Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Elmaradt bérükért sztrájkolnak

Elmaradt bérükért sztrájkolnak a győri Rába Motor Gyártó Kft. dolgozói, júniusban nem kaptak fizetést.
Nem kaptak fizetést júniusban a győri Rába Motor Gyártó Kft. dolgozói, s információink szerint ma délelőtt figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak. Megay Oktáv végelszámoló szerint ha nincs pénz, nem lehet fizetni.

A két évvel ezelőtt még a Rába-birodalomhoz tartozó, de azóta magánszemélyek által privatizált motorgyár igen nehéz helyzetbe került az elmúlt év végén. A kft. tartozásai folyamatosan nőttek, bevételei pedig a piacvesztés miatt leapadtak. A végelszámolás megindítását maguk a tulajdonosok kérték, s Megay Oktáv személyében a végelszámoló vette át a cég vezetését. Három héttel ezelőtti nyilatkozatában még reményét fejezte ki, hogy a helyzet jobbra fordul, s közel kétszáz ember számára biztosítani lehet a folyamatos munkát.

A dolgozók azonban kénytelenek szembenézni azzal, hogy a rossznál is van rosszabb helyzet. Júniusban még nem kaptak fizetést, s félő, hogy erre mostanában nem is kerül sor.

Megay Oktáv megerősítette a Kisalföldnek azt, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre az a pénz, amiből a béreket kifizethetnék. A végelszámoló nem tudott pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mikor kaphatják meg jogos járandóságukat a munkások.

– Végső esetben a bérgarancia-alapból teljesítjük a kötelezettséget – fogalmazott Megay Oktáv, ám hogy erre mikor kerülhet sor, azt egyelőre senki sem tudja.

A Kisalföld értesülései szerint a dolgozók elkeseredettek és elszántak. Többször is felmerült már a figyelmeztető munkabeszüntetés mint nyomásgyakorlási eszköz. A hírek szerint ma reggel kilenc órakor sztrájkolni kezdenek a munkások, s Győrbe érkezik a végelszámoló is, aki szerdán azt mondta, a nincsből nem lehet fizetést adni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személyes ügyfélkapu percek alatt

Az elektronikus adózásról tartottak tájékoztatást az APEH megyei igazgatóságán. Tovább olvasom