Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Elfogták Portik Tamást!

A férfi az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplője volt.
Öt embert fogott el 1990-es években elkövetett emberölések felderítésével összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton. Az elfogott emberek egyike Portik Tamás, az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplője, akit a Hír TV és a NOL meg nem erősített értesülése szerint az Aranykéz utcai robbantásos merénylet lehetséges felbujtójaként vettek őrizetbe.

A police.hu oldalon közzétett közlemény szerint az NNI felkérésére a TEK több budapesti és vidéki helyszínen összehangolt akció keretén belül intézkedett, és elfogott, majd előállított öt embert.

Az elfogások "az 1990-es években elkövetett emberölések felderítésével összefüggésben" történtek, melyek nyomozását az NNI Kiemelt Nyomozó Csoportja végzi - olvasható a közleményben, amelyben tudatják, hogy az őrizetbe vettekkel szemben az NNI emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A nyomozás érdekeire való tekintettel az NNI több információt nem ad az ügyben.

Az MTI információi szerint az öt ember egyike Portik Tamás, akiről a Heti Válasz Online azt közölte szombat reggel, hogy elfogták az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplőjét.

A Hír TV és a NOL hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint Portikot az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet lehetséges felbujtójaként vették őrizetbe. 1998. július 2-án Budapest belvárosában, az Aranykéz utca 2. számú ház előtt parkoló Polski Fiat gépkocsi alatt nagy erejű pokolgép robbant; négy ember meghalt, huszonöten megsérültek, köztük külföldi állampolgárok is. A merénylet célpontja és egyik áldozata Boros Tamás vállalkozó volt. Borost a rendőrség koronatanúként tartotta számon az olajmaffiaügyben. Ez volt Magyarországon az első eset, hogy vétlen emberek is áldozatul estek alvilági leszámolásnak.

Portik Tamás - aki az MTI információi szerint a most őrizetbe vett öt ember egyike - egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója.

Az Energol szövevényes ügyének nyomozása 1996-ban kezdődött rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt. Portik Tamás ellen 1997 októberében adtak ki elfogatóparancsot. Másfél évvel később felfüggesztették vele szemben az eljárást. Később olyan hír is napvilágot látott, hogy Dél-Amerikában él, mások Floridában látták. Ezek az értesülések "kacsának" bizonyultak.

A Népszabadság 2003-ban arról írt, hogy "nemrégiben azonban minden különösebb hírverés nélkül törölték Portikot a körözöttek sorából". A neki tulajdonított bűncselekmények ugyanis elévültek, miután a rendőrség azóta, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene, nem tudta elfogni és meggyanúsítani Portikot. A bűncselekmény az adott jogsértésért kiszabható maximális büntetés időtartamának megfelelő idő elteltével elévül. A közel hatéves nyomozás alatt nem gyűlt össze annyi bizonyíték, amennyi a gyanúsítás, Portik esetleges őrizetbe vételének megalapozásához szükséges lenne - írta a lap.

Az úgynevezett olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális "üzletága" volt, szerény becslések szerint a kilencvenes években több százmilliárd forint kár érte a költségvetést emiatt. Az "olajos ügyek" 1991-1992-ben kezdődtek, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek. A visszaélések elkövetésére a motorhajtó gázolaj és a háztartási fűtőolaj, a HTO kettős ára teremtett alkalmat. A két termék minőségileg azonos volt ugyan, ám az utóbbit lényegesen olcsóbban értékesítették.

Korábban írtuk:

Elfogta Portik Tamást, az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplőjét a Terrorelhárítási Központ - értesült a Heti Válasz Online szombaton.

A hírportál információi szerint Portik Tamás ügyét átadták a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI).

Bartha László, az NNI szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást.

Portik Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója.

Az Energol szövevényes ügyének nyomozása 1996-ban kezdődött rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt.

Az úgynevezett olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális "üzletága" volt, szerény becslések szerint a kilencvenes években több százmilliárd forint kár érte a költségvetést emiatt. Az "olajos ügyek" 1991-1992-ben kezdődtek, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek. A visszaélések elkövetésére a motorhajtó gázolaj és a háztartási fűtőolaj, a HTO kettős ára teremtett alkalmat. A két termék minőségileg azonos volt ugyan, ám az utóbbit lényegesen olcsóbban értékesítették.

Olvasóink írták

  • 8. ruig 2012. július 15. 13:03
    „Megszólaltak a régi ügyek eddig rejtőzködő koronatanúi"
    Kivéve azok a rendőrtisztek, akik az irodájukban úgy lettek öngyilkosok, hogy tarkón lőtték magukat.
    ~" Portik 8 általánossal írányitotta az Energolt? A céget egy volt ezredes irányította. a Szeva vonalon volt érdekelt és nem az Aranykéz Szlovák vonalon. Aki alkut kötött az hazudik vagy maga van benne. A emberöléseket Cs Zsiga és R Laci írányította és P azért ment el mivel a Muskovics és a Seres után ő következett volna. A szlovák vonalon az orsóolaj szállítás folyt. Az első időben Szeva finanszírozta és felügyelte. A bérgyilkos Buffi Boldi és Pufi volt a Muskovicsnál. Seresnél szlovákok. Valóban olajból származó pénzből indul Vizó. Itt valakik nagyon hazudnak megint!"~ achi52
    2012-07-14 21:22:32 #7”
  • 7. páctivald 2012. július 15. 04:22
    „Kis csacsik...

    Mostanra sikerült elvarrni a feljebb vezető szálakat. Ezek a "halak" pedig már feláldozhatóak. Ennyi.”
  • 6. BJ.MÓVÁR 2012. július 15. 00:11
    „Érdekes,hogy a 2/3-os támogatással se jut a kormánypárt eszébe,hogy végre tiszta vizet öntsön a pohárba,és nyilvánosságra hozza a titkosított olajügyeket!! Csak nem tartanak valamitől,valakitől az" igazság bajnokai"??”
  • 5. ruig 2012. július 14. 20:26
    „Érdekes az egész ügy.Mert Tasnádi közismerten a baloldali liberális körökhöz kötődött. A rabló privatizáció időszakában nagyon védte az érdekeket.Az azóta elhunyt L@qosi Lőrycz a kor Tv.sztár zsaruja meg Tashnádit.
    A fekete sereg meg a Koxi klán vajon melyik politikai szereplőkhöz köthetőek.Csak egy példa a Tv2 sztár műsorvezetője miért nem lehetett kormány szóvivő? A zsaru maffia? Nem védve senkit csak a tisztábban látás kedvért.A zsurki vodka gyár esetében az akkori híradások lehozták a Hírszerző Szolgálat vezetői és emberei belebuktak,némi rendőri vezetéssel is.Pedig csak ki vagy fel derítették a nagy értékű lopás tényét amit a volt Kultúrház Igazgató akkor (o.gy.k) szervezett keletre. A titok. főnők Egymásért másért stb. alapítványának milliárdos adó és vám csalása.Horn elengedte Fenyő kezét rögtön elesett.Még lehetne folytatni,csak azt amit a húsz év híradásaiban megjelent.”
  • 4. heat 2012. július 14. 19:41
    „Ezek az emberek valóban veszélyes bűnözők, végre sikerült őket elfogni.
    Persze az sem mellékes, ők voltak és még most is a jelenlegi belügyminiszter legnagyobb ellenfelei. Így érthető, hogy miért kell őket mihamarabb és mindenáron kiiktatni. Nem csodálkoznék, ha zeta69-nek lenne igaza és véletlenül bajuk esne...”
  • 3. Ambar 2012. július 14. 19:24
    „Nagyon kell vigyázni rá nehogy még az olajszőkítésben résztvevőkről beszéljen mer akkor a hatalom magas beosztású emberei is bajba kerülhetnek!Persze tudom erről nem kérdezik ,sőt nem is beszélhet róla!Vagy tényleg lehet hogy öngyilkos lesz?!”
  • 2. Lobbo71 2012. július 14. 17:09
    „Kicsit félrevezető a cím.

    "1997-ben adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, hosszú ideig ő vezette a legkeresettebb személyek listáját. 2003-ban elévülés miatt megszüntették ellene az eljárást, ezután hazatért"

    Tehát nem elfogták, mert nem volt szökésben. Letartóztatták, ennyi.”
  • 1. zeta62 2012. július 14. 15:51
    „Majd "öngyilkos lesz"...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: százezer gyermek étkeztetését veszélyezteti a kormány

Az MSZP szerint százezer gyermek nyári étkeztetését veszélyezteti a kormány a pályázati feltételek… Tovább olvasom