Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

Elismerte felelősségét szeptember 11. értelmi szerzője

A 2001. szeptember 11-i terrortámadás értelmi szerzőjének tartott Halid sejk Mohamed elismerte felelősségét az öt és fél évvel ezelőtti akciók előkészítésében és irányításában.
A pakisztáni kuvaiti származású terrorista még szombaton tette ezt a vallomást, de a Pentagon csak most hozta nyilvánosságra. A guantanamói fogolytáborban ugyanis szombaton kezdődtek meg azok a kulcsfontosságú meghallgatások, amelyeknek során eldöntik, hogy a foglyokat lehet-e ellenséges harcosoknak minősíteni, és aztán ennek alapján katonai bíróság elé állítani.

14 terrorizmussal gyanúsított férfit hallgatnak meg, valamennyiüket nemrégiben szállították Guantanamóra, miután éveken keresztül a CIA titkos börtöneiben őrizték őket. Az első meghallgatás alanya Halid sejk Mohamed volt. „Én voltam a felelőse szeptember 11-ének” – A-tól Z-ig - olvasható vallomása abban a jegyzőkönyvben, amelyet a Pentagon nyilvánosságra hozott. Elismerte azt is, hogy ő volt bin-Laden – ahogyan ő fogalmazott – operatív igazgatója.

A dokumentum felsorolja mindazon terrorakciókat is, amelyek a férfi lelkén száradnak. Így például ő a felelős a cipőbombás Richard Reid szerencsére sikertelen repülőgép-robbantási kísérletéért vagy a világkereskedelmi központ elleni 1993-as támadásért is. Most kiderült, hogy társaival együtt további terrorakciókat készített elő: a Panama-csatornán II. János Pál pápa ellen, amikor a szentatya a Fülöp-szigetekre látogatott, vagy robbantani akart New Yorkban és Chicagóban is.

29 terrortámadásnak, illetve -kísérletnek ő volt a fő kiagyalója és további terrorakcióknak pedig részben a felelőse. A meghallgatás során egyébként egyszer sem mutatott megbánást. Illetve egyszer, amikor arról beszélt, hogy sajnálja, hogy 2001. szeptember 11-én gyermekek is meghaltak.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élhetőbb Győrt

álmodnak az építészek

A győriek egy jelentős része városát kulturálisan nem különösebben igényes munkásvárosnak… Tovább olvasom