Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Elfogadta a Fidesz-KDNP a frakciószövetség alkotmánytervezetét

Megtárgyalta és elfogadta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség csütörtöki ülésén a kormánypárti képviselőcsoport alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet - közölte a Fidesz frakcióvezetője.
Lázár János sajtótájékoztatóján elmondta, a képviselők a jogszabálynak a Magyarország alaptörvénye címet, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták. A frakcióülésről távozó Orbán Viktor miniszterelnök a szövegtervezettel összefüggésben úgy fogalmazott: "még a munka elején vagyunk".

A kormányfő újságíróknak azt mondta, a végén szeretne majd elégedett lenni, "amikor túl vannak a munka dandárján."

Lázár János frakcióvezető a budapesti tájékoztatóján hangsúlyozta: a szerdán nyilvánosságra hozott szövegtervezetet a március 14-i parlamenti beterjesztésig már csak stilisztikailag fogják módosítani, ám a kormánypárti képviselők a későbbiekben indítványoznak majd tartalmi változtatásokat is a "húsvéti alkotmányhoz", amelyeket a képviselőcsoport mérlegel.

Mint fogalmazott, a frakcióülésen konstruktív vita bontakozott ki, több mint harminc képviselő szólalt fel, tett javaslatot, jelentős részük a Nemzeti hitvallás című részhez.

Kérdésre elmondta, a családi választójog nagyon élénk vitát váltott ki a tanácskozáson, de nem szavaztak róla. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a kérdés eldöntését a szövegtervezet nyitva hagyja. Orbán Viktornak a családi választójoggal kapcsolatos álláspontja az volt - folytatta -, hogy hosszabb társadalmi vitára van szükség.

Érdemi vita, több észrevétel volt továbbá a génmódosított élőlényekkel, az önkormányzati rendszerrel, a köztársasági elnök, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörével kapcsolatban. Téma volt ezen túlmenően a kamarák, a munkavállalók, a munkaadók joga. Az ország jelképeivel kapcsolatban szintén voltak észrevételek, ezeket is mérlegelni kell - tette hozzá.

A köztársaságielnök-választásra kitérve kiemelte, terveznek módosítást, de alapvetően nem változik meg a jelenlegi szisztéma, Magyarország nem lép a prezidenciális vagy a félprezidenciális rendszer felé. Pontosítják ugyanakkor az elnök jogkörét, és bizonyos esetekben nagyobb lehetőséget biztosítanák számára az Országgyűlés feloszlatásában.

Példaként említette, hogy az államfő feloszlathatná a parlamentet, ha a Ház a központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el.

Arra a felvetésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyett a Kúria szerepel a szövegtervezetben, és ez érinti-e a jelenlegi LB-elnök, Baka András pozícióját, a frakcióvezető azt válaszolta: az alkotmánytervezet azt mondja, hogy az LB-ből Kúria lesz. Arról majd az átmeneti és a hatályba léptető rendelkezéseknek kell szólnia, hogy mi lesz például az adatvédelmi ombudsman sorsa; mi lesz az Alkotmánybíróság elnöki tisztségével, tekintettel arra, hogy az Ab mostani elnökének lejár az elnöki mandátuma idén nyáron, az új alaptörvény viszont várhatóan csak 2012. január 1-jén lép hatályba. "Engem személy szerint nagyon meglepett az LB elnökének ilyen vehemens, tőle eddig szokatlan, egészen önkontroll nélküli támadása" - közölte Lázár János, hozzátéve, reméli, nem a saját státuszát félti Baka András.

Az Ab jogköréről azt mondta, ha valaki alaposan tanulmányozza a tervezetet, nem lehet azt mondani, hogy az szűkül vagy bővül. Teljes egészében megváltozik, hiszen van egy teljesen új intézmény, amit maga az Ab is felvetett hosszú évek óta mint lehetőség. Ez pedig az utólagos állampolgári panasz intézménye. Ez német minta alapján működne, s lényege, hogy ha valaki úgy ítéli meg, hogy ügyében súlyos sérelem történt, és ez alkotmányos jogait érinti, akkor egyedi ügyben az Ab-hez fordulhat. Erre azt mondani, hogy ez gyengíti az Ab-t, szerinte nem lehet.

Hozzátette: ebből következik egy újabb vita, miszerint az igazságszolgáltatással kapcsolatban a bírói döntéseket egyedi panaszra felülvizsgálhatná az Ab.

Lázár János azt mondta, az általa tavaly ősszel előterjesztett javaslattal kapcsolatban, amely az Ab eljárási lehetőségeit költségvetési tárgyú kérdésekben - mint adók, járulékok - átalakította, támogató észrevételek voltak.

A Fidesz-KDNP tervezete szerint - ismertette - egy ombudsman lenne, és annak lennének helyettesei. "Mind a hazai gyakorlat, mind a nemzetközi szerződések azt, hogy legyen kisebbségi ügyekkel foglalkozó ombudsmanhelyettes (...), indokolttá és megalapozottá teszik" - fűzte hozzá. Az adatvédelem kérdését viszont önálló hatósághoz rendelnék. Vagyis - folytatta - az adatvédelmi ombudsmanon kívül a többi biztosi feladat megmaradna egy ombudsman - és annak helyettesei - vezetésével.

Lázár János megjegyezte azt is, hogy a tervezetben nem szereplő népi kezdeményezést a népszavazásra vonatkozó kétharmados törvényben kell rendelkezni.

Szólt arról is, hogy a képviselők megerősítették: az 1949-ben elfogadott alkotmányt jogi és politikai értelemben is hatályon kívül kell helyezni, továbbá az új alaptörvénynek vallania kell a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek az elévülhetetlenségét.

A nemzeti konzultáció kérdőívével kapcsolatban - amelyet már több mint 500 ezren visszaküldtek - elmondta: a közpénzügyek rendkívüli mértékben foglalkoztatják a választókat.

A mintegy háromórás, zárt frakcióülésen a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetéről tárgyaltak a kormánypárti képviselők. Az MTI úgy tudja, a tanácskozás után Orbán Viktor és Lázár János külön is egyeztetett egymással.

Olvasóink írták

  • 4. machers 2011. március 12. 11:29
    „T. rommel!
    Nem tartozom, tartoztam a "szoc-lib" táborba. Ennek ellenére ez az egész sz@..rakodás az új alkotmánnyal felháborító és egy képmutató dolog.
    Azért még maradhatok, ha más a véleményem? Vagy várjam a fekete autót?
    Ilyen már volt nálunk. Remélem nem ezt sírja vissza?!”
  • 3. paci13 2011. március 11. 05:35
    „Kiváncsi kennék, kiknek és mekkora anyagi bulit jelent/jelentett ennek a fércműnek a megszerkesztése,továbbítása, "értékelése" és "ártalmatlanítása". Volt-e pl. közbeszerzés? Milyen alapon ismerik aláíró nagyjaink címemet? Talán majd a Blikk, mostanában elég aktív ...”
  • 2. rommel 2011. március 10. 23:08
    „Alkotmány=SZoc-lib bukás=Új világ=Magyarok=Jó lét=ÚJ MAGYARORSZÁG...............HA ez nem tetszik el lehet menni(gyurcsány idézet szoc-libák)”
  • 1. miracle 2011. március 10. 21:27
    „Mivel mindent jól megbeszéltek, a visszaküldött kérdőívek mennek a kukába. Persze amúgy is.
    Kis matematika: ha az eddig visszaküldött cetliket 10 ember teljes munkaidőben olvasgatja, akkor papíronként 1 percet szánva majdnem 5 hónapig tart feldolgozni. Miről beszélünk?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomravezetői díj a pezsgősüveggel életveszélyes sérülést okozó ismeretlennek

Az önkormányzat 250 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánl fel annak az ismeretlennek a kézre… Tovább olvasom