Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Elfogadták a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényt

Elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvényt az Országgyűlés hétfőn.

A jogszabályt 248 igen szavazattal, 60 ellenében, 40 tartózkodással fogadták el a képviselők, azt csak a kormánypárti frakciók támogatták.

A törvény a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kívánja kiszámíthatóbbá tenni azzal, hogy átmeneti időre rögzíti a devizakölcsönök törlesztési árfolyamát. Emellett bevezeti a kényszerértékesítési kvótát annak érdekében, hogy a lakáshitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok ne kerüljenek egy időben a piacra, így mérsékelhető legyen a hitelezőket és az adósokat egyaránt sújtó piaci áresés, és csökkenjen a lakások elvesztése miatt a szociális ellátórendszerre nehezedő teher. Hatályon kívül helyezi továbbá azt a rendelkezést, amely kizárja a jelzálog alapú devizahitelezést.

A törvény rendelkezik arról, hogy a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező természetes személyek 2011. december 31-ig írásban kezdeményezhetik hitelezőjüknél a törlesztési árfolyam 36 hónapig, de legfeljebb 2014. december 31-ig történő rögzítését. A rögzített árfolyam a svájci frank esetén 180 forint, euró esetén 250 forint, japán jen esetén pedig 200 forint.

Az árfolyamrögzítést a pénzügyi vállalkozásoknál is igényelni lehet. A programban mindenki részt vehet, akinek jelzáloghitele van, és megfelel a feltételeknek (például nincs 90 napi késedelemben), függetlenül attól, hogy lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt vett fel.
Az árfolyamrögzítési lehetőség az életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált devizakölcsönökből eredő tartozásokra is kiterjed.

A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyamok közötti különbségre a devizakölcsönt nyújtó bank speciális célú, a felelős hitelezés szabályai alá nem eső forint jelzáloghitelt (gyűjtőszámlahitel) nyújt, aminek a fedezete ugyanaz a lakóingatlan, mint a devizahitel esetében. A gyűjtőszámlahitel végső lejárata nem lehet korábbi, mint a devizakölcsöné.

A gyűjtőszámlahitel háromhavonta tőkésíthető, a három hónapos kamatperiódusra meghatározott ügyleti kamata a rögzített árfolyam alkalmazása alatt nem haladhatja meg a 3 havi Bubort, utána pedig a kapcsolódó devizakölcsön céljával azonos célra nyújtott forinthitel piaci kamatát. A hitelbírálat során, valamint szerződésszerű teljesítés esetén a hitelező az ügyleti kamaton kívül egyéb járulékot és díjat nem érvényesíthet.

A magyar állam készfizető kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 100 százalékáért a rögzített árfolyam alkalmazásának időszaka alatt, majd kezesként e tartozások 25 százalékáért a rögzített árfolyamú időszak lezárulta után, amiért a banknak kezességvállalási díjat kell fizetnie, amit semmilyen módon nem háríthat át a hiteladósokra.
Október 1-jével úgynevezett kényszerértékesítési kvóta lép életbe: a bankok összes fedezeti ingatlanuk 2011-ben 2 százalékát, 2012-ben 3, 2013-ban 4, 2014-ben pedig 5 százalékát adhatják át kényszerértékesítésre. A megyékben és a fővárosban azonos kvóta érvényesül.

Eredetileg az árverési és kilakoltatási moratórium hatálya alól 2011. július 1-jétől kikerültek volna a nagy értékű ingatlanok, vagyis azok, amelyeknek az esetében a hitelösszeg a hitelfolyósításkor meghaladta a 20 millió forintot, a lakóingatlan lakáshitel-szerződésben meghatározott forgalmi értéke pedig a 30 millió forintot. A gazdasági bizottság zárószavazás előtti módosító indítványa azonban lehetővé tette, hogy 2011. október 1-jéig ezeknek a lakóingatlanoknak is legfeljebb a 2 százalékát lehessen értékesíteni.

A törvényjavaslat rendelkezései különböző időpontokban lépnek hatályba. Az árverési és kilakoltatási moratórium korlátozott körű meghosszabbításáról rendelkező szabályok, valamint a devizahitelezés lehetővé tételére vonatkozó - hatályon kívül helyező - rendelkezések június 30-án és július 1-jén, a törlesztőrészletek rögzítésére és a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó rendelkezések a javaslat kihirdetését követő 45. napon, a kényszerértékesítési kvótára vonatkozó szabályok pedig 2011. október 1-jén.

Az Országgyűlés a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. gjozsi88 2011. június 25. 12:38
    „még annyit:
    Azzal, hogy szájkaratézol még egyszer sem válaszoltál arra többször feltett kérdésre, hogy romokba lévő országot vett át a fidesz 2010-ben, vagy stabil költségvetést ,gazdaságot!
    Mindkét állítást Orbán Viktor tette és ezek közül egyik nem lehet igaz!!!!!”
  • 48. gjozsi88 2011. június 25. 12:37
    „Sagittarius!
    Szakadj el ettől a Fóbiádtól és nézz körül mi folyik körülötted és vedd észre, hogy nem akkor hazudnak, mikor azt mondják hazudtunk (egyébbként a beszédnek volt egy tartalma, amit látunk, ugyanis a mai napig egy kormány nem alakitotta át a szoci ellátó rendszereket, azaz nem csinált semmit, egyedül ezt gyurcsányék ismerték be) ,hanem amikor ma elhitetnek veled valamit és holnap annak az ellenkezőjét és nem veszed észre!
    Kellemes ébredezést!
    Hadd hívjam fel a figyelmed, hogy Matolcsi egy jóslata nem jött be......mégsem mondjuk, hogy hazudtak a költségvetésbe, mert mi tudjuk, hogy az prognozis és előre nem hamisítható!
    Nektek ezt is bemesélték, hogy a költségvetésbe hamis adatokat tettek a szocik akkor!
    Nekünk ekkora baromságot nem mesélhetnek be!
    Ez egy lényeges különbség!!!!!”
  • 47. Sagittarius 2011. június 25. 09:20
    „Jocó!

    Asszem, itt most abbahagyom a szájkaratét, (ha csak nem válaszolsz valami vérlázítót) még mielőtt tényleg megtérítesz! :-)) Bármit is mondasz, a "...hazudtunk reggel, délben és este..." gyurcsányi arspoetika mindent kifejez. Nekem pedig ez a mérvadó!”
  • 46. gjozsi88 2011. június 24. 23:35
    „még annyit!
    Szó nem volt államcsőd elötti prszágról....egyedül Kósa probálta bedumálni, hogy megpróbálja átmosni az agyatokat, mert azért tudta ő már, hogy nagy hazugság volt,hogy azt igérték nem kell megszorítás......előállt a demagógiával, idefutott mindenki....aztán Varga Miska megtalálta csontvázként azt az alig 300 milliárdot, amit a Kósa bejelentésével megugró kockázati felárunkként jelentkezett!”
  • 45. gjozsi88 2011. június 24. 23:32
    „Sagittarius!
    Nem jutottunk vissza, ugyanis a mostani nyomor elött még tavaly nyáron az IMF szükségtelenségét Orbán azzal indokolta, hogy stabil a költségvetés és a gazdaság, a hiányunk élmezönyben, az adósságunk középmezönyben!
    Ha tényleg ilyen szarba vagyunk, akkor miért volt haszon nélkül 500 milliárdos adócsökkentés, amitől nem nőtt a belső fogyasztás, pedig azt lett volna hivatott szolgálni????”
  • 44. Sagittarius 2011. június 24. 23:19
    „Jocó!

    Megint visszajutottunk a kályhához. Na, és ki okozta, hogy ekkora nyomorba süllyedt az ország??? Megmondom, mert nem akarod tudni, az MSZP-SZDSZ-Globalogazdi triumvirátus!
    Legyél szíves ne a Fideszt okold az elmúlt 8 év böszmeségeiért! Majd ha nem hagytátok volna ekkora xarban az országot, (államcsőd közeli állapot) esetleg megmukkanhatnátok, de így örüljetek, hogy egyáltalán még van segg a lyukatokon!”
  • 43. gjozsi88 2011. június 24. 22:09
    „még annyit!
    Az alig 1 millió kérdőiv visszaküldő a fidesz bázis alig több, mint 1/3-a!
    Azaz nem csak a szocik nem küldik vissza a parasztvakító, érdemi kérdést nem feltevő kérdőivet!
    Persze a VDSZ-nek akik gyerekétkeztetést fizetnek belőle, a MÉH telepi leadás után,több mint másfél millióan küldték vissza!
    Ez azért beszédes!”
  • 42. gjozsi88 2011. június 24. 22:05
    „Sagittarius!
    A szocik 8 évében 78 OÉT ülés volt.....tudod mi az?......az elmúlt 13 hónapban 2....!
    Arról a több tizezer fideszes inditványról azt tudjuk, hogy a fidesz kormányra kerülése után azokat az MSZP most változatlanul benyujtotta és láss csodát a fidesz a saját inditványait nem fogadta el, leseperte!
    Senki nem mondta, hogy a pártoknak kell kizárolag egyeztetni!
    A szakmai egyeztetések nincsenek lefolytatva......!
    Jogász önálló inditvány szerint döntenek közgazdasági törvényekről!
    24 óra alatt hajtanak át hatástanulmány nélkül önálló parlamenti inditványokat...!
    Szerinted miért van fellázadva a szakma szinte összes területe?????
    Ja!
    Még mindig nem tudtuk meg, hogy mikor hazudott Orbán!
    A kampányban, mikor tönkretett országról beszélt, vagy mikor az IMF szükségtelenségét stabil gazdasággal, költségvetéssel indokolta!!!!

    Egyébbként tényleg ez jobb a népnek!
    Nő a munkanélküliek száma az átlagembernek csökkent a reálbére és csökkent a belső fogyasztás és egyre rosszabb pozicióba kerülnek a devizahitelesek, mert a csodás adósságcsökkentéstől egy pillanatra sem történt pozitív változás, pedig indokolt lett volna!”
  • 41. Sagittarius 2011. június 24. 20:42
    „40. gjozsi88 2011.06.24. 19:04
    "Hanem azt, hogy a Fidesz a társadalmi kétharmadra hívatkozva nem egyeztet,"

    Ti még 1/3-dal sem szakadtatok bele az egyeztetésbe (holott az ellenzék akkor jóval több embert képviselt mint Ti a kormányzók)! Többezer Fideszes indítványt söpörtetek le anno.
    Másrészt hogyan képzelnéd el a veletek való egyeztetés mikéntjét??? Talán erőszakkal kellene benneteket meginterjuvolni?? Szavazni nem mentek el, a kérdőíveket nem külditek vissza, a parlamenti képviselőitek kivonulnak a szavazáskor, az alkotmányozásban nem hajlandók résztvenni, semmiben nem vagytok hajlandók részt venni. Persze a duzzogás azért van mert hót hülék vagytok mindenhez, ám ti jó komcsi szokás szerint igyekeztek ebből is tőkét kovácsolni, és úgy beállítani, mint ha ez lenne a konstruktív ellenzék feladata és így lennétek tevékenyen és legjobban hasznukra a választóitoknak.
    Megjegyzem, az országnak, a népnek mindenképpen így jobb, ha közelében sem vagytok a kormányrúdnak!!! :-)))) Még a Parlamentben (már amikor bent vagytok) sem tudtok emberhez méltón viselkedni! Önkritika, vagy alázat az nálatok soha nem látott vendég!”
  • 40. gjozsi88 2011. június 24. 19:04
    „Sagittarius!
    Olvass figyelmesebben!
    Senki nem a választási eredményt kérdőjelezi meg!
    Hanem azt, hogy a Fidesz a társadalmi kétharmadra hívatkozva nem egyeztet, mondván kétharmada van!
    Ne tessék összetéveszteni a kormányzati kétharmadot és a társadalmi kétharmadot.....ugyanis ez két különböző dolog!
    Csusztatás ott van, ahol ezt összetévesztik!
    Ugyanis vindikálja magának a jogot, hogy a 2,7 millióra hívatkozva a 8 millió kétharmadának a véleményét is ő akarja képviselni.......csak itt bizony van pár milliós tétel, akitől nem kapott felhatalmazást!

    Egyébbként gyereket neked kell csinálnod, ugyanis a Viktornak van szüksége rájuk a programja megvalósításához, különben nagy baj lesz!”
  • 39. Sagittarius 2011. június 24. 18:08
    „Jocó!

    Ne maszatolj és ne csúsztass megint. Megkérdőjelezed azt a választási rendszert aminek keretében Ti ugyan úgy hatalmon voltatok mint Mi! Matematikailag vagy tematikailag 2/3-ad, vagy nem 2/3-ad, de az tuti, hogy nektek még az életben nem volt ekkora támogatottságotok, és ennek az Istennek az idejében nem is lesz, ezt borítékolhatod! Ti még kisebbségben is kormányon maradtatok és törvényeket hoztatok, mégsem sült le az a 12-es kazánlemez vastagságú bőr a képetekről! Hol volt nektek országvezetéshez elégséges támogatottságotok??
    Mond, miről maszatolsz?????? Inkább csinálj gyereket, vagy adósságot ahelyett, hogy itt cseszed el az idődet fatálmarhaságokat irogatva!”
  • 38. gjozsi88 2011. június 24. 07:34
    „Sagittarius!
    Látod megint zavar van nálad a szövegértésben!
    Ugyanis nem igazolnod kell a véleményemet, hanem megcáfolnod!!!!!!
    Ehelyett semmi más, mint a nem hiszed el szöveget kapjuk tőled!

    "A véleményed, az a sajátod, és szubjektív, ahogyan az enyém is. Hogyan akarnád velem ezt cáfoltatni, vagy igazoltatni? Brrrrrr..."

    Igen a véleményed kizárolag szubjektív, mert egy tényt nem tudsz mellé tenni!
    Minél több tény van felsorakoztatva az érv, vélemény mentén annál objektívebbé válik!
    Hogy értsd!
    A Fideszt a választásra jogosultak közül ,ez 8 millió ember, 2,7 millió támogatta!Miközben az ellenzéki pártokat is alig kevesebben, hisz a fidesz 53%-ot kapott, miközben az ellenzéki pártok 47%-ot!
    Ez tény, azaz objektív!
    Ebből nehéz azt mondani, hogy ez kétharmados társadalmi támogatottság!
    Pedig arra hívatkoztok, miközben szüntetitek meg az 5,3 millió ember érdekeit képviselő érdekegyeztetést, arra hívatkozva, hogy az ugyancsak 8 millió embernek kiküldött kérdőivekből alig több, mint 1 milliót küldtek vissza!”
  • 37. Sagittarius 2011. június 23. 19:41
    „35. gjozsi88 2011.06.23. 18:55
    "Persze továbbra sem tudjuk meg, hogy mi nem igaz a véleményemből!"

    Pedig egyszerű! A véleményedet kellene nekem igazolnom?? A Te véleményedet nekem??? Kevered a szezont azzal a bizonyos másik dologgal! A véleményed, az a sajátod, és szubjektív, ahogyan az enyém is. Hogyan akarnád velem ezt cáfoltatni, vagy igazoltatni? Brrrrrr...

    A 2/3-ad pedig 2/3, ahogy az ábra is mutatja. Attól hogy Te szokásotokhoz híven kevered-kavarod a számokat, még nekünk lesz 3 évig 2/3-unk a Parlamentben és nem másnak. Persze, ezt Te cáfolod, de hát attól még így marad, mint minden más amiről minidisszertációkat írogatsz.”
  • 36. gjozsi88 2011. június 23. 18:57
    „még annyit:
    "A 2/3-ot elnézve pedig nem vagyok ebben egyedül!"
    Hol az a kétharmad?
    A választásokon is csak 2,7 millió volt a 8 millióból!
    Azóta meg folyamatosan csökken........!”
  • 35. gjozsi88 2011. június 23. 18:55
    „Sagittarius!
    Persze továbbra sem tudjuk meg, hogy mi nem igaz a véleményemből!
    Látom nem mersz ráébredni, hogy milyen nagyon át vagy verve!
    Egyébbként 8 évig azok etettek, akik össze -vissza dumáltak neked mindent, hogy a mai napig is össze vagy keveredve!
    Egyébbként simán elrohansz amellett, hogy Viktor két egymással köszönő viszonyban sem álló különböző véleményét ismételtem! Az ellentmondást ott keresd!”
  • 34. Sagittarius 2011. június 22. 22:22
    „Jocó!
    Kimagyarázkodásból, és megmagyarázásból már naon elegem van! A 2/3-ot elnézve pedig nem vagyok ebben egyedül! Ezzel etettetek 8 évig bennünket, és már gyomorrontásunk van tőle. ELÉG!”
  • 33. gjozsi88 2011. június 22. 13:07
    „Sagittarius!
    Egyébbként egy KONKRÉT kérdésre nem válaszoltál, csak elkezdtél "OFFShore"-ni ,miközben nem ismered a lényeget!
    Hogy jön Simor Offshore cége-amit egyébbként jegybank elnökké választása után eladott, azaz nem tart fennt-monetáris politikával?
    Látom nem érted a lényeget!
    Ugyanis az adóparadicsomokba hozzák létre ezeket a cégeket, hogy kedvezőbb adózás alá kerüljenek!
    Az adópolitika az nem pénzpiaci tevékenység, hanem nemzeti kormányok tevékenysége és ennek folytán az adózott jövedelmek oda mennek, ahol KEDVEZŐBB adózási feltételek vannak!
    Ez nem illegális dolog......lásd gyakorlatilag erről szól az is, hogy a viktorka nem irta alá a saját maga által vezetett uniós gazdaságharmonizációs program adóalapegységesítésre irányuló ajánlatát!
    Miről beszélsz?????
    Amit összekevertettek veled az a tőzsde, pénzpiac és az Off shore tevékenység!
    Kevered is rendesen!”
  • 32. Sagittarius 2011. június 21. 23:10
    „Jocó!
    Kár maszatolnod, már késő! Simor, szerinted miért tart fent OFFShore cégeket?? Mert mivel tisztában van az egész a Magyarságra támadó rendszerrel, gondolta miért ne sütögethetne a nagy tűznél magánpecsenyét. A Nemzeti bank élén, tökéletesen tudatában van annak, mikor milyen lépést húz meg globalogazdi (főként, hogy helytartójuk, és csatlósuk). Ennek megfelelően az Offshore cégének nincs más dolga, csak egy picivel előre felvásárolni pár részvényt, esetleg Dollárt, Eurót, vagy mást, és pár nap múlva "láss csodát" az a kutya forint megint gyengül. A fenébe, és már megint szaporodott Simor magánpénze pár milliárdocskával. Eztán elad, majd picit visszaerősitik a forintot, aztán kezdődhet előlről a játék! Ez csak 1 példa volt Simor A. nevű offshore lovagunk gazdagodási repertoárjából.
    De hát ezzel Te úgy is tökéletesen tisztában vagy!
    Akkor hát szerinted minek is neki Offshore cégek, ha tiszta a keze és a lelke????”
  • 31. quaestor 2011. június 21. 22:07
    „5. miracle 2011.06.20. 22:30
    "quaestor
    Hogyan? Vettek volna a sarkon 225-ért CHF-et, aztán befizetik?"

    Kérdésfelvetésedet megválaszolták helyettem:
    8. demeter 2011.06.21. 04:59
    "4. quaestor svájci frankban fizetni most is lehet. én is megveszem minden hónapban, mikor egy picit olcsóbb, és tizedikén betipegek vele a bankba. így is spórolok pár ezer forintot."

    Ennyire egyszerű. Lehetne. Ha mindegyik banknál ez a fizetési lehetőség adott lenne. De nem az...”
  • 30. gjozsi88 2011. június 21. 20:58
    „Sagittarius!
    Az elöbb meséltem el, hogy 2010 nyarán még nem volt legatyásítva.....mondta akkor Orbán Viktor!

    Persze ...tudjuk Simor a legfőbb probléma, mert a Matolcsi gazdasági programja nem létezik, és a gazdasági mutatók köszönő viszonyba sincsenek az áhitottal!
    Segítek, hogy értsd!
    A fidesz vezette KSH sem képes tény adatokat közölni arról, hogy létezik koherens és főként eredményes gazdaságpolitika!
    A jegybank csak korrigálja a gazdaságról a pénzpiacra visszaható folyamatokat és nem ő gerjeszti!

    Egyébbként érdekelne, hogy a bejelentéstől miért nem ugrott meg a forint?
    Miért stagnál továbbra is minden ugy mint tegnap?????”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadta a Ház az új számvevőszéki törvényt

Az új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvények közül elsőként a parlament hétfőn elfogadta… Tovább olvasom