Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Elbukott a házipénztáradó

Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a házipénztáradóról szóló törvényt. A testület állásfoglalása szerint a házipénztári készpénzállomány nem tekinthető az arányos közteherviselés alapját képező jövedelemnek, illetve vagyonnak. A megsemmisítés következtében a törvény nem lép hatályba.
Az AB első alkalommal semmisített meg kihirdetett, de hatályba még nem lépett adótörvényt az alkotmány azon paragrafusának sérelmére alapozva, amely kimondja, hogy minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. A határozat szerint a házipénztáradó mint új vagyoni típusú különadó nem áll közvetlen összefüggésben az adó fizetésére kötelezett társas vállalkozások jövedelmi, illetve vagyoni viszonyaival.
Az Alkotmánybíróság döntésének indokolásában azt is hangsúlyozta, hogy a törvénybe foglalt jogalkotói célok lehetnek legitim célok, s alkotmányosan az sem kifogásolható, ha a törvényalkotó az adó eszközével kívánja befolyásolni az adózók magatartását. E célok eléréséhez azonban a törvényalkotó kizárólag olyan eszközöket vehet igénybe, amelyek nem sértik az arányos közteherviselés alkotmányi rendelkezését. Az adó kizárólag addig tekinthető ilyen alkotmányos eszköznek, amíg az arányos közteherviselést szolgálja. Ezt a keretet átlépő és ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet, illetve vagyont adóztató adó viszont – az AB álláspontja szerint – alkotmányellenes. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internet-elérésben továbbra sincs javulás

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon nagyon alacsony, mindössze 32 százalékos az internet… Tovább olvasom