Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 12°C | 29°C Még több cikk.

Elektromos vezetéket szakított el egy vitorlázógép Budapesten

Elszakított egy elektromos vezetéket egy vitorlázó repülőgép vasárnap Budapesten, a Hármashatárhegyi repülőtéren.
Elszakított egy elektromos vezetéket egy vitorlázó repülőgép vasárnap Budapesten, a Hármashatárhegyi repülőtéren.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-nek azt mondta, eddigi információik szerint a baleset azután következett be, hogy egy felszálló vitorlázógép csörlőkötele - eddig ismeretlen okból - nem oldott le.

A pilóta, ezt észlelve úgy döntött, hogy visszafordul, de közben elszakított egy elektromos vezetéket. A balesetet követően a gép leszállt, a Közlekedésbiztonsági Szervezet tudomása szerint személyi sérülés nem történt - tette hozzá.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt MTI-nek azt mondta, hogy a csörlőkötél egy nagy- és egy kisfeszültségű vezetékre esett, az utóbbit el is szakította. Ez kisebb avar- és gaztüzeket okozott, valamint egy ház udvarán álló pajta teteje is meggyulladt, de a katasztrófavédelem munkatársai ezeket eloltották.




Olvasóink írták

  • 2. aerodragon 2012. június 25. 09:53
    „Miért? A bélyeg gyűjtés nem az?”
  • 1. Mankapunka 2012. június 24. 20:53
    „Drága hobbi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincsenek zsidó és roma ősei: nem tagja a Jobbiknak a géntesztet végeztető férfi

Nem a Jobbik parlamenti képviselője, és a párt tudomása szerint nem is tagja a Jobbiknak az a férfi,… Tovább olvasom