Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Élesen bírálta az ellenzéket Gyurcsány Ferenc

"Politikai szélhámosokról" beszélt Gyurcsány Ferenc Miskolcon egy csütörtöki fórumon, hangsúlyozva: ezek Magyarországot becsapják, gyáva és számító módon. A kormányfő nevet, neveket ugyanakkor nem említett.


Amennyiben a 2006-ban kezdődött reformoknak nem megy dühödten neki az ellenzék, és nem szervezi meg a reformokkal való szembenállást, abban az esetben előrébb lennénk, tartanánk - mondta Gyurcsány Ferenc mintegy félezer ember előtt, akik többször is megtapsolták szavait. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "ma nagyon hiányoznak azok a reformok, amelyeket nem tudtunk teljes egészében megcsinálni azért, mert valakik végig azt akarták elhitetni Magyarországgal, hogy itt nem kellenek változások".

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon azóta zaklatottabb a közélet, hogy 2002-ben a Fidesz elvesztette a választást, amibe nem képes belenyugodni, és ezzel gyöngíti a közbiztonságot. Egy osztrák lap cikkére hivatkozva a miniszterelnök közölte: nem lehet büntetlenül azt mondani Magyarország egyik politikai vezetőjének sem, hogy "bármit meg lehet csinálni, hogy bármilyen eszközt lehet használni, hogy lehet akár kimenni az utcára, és ott szembe fordulni a renddel, a törvénnyel, csak azért mert ez politikai érdekében áll".

Az 1933-as nagyválság kutyafüle volt ahhoz képest, amivel most szembenézünk - mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt mondta: ennek a válságnak jelenleg csak "ízlelgetjük a hatását", és bár túl vagyunk az első sokkon, a "végét még nem látjuk". Ezt a válságot nem Magyarország csinálta - szögezte le Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a mostani válság mögött nem Magyarország van, "ezt a válságot kaptuk, importáljuk, ez külföldről jön, mint az influenza".

Gyurcsány Ferenc a fórumon azt mondta: rossz véleménye van azokról a vállalatvezetőkről, akik nem az alkalmazottaikkal közösen keresik a kiutat a bajból. A cég a héten jelentette be, hogy a termelés leáll és megválnak 878 dolgozójuktól. Kész helyzet elé állított a cég tulajdonosa mindenkit, "900 munkahelyet nem lehet leakasztani a szögről" - mondta a miniszterelnök.











Olvasóink írták

61 hozzászólás
  • 61. gjozsi88 2009. február 28. 15:00
    „61-hez!
    Még annyit,hogy érdekelne az igazabb magyar Széles Gábor volt komcsi gyárigazgató vagyonosodása is!”
  • 60. gjozsi88 2009. február 28. 14:51
    „nocomment41!
    Ezt a privatizációs csontot egypárszor lerágtátok! A Fidesz,fogást keresve a Gyurcsányon,számtalan birósági eljárást kezdeményezett!
    Egy törvénytelen, elmarasztaló ítéletről nem tudok!
    Miért baj,hogy hitelt vett fel? Minden magyar vállalkozásnak hitelekre van szüksége,müködéshez,fejlesztéshez!Ez akkor lenne baj,ha nem fizetné!
    Nem mindegy kitől vett fel pénzt?Tudtommal a magyar államnak csak az OTP-ben van többségi tulajdona!
    Ráadásul ő akkor még nem volt miniszterelnök!
    Talán tudsz mondani a Tokaji szőlőről is valamit,gondolom azt sem kp-ba pengették ki! Kár,hogy ez a része nem érdekel,pedig ez az ügylet az Orbán miniszterelnöksége alatt jött létre!”
  • 59. Almika 2009. február 28. 14:40
    „Fedayn!
    Kérem olvassa el amit írt!
    "uszító hazug gyurcsány újabb támadást intéz a magyar ember ellen"--> "FEGYVERBE MAGYAR!" Gondolom nem látja a hasonlóságot. Az Ön mondatának a végén felkiáltó jel van, tehát felszólító mondat. Vagy nem?
    Ön és néhány társa uszítják az embereket. Amúgy milyen fegyverre gondolt, valószínűleg nem az intelligenciára. :-)”
  • 58. nocomment41 2009. február 28. 13:24
    „Van egy kicsit kellemetlen hírem bjozsika. Nem mindenki számolja 2002-től a szeplötelenséget.
    "A Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozó konzorcium által 1996-ban
    privatizációs pályázaton megszerzett mosonmagyaróvári Motim Kft. 705
    millió forintos vételárából mindössze ötmillió volt a saját er?, 700
    millió forint a hitel, amit sajtóértesülések szerint attól a banktól vett
    fel a gy?ztes konzorcium, amelynek vezet?je akkor Apró Piroska volt."
    http://www.osaarchivum.org/pke?id=1543”
  • 57. Fedayn 2009. február 28. 12:55
    „A mocskos,tróger,hazaáruló,családgyilkos uszító hazug gyurcsány újabb támadást intéz a magyar ember ellen!És mi csak tűrjük,hogy ez a galád,alávaló,szemétláda ember vezesse az országunkat!Szánalmas balos 10% megbutított ember!FEGYVERBE MAGYAR!”
  • 56. gagarin 2009. február 28. 12:38
    „amugy meg tanítson benneteket a Stadler!”
  • 55. gagarin 2009. február 28. 12:37
    „na pirosszemüek egy kis hazai a főnökötöktől:http://stop.hu/articles/article.php?id=459606
    aztán már jobb ia lesz a napotok!”
  • 54. gjozsi88 2009. február 28. 11:46
    „nocomment41!
    Azt gondolom,hogy a bevételekhez kell igazitani a kiadási oldalt,ezt csak úgy lehet,ha a gazdaság teljesítő képességét javító adócsökkentés mellett,csökkenteni kell a ellátási rendszerek szintjét is!Ahogy Európában szokványos!Egyenes arányosság!
    Miért vannak a parlamentbe a Fidesz képviselői? Azért,hogy 5 éves gyerek dac korszakát idézve csak annyit tudjanak mondani,hogy:nem,nem jó ,hazudsz,nem igaz...!
    Közben egy valós alternatívát nem tud állítani!
    Azt Te sem gondolod komolyan,ha csökkenne a fizetésed és egyre több mindent kellene kifizetned belőle,akkor azt kéred a fönöködtől,hogy csökkentse a fizetésedet és megkéred pl.az áramszolgáltatót,hogy emeljen árat! Közben meg azt tervezed,hogy majd valamikor ha a gazdaság,ami a világon mindenütt túl termelési válságban van,egyszer csak elkezd prosperálni,abból lesz plussz bevétel!Hangsúlyozom VALAMIKOR!
    Erre épül a Fidesz programja,5 éves gyerekeknek!”
  • 53. nocomment41 2009. február 28. 10:42
    „Az ellenzék feladatai:

    "Biztosítani a társadalmi-gazdasági tervek kidolgozását, gondoskodni megvalósulásukról ."
    "Meghatározni a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodni az ellátás anyagi fedezetéről."

    Ugye bjozsika ?”
  • 52. gjozsi88 2009. február 28. 07:45
    „Fedayn!
    Szánalmasan gyenge érvrendszered van!Meg merem kockáztatni,buta vagy!Egy bizonyos IQ felett az emberek érvekkel vitatkoznak,fegyvere a gyáva gyenge embernek van,aki képtelen kifejezni magát és megmondják neki mit gondolhat!
    Ne nézz ennyi krimit,neked árt!”
  • 51. gjozsi88 2009. február 28. 07:30
    „jockey!
    Ismétlem! A Reform Bizottság javaslatai még távolabb van a Fidesz javaslatától!
    Támogatod a 13.havi nyugdij elvételét(nemcsak 80 ezer felett), elküldenéd a közalkalmazottak felét,elvennéd a nyugdijasok ingyenutazását, megszüntetnéd a gázártámogatást?
    Ennél a brutálisnak nevezett Gyurcsány csomag édesség ajándék!
    Próbálj meg konzekvens lenni!
    Egyet nem akarsz lépni,csak százat,közben meg támogatod a másik irányba indulót!”
  • 50. jockey 2009. február 28. 00:17
    „43. gjozsi88

    Valóban elírtam, igazad van. De ettől még elfogadhatnák a Reformszövetség javaslatát. Ilyenkor derül ki egyértelműen, hogy az ország javát akarják-e szolgálni, vagy csak görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz. Ha elfogadják, akkor az első, ha nem, akkor sajnos a második. Szerinted mi lesz? Nekem van tippem, ismerve őket.”
  • 49. Almika 2009. február 27. 21:22
    „Fedayn!
    "FEGYVERBE MAGYAR!"- ez a mondata érdekes gondolkodásra utal. Kinek és mivel lesz akkor jobb, aárulja már el? Annak, aki a partvonalról szurkol. Melleseleg gondolkozzon már el a mondatán!”
  • 48. nocomment41 2009. február 27. 20:47
    „Lenin állítólag hasznos hülyéknek nevezte azokat a ,,társutas" nyugati értelmiségieket, akik önkéntes vagy jól fizetett vakságból a nyugati világban jó hírét keltették a kommunizmusnak. Valószínűleg nekik is köszönhető, hogy a kommunista diktatúrák bűnei még ma is bocsánatosabbak, mint a hitleri nácizmusé.

    Nem állítom, hogy hazai értelmiségünk egy része is éppily hasznos lenne ma már Gyurcsány Ferencnek, sőt. Gyanítom, helyesebb és pontosabb lenne őket haszontalan hülyéknek nevezni. Gyurcsány ugyanis menthetetlen, a publicisztikák, közírások hazugságait már a ,,hívek" sem hiszik. Persze a mi haszontalanjainkat a valóság soha nem is érdekelte, igaz, a pénzüket sem ezért kapják. Ők a gazdát védték körömszakadtáig mindig és minden körülmények között.
    Lenin állítólag hasznos hülyéknek nevezte azokat a ,,társutas" nyugati értelmiségieket, akik önkéntes vagy jól fizetett vakságból a nyugati világban jó hírét keltették a kommunizmusnak. Valószínűleg nekik is köszönhető, hogy a kommunista diktatúrák bűnei még ma is bocsánatosabbak, mint a hitleri nácizmusé.

    Nem állítom, hogy hazai értelmiségünk egy része is éppily hasznos lenne ma már Gyurcsány Ferencnek, sőt. Gyanítom, helyesebb és pontosabb lenne őket haszontalan hülyéknek nevezni. Gyurcsány ugyanis menthetetlen, a publicisztikák, közírások hazugságait már a ,,hívek" sem hiszik. Persze a mi haszontalanjainkat a valóság soha nem is érdekelte, igaz, a pénzüket sem ezért kapják. Ők a gazdát védték körömszakadtáig mindig és minden körülmények között.
    http://www.mno.hu/portal/617168”
  • 47. Fedayn 2009. február 27. 20:28
    „Hazudtatok,hazudtok,hazudni fogtok!Hazudsz fleto reggel éjjel,meg este!7éve nem csináltok semmit!Takarodjatok a qrva anyátokba,a 10% szavazótokkal együtt!zuslag modell megy,meg az eus pénzlopás!Szemétláda,szarházi banda!FEGYVERBE MAGYAR!”
  • 46. pampus 2009. február 27. 19:42
    „A gazdaságról és az abból eredő gazdagodásról ebben az országban már csupán a kül és még egy két belföldi nagytőkésekkel lehet beszélni, de nem itt e rovatban! Itt hiába is erőlködsz nem tudsz megoldani semmit! Beszéld le a főnöködet a további uralkodásáról és, ha lesz kedve átadni a helyét az arra érdemesnek akkor, majd lesz talán idő ,hogy lehet vitatkozni a valós gazdaságról és nemcsak virtuális képzelgésről.”
  • 45. gjozsi88 2009. február 27. 19:35
    „pampus!
    Nehéz veletek gazdaságról vitatkozni,mikor csak ideológiai oldalról vagytok képesek kommunikálni! Ez nem gazdasági kategória!”
  • 44. gjozsi88 2009. február 27. 19:33
    „gagarin!
    Igyekezz, érvrendszered kocsma politizáláshoz elég,keress egy törzsvendéget két fröccsért biztos egyetért veled !”
  • 43. pampus 2009. február 27. 19:32
    „Naná, hisz az unió érdeke, hogy mielőbb eltörölje a föld színéről ezt az országot, mint önálló államot. Gyarmatnak pedig még elég erős. Habár már nyugodtan ki lehetne táblázni az Országházra, hogy Gyarmatügyi Hivatal.”
  • 42. gjozsi88 2009. február 27. 19:30
    „jockey!
    Az áfa és az szja nem azonos!
    Remélem elirás,mert ha nem akkor részemről a vitának vége...!”
61 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baltával, késsel támadtak a körzeti megbízottra

Baltával és késsel támadt egy házaspár az őket igazoltatni próbáló körzeti megbízottra csütörtökön,… Tovább olvasom