Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Először fogtak be csíkosfejű nádiposzátát Baranyában

Európa egyik legritkább énekesmadara akadt a minap madarászok hálójába a sumonyi gyűrűzőtáborban - ez a madárfaj első hiteles baranyai előfordulása.

Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Baranya megyei csoportjának irodavezetője az MTI-nek elmondta, hogy a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola) fő fészkelő területe keskeny sávban az 50. és 55. szélességi fokok között, a német-lengyel síkságon keresztül keleti irányban az Uralig terjed. Magyarországon csak a Hortobágyon fészkel, ahol először 1971-ben bizonyították fészkelését, azóta lassú állománygyarapodása figyelhető meg. Az utóbbi évtizedben 350-700 párra becsülték a Hortobágyon fészkelők számát.

A 13 centiméter hosszúra megnövő, sárga szemöldöksávot viselő, szép hangú madár nevével ellentétben kevésbé kötődik az összefüggő nádasokhoz, inkább a nedves mocsárréteket kedveli. A Dunántúlra csak ritkán vetődik. Egy-egy kóborló példányát korábban a Velencei-tónál és a Fertő-tónál fogták be. A hazai gyűrűzési adatbázisban az 1951-2006 közötti időszakban mindössze 43 példány adatai szerepelnek. Négy év óta először most került újra madarászok hálójába.

Olvasóink írták

  • 2. muskátli 2010. május 04. 10:09
    „Én is éppen a képet kerestem!

    Ennyi erövel azt is irhatnák, hogy rózsaszin ritka elöfordulású elefántot találtak. Ha nincs kép, senkit sem érdekel! Bizonyitékként képet is illene az ilyen jellegü cikkekhez tenni.”
  • 1. CsabaKiraly 2010. május 04. 06:47
    „Miert nem lehet egy kepet betenni?
    Ez egesz jo ujsag, CSAK az a baj, hogy olyan ritkan mellekelnek kepet a cikkekben.
    Figyeltek ram KisAlfold????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopott motorral ütközött egy férfi rendőrautónak

Lopott motorral ütközött egy férfi rendőrautónak hétfőn este Budapesten a Nagykőrösi úton. A mentők… Tovább olvasom