Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Elfogták a miskolci bankrablót

A borsodi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával csütörtökön elfogták a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablóját; a 37 éves budapesti férfi az ország más városaiban is rabolt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Mecser Tamás elmondta, budapesti tartózkodási helyén fogták el a miskolci takarékszövetkezetet november végén fegyverrel kirabló 37 éves Cs. Richárdot, akit őrizetbe vettek.

A rendőrség adatai szerint a budapesti férfi az országban több, hasonló módon elkövetett rablás elkövetésével is gyanúsítható, Budapesten, Szolnokon, Debrecenben, Egerben, Szegeden és Győrben történt bűncselekményekkel is.

Mecser Tamás emlékeztetett arra, hogy a férfi november 26-án rabolta ki a Miskolc belvárosában található pénzintézetet. Az arcát eltakarta, majd fegyverrel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat. A bevételt megszerző, majd menekülő férfivel egy ügyfélként ott tartózkodó középkorú nő szembeszállt és lerántotta a fejéről az arcát is eltakaró sapkát. A dulakodás közben a bankrabló egy alkalommal elsütötte fegyverét, majd a zsákmányolt pénzzel elmenekült a helyszínről.

A rendőrség felhívást tett közzé, a pénzintézet kamerája ugyanis viszonylag jól használható felvételt készített.

A gyanúsított kihallgatása és az ügy további részleteinek tisztázása folyamatban van. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy további részleteiről a későbbiekben ad szélesebb körű tájékoztatást - közölte Mecser Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei matrica? Megéri bárkinek is megvenni? Összeszedtük

Januártól fizetni kell az eddig ingyenes autópályaszakaszokon és autóutakon is. Mégis vannak, akik… Tovább olvasom