Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Elfogták a 13 éves sorozatbetörőt

Elfogta a rendőrség azt a mindössze tizenhárom éves fiút, akinek a nevéhez az eddigi adatok szerint egy egész betöréssorozat fűződik a Vas megyei Jákon.
A sorozat múlt hétfőn egy büfé feltörésével indult: a tettes az üzlet ablakát törte be, majd italokat, üdítőt, jégkrémet és pénzt vitt el 12 ezer forint értékben. Mindemellett elvitte a büfé kulcsát is, amivel pár nap után újból megpróbált behatolni, de mivel a tulajdonos lecserélte a zárat, ismét az ablakot kellett betörnie az újabb zsákmányszerzéshez.

A bűncselekmény-sorozat a múlt pénteken folytatódott: a tettes először egy parkoló Volán autóbuszt próbált kirámolni, miután a csuklórésznél kivágta a gumit és ezen bemászva ellopta az egyébként üres jegyautomatát és kasszát. Ugyanezen az éjszakán egy étterembe próbált bejutni, de ott megszólalt a riasztó, így a tettes elmenekült. Még ezen az éjszakán a helyi postán is betörési kísérlet történt: az elkövető az épület hátsó ajtóját "piszkálta" meg, de nem tudott bejutni.

A sorozatnak tűnő betörésekkel kapcsolatban az elmúlt napokban jutottak el a rendőrök egy 13 éves helybeli fiúhoz, akitől - a nála tartott házkutatáskor - több rolnizott aprópénz került elő, valamint több olyan jégkrémes doboz, amik típusa azonos volt a hétfőn ellopott jégkrémekével. A fiú akkor még egy mesével állt elő, és egy helybeli férfira próbálta ráverni a balhét, de kiderült, hogy az illetőnek biztos alibije van: a bűncselekmények elkövetése idején szombathelyi munkahelyén dolgozott.

A fiú az újabb kihallgatásokon végül beismerő vallomást tett: mint elmondta, kivárta, hogy szülei elaludjanak, majd ezután követte el bűncselekményeit. Az ügyben eljáró Szombathelyi Rendőrkapitányság még tovább folytatja a nyomozást, de a gyanúsított gyermekkorúsága miatt várhatóan meg kell szüntetniük az eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amikor bedugul az agyi ér

Fiatalon és tragikus gyorsasággal távozott az élők sorából az elismert színész, Kaszás Attila. A… Tovább olvasom