Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Elavult technika: újrafegyverkezésre van szükség a honvédségnél

Magyarországon a honvédelmi miniszter szerint a honvédség haditechnikája 10 éven belül teljesen tönkremegy a Gripeneket kivéve.
Újrafegyverkezésre van szükség Magyarországon a honvédelmi miniszter szerint, mert a honvédség haditechnikája 10 éven belül teljesen tönkremegy a Gripeneket kivéve - írta a Világgazdaság.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Hende Csaba kijelentette: a magyar honvédség a rendszerváltás óta - az egy jelentős Gripen programot leszámítva - nem szerzett be haditechnikai eszközöket.

"Amit használunk, annak túlnyomó részét még a Varsói Szerződés idején gyártották, 30-40 éve. Tíz év múlva minden tönkremegy, újrafegyverkezésre van szükség" - fogalmazott a miniszter.

Szavai szerint az elmúlt években kevesebb pénzből növelték a honvédség teljesítményét. A NATO jelenleg zajló 10 éves tervezési folyamatában 45 képességcélt fogalmaztak meg, és csak az Egyesült Államok és Magyarország tudja mindet teljesíteni.

Elmondta, hogy a kormány 2012 elején garantálta, hogy 2012-höz képest 2013-2015-ig nem csökkenti a katonai költségvetést. Eközben az idén 7 milliárd forinttal, 3 százalékkal nőtt a katonai költségvetés. 2016-tól 2023-ig pedig évente a GDP 0,1 százalékával bővülnek a honvédelmi kiadások.

"Ha nő a GDP, az összeg is nő majd; mintegy 800 milliárd forint fejlesztési forrásunk lehet, de ez sem lesz elég az eszközcserére" - hangsúlyozta a miniszter. A lap hétfői számában megjelent interjúban Hende Csaba kijelentette: a magyar honvédség a rendszerváltás óta - az egy jelentős Gripen programot leszámítva - nem szerzett be haditechnikai eszközöket.

"Amit használunk, annak túlnyomó részét még a Varsói Szerződés idején gyártották, 30-40 éve. Tíz év múlva minden tönkremegy, újrafegyverkezésre van szükség" - fogalmazott a miniszter.

Szavai szerint az elmúlt években kevesebb pénzből növelték a honvédség teljesítményét. A NATO jelenleg zajló 10 éves tervezési folyamatában 45 képességcélt fogalmaztak meg, és csak az Egyesült Államok és Magyarország tudja mindet teljesíteni.

Elmondta, hogy a kormány 2012 elején garantálta, hogy 2012-höz képest 2013-2015-ig nem csökkenti a katonai költségvetést. Eközben az idén 7 milliárd forinttal, 3 százalékkal nőtt a katonai költségvetés. 2016-tól 2023-ig pedig évente a GDP 0,1 százalékával bővülnek a honvédelmi kiadások.

"Ha nő a GDP, az összeg is nő majd; mintegy 800 milliárd forint fejlesztési forrásunk lehet, de ez sem lesz elég az eszközcserére" - hangsúlyozta a miniszter.- írta a Világgazdaság.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Hende Csaba kijelentette: a magyar honvédség a rendszerváltás óta - az egy jelentős Gripen programot leszámítva - nem szerzett be haditechnikai eszközöket.

"Amit használunk, annak túlnyomó részét még a Varsói Szerződés idején gyártották, 30-40 éve. Tíz év múlva minden tönkremegy, újrafegyverkezésre van szükség" - fogalmazott a miniszter.

Szavai szerint az elmúlt években kevesebb pénzből növelték a honvédség teljesítményét. A NATO jelenleg zajló 10 éves tervezési folyamatában 45 képességcélt fogalmaztak meg, és csak az Egyesült Államok és Magyarország tudja mindet teljesíteni.

Elmondta, hogy a kormány 2012 elején garantálta, hogy 2012-höz képest 2013-2015-ig nem csökkenti a katonai költségvetést. Eközben az idén 7 milliárd forinttal, 3 százalékkal nőtt a katonai költségvetés. 2016-tól 2023-ig pedig évente a GDP 0,1 százalékával bővülnek a honvédelmi kiadások.

"Ha nő a GDP, az összeg is nő majd; mintegy 800 milliárd forint fejlesztési forrásunk lehet, de ez sem lesz elég az eszközcserére" - hangsúlyozta a miniszter.

Olvasóink írták

  • 3. zeta62 2013. május 06. 22:04
    „http://www.origo.hu/techbazis/20130417-feldaraboljak-az-ndktol-kapott-mi24es-ajandekhelikoptereket.html

    Nem elavult, hagyták szétrohadni, ne legyen ütőképes technikánk...
    Rabszolgának nem szabad fegyverrel rendelkeznie...”
  • 2. oxana 2013. május 06. 12:09
    „1. Madarász

    Csak az az idö ne jöjjön el soha, hogy az országot megkellene védeni.”
  • 1. Madarász 2013. május 06. 07:29
    „Felesleges pénzkidobás katonásdit játszani, úgysem tudnák megvédeni az országot.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az NBH volt főigazgatója nem tartja hitelesnek a találkozóról készült leiratot

Nem tartja hitelesnek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója azokat a leiratokat,… Tovább olvasom