Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Elfogták a debreceni diszkó előtt megvert roma férfi támadóit

Elfogták és kezdeményezik előzetes letartóztatását a rendőrök annak a két férfinak, aki a gyanú szerint összevert a debreceni Home diszkó előtt még május végén egy fiatalembert.
Elfogták és kezdeményezik előzetes letartóztatását a rendőrök annak a két férfinak, aki a gyanú szerint összevert a debreceni Home diszkó előtt még május végén egy fiatalembert. Az elfogott férfiak a fiatalt cigány származása miatt nem engedték be a szórakozóhelyre.

A férfit még május 27-én azzal fordította vissza egy rendész a diszkó bejáratától, hogy cigány származása miatt nem mehet be. A fiatalember megkérdezte, miért, ekkor egy kevésbé forgalmas helyre lökdösve rátámadtak, és a bántalmazás közben többszörös orrcsonttörést és szemsérüléseket szenvedett. A férfit behúzták a kukák közé, és otthagyták.

Az ügy nyomozását múlt hét csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át.

Bartha László őrnagy, az NNI szóvivője az MTI-nek, megerősítve a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent információt, azt mondta: szerda este az NNI nyomozói - tekintettel a gyanúsítottak személyi körülményeire - a Terrorelhárítási Központ munkatársaival a fővárosban és Debrecenben fogták el a két férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekménnyel.

Az NNI szóvivőjének közlése szerint közösség tagja elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt indítottak ellenük eljárást, és kezdeményezik az őrizetben vett férfiak előzetes letartóztatását.

Bartha László nem kívánt reagálni arra a sajtóhírre, miszerint az elfogott férfiak a debreceni Bajcsy-Zsilinszky utcai szórakozóhely üzemeltetőjének, Vizoviczki Lászlónak "az emberei voltak". Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen is van üzleti érdekeltsége, és június elején rendőrök korrumpálásának gyanújával vezető beosztású rendőrtisztekkel együtt előzetes letartóztatásba helyezték Budapesten.

Az őrnagy mindössze annyit mondott: a nyomozás érdekében az ügyről más információ nem adható.

Olvasóink írták

  • 2. hehe08 2012. június 14. 23:05
    „meg lehet, hogy oka volt a verésnek.....
    de neeem.... nem mondhatok ilyet.... ártatlan bárányka lehetett....”
  • 1. piroskaésabarkasz 2012. június 14. 16:24
    „Ha történetesen Ők verekedtek volna,akkor a ROMA szó a cikkből kimaradt(volna)!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matolcsy: 280 milliárdos bevétel a tranzakciós illetékből

A kormány 280 milliárd forint bevétellel mindenképpen számol jövőre a tranzakciós illetékből -… Tovább olvasom