Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Elegük lett, ezért leszereltek a talicskás rendőrök

A siófoki rendőrök kalamajkája azzal kezdődött, hogy tetten értek egy, a városban ismert bűnözőt, aki épp egy lopott holmival teli talicskát ballagott hazafelé. Megállították és mivel a delikvens közölte velük, hogy el fog futni, ezért a kezét a talicskához bilincselték, így vitték a kapitányságra. Később az ügyészségen a tolvaj tett feljelentést, mondván, hogy megalázták. Az ügyészség dolgozik a vádemelésen. A két rendőr erre kiborult és leszerelt.

A tolvaj bántalmazással is gyanusította a rendőröket, ám ezt végül nem tudta bizonyítani. Az ügyész mégis elmarasztalhatta a rendőröket,  mert szerinte hivatalosan úgy kellett volna eljárniuk, hogy teherautót hívnak a helyszínre, és azzal vitetik el a lopott homit, míg a gyanusítottat a rendőrautóval kellett volna beszállítani a kapitányságra.

A somogyi megyei főügyészségen nem igazán értik a két rendőr reakcióját, s egyelőre szűkszavúan nyilatkoztak, mondván, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, nem tudni mi lesz a végső döntés ezért nem is értik a két rendőr reakcióját. Merthogy szerintük tart a nyomozás, ítélet még nincs, tárgyalás nem volt, így de jure: elmarasztalásról sem  beszélhetünk. 

Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten?  

A siófoki rendőrök közül egyébként többen tettek bírósági feljelentést az elmúlt hetekben miatt azért, mert, a lopáson kapott tolvajok trágár szavakkal illették őket. Így tett maga a városi rendőrkapitány is.

- A siófoki rendőrkapitányságnak nincs szállító járműve, a legközelebbi Kaposváron van - mondta az egyik érintett rendőr a témát feltáró sonline.hu internetes portálnak. Teherfuvarozók pedig nemigen szállnak be ilyen akciókba, mert attól tartanak, évekig kell futniuk a pénzük után.
A rendőrök az eset után úgy döntöttek, nem hajlandóak tovább tűrni, hogy bűnözők naponta alázzák meg és sértegetik őket, ezért inkább leszerelésüket kérték a felettesüktől.

- Az ügyészség visszaéléssel vádolt meg bennünket - számolt be a rendőr, aki azt mondja: nem tudja megemészteni, hogy őt vádolja meg az ügyészség akkor, amikor egy olyan fiatalkorú tettest fogtak meg, akit korábban már háromszor állítottak elő rablás miatt. - Ez mindennek a teteje.  Mi itt befejeztük - bosszankodott a rendőr.

Olvasóink írták

  • 17. pan.cser 2008. június 09. 22:40
    „Lehet, hogy az amerikai jogrendszer ide nem való. Viszont mit csinálhatsz éjszaka a hálószobádba hatoló idegennel? Vagy volt ebből már baj, milyen eszközzel védheted meg bekerített portádat. Szerintem a szigorúan vett magánterületen, ha több joga lenne a tulajnak, jelentősen visszafogná az esetek számát. Nem a három körte itt a lényeg, hanem a tulajdon és a privát szféra megsértése. Miért ne húzhatnák rá ostorral a tolvajra, vagy küldhetném rá a kutyámat! A lakás még szigorúbb dolog kellene, hogy legyen, itt akár a súlyos verés is megengedhető lehetne, vagy akár a behatoló életét sem kellene kímélni egy agresszív ellenállás esetén.”
  • 16. Egy bringás 2008. június 09. 22:24
    „Az amerikai és a magyar jogrendszert ne hasonlítsuk össze. Persze nembiztos, hogy ez jó ahogy és ami itt megy, de az amerikai rendszerrelk sem értek teljesen 100%-ig eleget!”
  • 15. pan.cser 2008. június 09. 22:20
    „Vannak azért igaz rendőrök is! De hát a magyar jog(röhej) tesz róla, hogy az a kevés se legyen. Nálunk ha valakit le akarnak szúrni a lakásában és az illető védekezik és véletlenül ne adj Isten a pofontól meghal(szívbeteg) betörő és gyilkos jelölt, tuti meghurcolják, miért nem kérdezte meg udvariasan mit tetszik a hálószobámban keresni? Utána fel kellene szólítani cselekedeteinek abbahagyására és feltartóztatni a rendőrök megérkezéséig. De pofonvágni, az súlyosan sérti az emberi méltóságát a rablónak, hogy betegsége miatt meghal az felróható a háziúrnak, mint gondatlanságból elkövetett emberölés. Ha sötét bőrű a gyilkolni vágyó rabló akkor felmerül a rasszista gyilkosság gondolata is a hatóság részéről. No ezt USA-ban úgy intézik, hogy a háziúr nem kérdez hanem lő az éjszaka a hálószobájába hatoló idegenre!”
  • 14. fodor imre 2008. június 09. 21:05
    „Szégyelje magát az a szűgyész aki a társadalom szemetének a
    pártján áll.Sajnos ezeknek az állat bűnőzőknek tőbb joguk van mint a tőrvénynek,és az átlag polgárnak.Érdekelne ha ez a féreg
    a szűgyész anyját vagy bármely családtagját rabolta volna ki
    akkor is ilyen trehányul végezné a dolgát és még meg is dicsérné???
    Jo hogy nem taxit hivnak ennek a kőcsőg bűnőzőnek,és meg kérik hogy jutalom véget utazzon be a SIOFOKI VRK-RA az űgyeletes szűgyész pedig megjutalmazza.NEM NORMÁLIS,ÉS GYALÁZAT
    AHOGY A ZSARUKKAL BÁNNAK.BEZZEG HA BAJ VAN TUDJÁK A 107-ET TÁRCSÁZNI.SZÉGYEN AMI EBBEN AZ ORSZÁGBAN VAN./SZEBB JŐVŐT/.FIDO.”
  • 13. BUCi 2008. június 09. 20:41
    „Kicsit el kellene gondolkodni.”
  • 12. amerikai 2008. június 09. 20:36
    „na pontosan ez az az eset amit itt amerikaban az ugyeszseg rohogve kidibna az ablakon es leultetne a betorot 5 evre. A jog es a demokracia elegge sajatosan van Magyarorszagon ertelmezve ahogy latom. Felhaborito.”
  • 11. Lucifer 2008. június 09. 18:16
    „Ügyészek...
    A kolléganőmnek széttörte az orrát betegellátás közben egy drogos ,alkoholos,erőszakos cselekedetek miatt többszörösen büntetett "ember".
    Feljelentés lett belőle.
    Az ügyész még azt akarta kihozni a dologból,hogy az orvos és az ápolók biztosan bántották a"beteget",ő meg csak védekezett...
    Mert olyan szerinte nincs,hogy valaki csak úgy agresszív legyen,mikor segíteni akarnak rajta...

    Ebben az országban a bűnözőnek mindent szabad,a kisebbségnek mindent szabad...
    Dolgozó embernek,rendőrnek nincs joga...”
  • 10. cp 2008. június 09. 17:03
    „Szerintem inkább azokat kéne elküldeni akik ilyen törvényeket hoznak. Nem hinném, hogy a magyar társadalom a bűnözők pártján lenne. A bugyant liberális értelmiséget és a hozzájuk tartozó politikusokat kéne végre elzavarni.

    Előbb utóbb az emberek nekiállnak önbíráskodni, ha ez így folytatódik tovább. Bár lehet ez a céljuk, így majd megint lehet a rasszizmusról jajgatni.”
  • 9. Sragner László 2008. június 09. 16:53
    „Nincs értelme olyan társadalomban élni , amelyik jobban védi a bűnöző jogait , mint a rendőrét vagy a becsületes polgárét , aki az adójából fenntartja a társadalmat . Aki teheti meneküljön ! mindegyki”
  • 8. Tabornok 2008. június 09. 14:50
    „Ez a magyar "demokrácia"!
    DEMAGÓGIA ? ? ? Az ügyészség, megint fordítva ül a lovon, sőt azt sem veszik észre a hülyék, hogy lovuk sincs!
    A nyugatiaktól megtanulhatnák, hogyan kell bánni a visszaeső bűnözőkkel. A franciáknál ilyen esetben az ügyészt rúgnák ki!
    A Kulcsárt lebuktató rendőrt kicsinálták, a Kulcsár meg azóta is él a lopott pénzből.
    A "Papát" és a feleségét kicsinálták, a parlamenti vizsgálóbizottság vezetőjét a Pallagot is, az olajmaffia meg röhög a markába, mert ügyüket 85 évre titkosították.
    Hülyék az ügyészek, vagy jól fizeti őket a maffia. Ez ám a demokrácia a maffiózóknak!”
  • 7. Libertine 2008. június 09. 14:33
    „Hihetetlen... a visszaeső tolvajok a képünkbe röhögnek...régen bezzeg örülhettek, ha megúszták a kézlevágást. Egyetértek a leszerelő rendőrökkel, felháborító a "jogrend".”
  • 6. Kulcsár A. 2008. június 09. 14:31
    „Az ügyész hölgyek és urak utólag mindig rendkívül okosak, de rettentően kíváncsi lennék, mit tennének, ha ők találkoznának az első vonalban a bűnözőkkel. Mire az ügyészségre kerül az ügy, már mindenkit elfogtak, kihallgattak, beszerezték az összes bizonyítékot. Utána jön a papírokból az okoskodás. Azt, hogy az ügyészek mennyire értenek a nyomozáshoz, ékesen bizonyította a Kulcsár féle videó.
    Pedró! Nem lesz több joga, már most sokkal több van!”
  • 5. reális 2008. június 09. 14:28
    „2008 Magyarország
    bennem is felment a pumpa... no comment...”
  • 4. mindigatutit 2008. június 09. 14:08
    „ilyen egy hülye ország nincs még egy ,az tuti.miért kell mindig ezeknek a rohadt bűnözőknek nézni a jogait.ki nem szarja le.jól megp...ni aztán dutyiba.a jó qva anyjukat azt.hú,de ideges lettem”
  • 3. Magyari 2008. június 09. 13:40
    „Az igzsághoz tartozik, hogy az elkövetők cigányok voltak,
    de a média már megint nem hozza le pontosan az esetet!
    A fajvédők megint elkezdték aktivizálni magukat, de minket
    ki fog megvédeni? A rendőröket ezek a bűnözők már hosszabb
    ideje szidták, többszörösen voltak büntetve ezidáig! Sajnos
    a jogaikat nagyon tudják a mocskok, de szorul a húr lassan a nyakuk körül, szerintem ezt ők is tudják.”
  • 2. pedró 2008. június 09. 12:35
    „Az ilyen tisztelt ügyésznek csak azt tudom kívánni, hogy őt is fossza ki egy ilyen talicskás rabló, akit a járőröző rendőrök nem állítanak meg, mivel a végén őket dorgállják meg!!
    A következő már az lesz, hogy a gyilkosoknak több joga lesz, mint az ártatlanoknak!
    Szomorú hogy ilyen irányban "fejlődünk"...”
  • 1. idegen 2008. június 09. 12:28
    „És teljesen igazatok is van ,Itt ebben az órszágban a bűnözőnek van igaza. Még akkor a főügyész nem érti a rendőrök reakcióját.
    Még csak foglalkozni sem szabadna a bünöző feljelentésével.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még kórházban a petárdabaleset sérültje

Sopron - A Soproni Ászok SE játékosa a petárdabaleset 17 éves sérültje. Teniszkarrierjét minden… Tovább olvasom