Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Elemzők: saját támogatói is elpártolhattak Mesterházytól

Lánczi Tamás szerint Hiller István mutatkozik a legesélyesebb elnökjelöltnek.
Feltehetően a korábban lojális szocialista országgyűlési képviselők támogatását is elveszítette csütörtökre Mesterházy Attila, aki ennek hatására mondhatott le nem várt hirtelenséggel az MSZP elnöki és frakcióvezetői tisztségéről – nyilatkozták az MTI által megkérdezett szakértők, akik szerint nehéz feladat vár az új szocialista vezetőre, bárki lesz is az.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint már az MSZP korábbi vezetőinek magabiztos nyilatkozataiból is látszott, hogy nagy nyomás nehezedik Mesterházy Attilára. A politikus lemondásával pedig bebizonyosodott, hogy csütörtökre teljesen elfogyott a levegő a pártelnök-frakcióvezető körül.

László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője közölte, az országgyűlési választás után Mesterházy Attila még kapott némi türelmi időt, vélhetően két okból: ki kellett derülnie, mire képes a párt egy önálló megmérettetésen, illetve túlságosan közel volt az európai parlamenti választás ahhoz, hogy a párt tisztújítással foglalkozzon április-májusban.

Amennyiben csak annyi történt volna, hogy a Jobbik megelőzi az MSZP-t, de a baloldalon továbbra is vitathatatlan marad az MSZP dominanciája, az elnökség lemondásának felajánlása talán elegendő lehetett volna, sőt, valószínű, hogy a választmány nem fogadta volna el azt – fejtette ki László Róbert, aki szerint az európai parlamenti választási eredmény ismeretében az MSZP már nem futhatott neki az önkormányzati választásnak ugyanabban a felállásban.

Mesterházy döntésében az is közrejátszhatott, hogy felmérte, bár a hozzá eddig lojális párttársak többségben vannak a parlamenti frakcióban, a válságos helyzetben az ő támogatásukra sem feltétlenül számíthat – tette hozzá a PC elemzője.

Lánczi Tamás úgy látja, talán "a Gyurcsány Ferenc politikai körébe sorolható" Hiller István mutatkozik a legesélyesebb elnökjelöltnek. Véleménye szerint ez előkészítheti Gyurcsány Ferenc hatalom-visszavételét az MSZP-ben.

A Századvég munkatársa kiemelte, amennyiben egy ehhez hasonló forgatókönyv valósul meg, az nem lesz képes visszafordítani az MSZP folyamatos népszerűségvesztését és folytatódhat a párt eljelentéktelenedése.

László Róbert jelezte, a csütörtöki bejelentéssel lehetővé válik, hogy az MSZP választmánya már szombaton összehívja a párt kongresszusát, hogy az hamar új elnököt válasszon. Így nem lesz szükség felmenő rendszerű teljes tisztújításra. Elnököt talán tudnak így választani, az MSZP válságát azonban ez bizonyosan nem oldja meg, legfeljebb elnapolja, és lehetővé teszi az együttműködési tárgyalások megkezdését az Együtt-PM-mel és a DK-val – húzta alá a PC munkatársa, aki szerint nem látszik, ki ambicionálná az MSZP elnöki posztját. László Róbert szerint egyébként sem az elnök személye az elsődleges kérdés, hanem az, hogy képes lehet-e ez a párt a megújulásra, képes lehet-e egy erős, érzelmileg elkötelezett szavazótábor meghódítására.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őket szeretné Orbán miniszternek

A kormányfő a Miniszterelnökséget vezető miniszterré Lázár Jánost kívánja kinevezni. Tovább olvasom