Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Elítélték a feleségét kis mellel is szerető férfit

Nagy-Britanniában a bíróság 20 hónapra ítélte azt a férfit, aki elrabolta saját feleségét. A felbőszült férj egy plasztikai sebészetről vonszolta ki az arát, hogy megakadályozza annak mellnagyobbító műtétét.
James McCarthy előbb arra kérte a feleségét, hogy ne vesse alá magát a műtétnek. "Ne tedd ezt. Én úgy szeretlek, ahogy vagy" - könyörgött neki. Majd egyszerűen kivonszolta a London belvárosában lévő klinikáról.

Kerry McCarthy ettől hisztérikus rohamot kapott. Könyörgött a személyzetnek, hogy segítsenek neki, mert attól félt, hogy férje megöli. A férfi ugyanis a ruhája nyakánál fogva rángatta maga után az asszonyt.

A hölgynek végül sikerült elrohannia. Egy irodába szaladt be, ahol összeomlott. Az asszony később fekete monoklikkal a szeme alatt tért vissza a kórházba, és azt mondta, hogy férjénél kés is volt. Később egy ápoló is azt állította, hogy a férfi azt üvöltötte: "olyannak szeretlek, amilyen vagy. Most pedig megöllek".

A bíróság úgy határozott, hogy McCarthy ezzel emberrablást hajtott végre. A férfi védője azzal védekezett: James úgy gondolta, hogy feleségének nincs szüksége a műtétre, ezért akarta lebeszélni arról.

A nő az incidens után nem végeztette el a beavatkozást. A párnak egy kilenchónapos gyermeke van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cáfolják az iraki al-Kaida-vezér halálát

Egy iszlamista szervezet kedden cáfolta azt a bagdadi bejelentést, miszerint megölték az al-Kaida… Tovább olvasom