon, sem több gyermek után több ellátást nem lehet folyósítani, tehát gyesen is, gyeden is, nagyszülős gyesen is egyszerre csak egy ember lehet. Az anya terhességi gyermekágyi segélyt kaphat, gyermekgondozási díjat kaphat, de emellett nem jogosult még gyesre is.
Beteg gyermeket nevel a család, most jár le a gyermekgondozási támogatás, ugyanis három kiskorút nevelünk és nyolcéves lesz a legkisebb. A beteg kicsinek 10 éves korán túl is jogosultak vagyunk-e gyesre?
2006. január 1-jétől tízéves koron túl megszűnt a gyes, beteg gyermek esetén is, viszont ha rendelkezik az igénylő azokkal a feltételekkel, amelyek a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekekre vonatkoznak, akkor az ápolási díjat igényelhetik a területileg illetékes önkormányzatnál, amelynek összege ugyanannyi, mint a gyesnek.
Van egy 22 hónapos lányom, aki után a feleségem gyedet kap. Valószínűleg a héten születnek az ikreink. A kérdésem: a feleségem a fiúk 2 éves koráig is fogja tovább kapni a gyedet? A babakötvény elindításához hol kell beadnom a papírokat?
A terhességi gyermekágyi segélyt kell az anyukának megigényelni, és annak lejártát követően kaphatja a gyermekgondozási díjat, amely összegre ugyanannyi, annyi a különbség, hogy a gyedet nem lehet a szülés napjától igényelni, csak a gyest.
A babakötvényről: a magyar államkincstár nyitja meg a számlát a megszületett babának. A piaci viszonyoktól függ, hogy erre mennyi kamat jön rá. Ha úgy dönt a család, hogy ezt önerőből gyarapítja is, akkor kivihetik kereskedelmi bankba. A családi pótlékról szóló határozat 30 napig használható fel, ennek lejártával hatósági igazolványt állítunk ki, ezzel kell elmenni a kiválasztott kereskedelmi bankba és ott a banki szabályok szerint megállapodni. A központi számlán hagyva a pénz az ötéves állampapírok kamatával megegyezően gyarapodik. A gyermek nagykorúságával a szülő csak a gyermek elvesztése esetén fér hozzá.
Az egész családunk magyar állampolgár, de Angliában élünk. Magyarországtól is remélhetünk valamilyen ellátást?
Ebben az esetben annak az államnak kell fizetnie az ellátásokat, ahol a család él, vagyis Angliának. A kérdés azért vetődhetett fel a telefonálóban, mert magyar állampolgársága fennáll és az uniós országok közül hazánk azok közé közé tartozik, ahol a családi ellátások nem biztosítási, hanem állampolgári jogon járnak. Ezeknek a kérdéseknek a rendezésére születtek az uniós koordinációs rendelkezések.
Gyermekem otthagyta a középiskolát, azt mondták, ezért nem kaphatok utána családi pótlékot.
A családi pótlék automatikusan a tankötelezettség végéig jár, a 16. életév betöltésében érvényes tanév végéig. Ezt követően csak akkor, ha közoktatásban vesz részt a gyermek. Ha közben otthagyja az iskolát, a jogosultság valóban megszűnik.
Munkanélküli-ellátásban részesülök, májusban ikreim születnek. Kaphatok terhességi gyermekágyi segélyt?
Ha a munkanélküli-ellátást szünetelteti, akkor igen, feltételezve, hogy rendelkezik a szükséges biztosítási jogviszonnyal. Kaphat gyedet is, ám érdemes inkább gyest igényelnie, mert ikrek esetében ez dupla ellátás.
Meghosszabbított gyes mellett (gyermek asztmája miatt) is dolgozhat-e az anya 8 órát, és napi 5 óránál több időt (egész napot) eltölthet-e az óvodában a gyermek?
Az egyévesnél idősebb gyermek édesanyja gyes mellett is dolgozhat, a válasz a kérdés második felére is igen.
Milyen feltételekkel lehet valaki főállású anya?
Három gyermek esetén van először mód az ellátásra, mely akkor szűnik meg, ha a legkisebb betöltötte nyolcadik, vagy a legnagyobb a tizennyolcadik életévét, esetleg kikerül a háztartásból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iskolakezdés rég nem presztízskérdés

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom