Kisalföld logö

2018. 09. 22. szombat - Móric 14°C | 25°C Még több cikk.

Elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész

Életének 76. évében, kedden elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.
Ujlaky László 1942-ben született Budapesten. Édesapja Ujlaky László színész, édesanyja Sallai Erzsébet volt. A budapesti Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt 1964-ig.

Diplomája megszerzése után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, amelynek 1972-ig volt tagja, majd a Szegedi Nemzeti Színház, később a győri Kisfaludy Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, majd ismét a szolnoki Szigligeti Színház, 2002 és 2008 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt.
 
Ujlaky László. Fotó: Nemzeti Színház
Ujlaky László. Fotó: Nemzeti Színház


A Nemzeti Színházban többek közt Raverdan márkit alakította a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabban, ő volt Székely Ferenc káplán a Boldogtalanokban, Poplavszkij szerepét játszotta a Mester és Margaritában, Charley-t Az ügynök halálában, valamint Brakenburyt a III. Richárdban.

Munkásságát 1977-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el.

A művész temetéséről később intézkednek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Klórtartalmú bébiételt vontak ki a forgalomból - ha vett belőle, ne adja oda a babának!

Klórtartalmú bébiételt vontak ki a forgalomból - ha vett belőle, ne adja oda a babának!
Az üzletlánc a bébiételt leszedte a polcokról. Tovább olvasom