Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Életveszélyes kimenni az udvarra

A sopronbánfalvi hegyi templom udvarának város felé eső mellvédjéről meggondolatlan fiatalok sörösüvegeket, tojás nagyságú köveket hajítanak a völgyben lévő házakra. Az ott élők szerint tarthatatlan az állapot.
– Két éve lakunk a hegyi templom alatti családi házak egyikében. Ez idő alatt hetente többször is elképedve tapasztaltuk, hogy fiatalok tojás nagyságú köveket, sörösüvegeket dobálnak föntről a házakra. A villanyvezetékre pedig nemrég egy deszkát kötöttek, ott himbálózik, a magasban – mondta N.-né Ildikó. – A lehajigált sörösüvegek miatt már többször megrongálódott a tetőzetünk. Ha nem vagyunk idehaza, s ismét eltörnek a tetőcserepek, rossz rágondolni, hogy esőzés idején mekkora beázások keletkezhetnek a lakásban. A házakra zúdított kövek is félelmetesek, a dobálózó fiatalok nem törődnek azzal, hogy valakit fejbe is találhatnak. A környék lakói gyakorlatilag esténként alig tartózkodhatnak az udvaron. A szomszédaink szerint ez már hosszú évek óta tartó probléma. Mi úgy gondoljuk, nem igaz, hogy nem lehet semmit sem tenni az ilyen felelőtlen cselekedetek elkövetői ellen.
– Ha a környék lakói ismét dobálózó fiatalokat vesznek észre, azonnal szóljanak a rendőrségnek – közölte Hatos István őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője. – Minden esetben járőrt küldünk a helyszínre. A tettesek ellen rongálás és garázdaság jogcímen indítunk eljárást. Sajnos, a város más területein is találkozhatunk éjszakánként nem kívánatos jelenségekkel. Az éjszakai szórakozóhelyekről hazafelé tartva egyesek „jó bulinak” tekintik a közterületek, parkok, játszóterek rongálását. Megtörtént, hogy egy Polski Fiatot is felborítottak. A közrendvédelmi osztály a polgárőrséggel közösen mindent elkövet annak érdekében, hogy visszaszorítsa a vandalizmust. Munkánk hatékonysága érdekében számítunk a lakosság együttműködésére, jelzéseire. Tavaly is, idén is sikerült néhány magáról megfeledkező fiatalt előállítanunk a kapitányságra. Az eljárás során pénzbüntetéssel sújtják őket, amely több tízezer forint is lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szokott befőzni gyümölcsöt?

Tovább olvasom