Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

El kell járni!

Az udvariasság minden civilizált embertől elvárható alapkövetelmény. Tanítják általános és középiskolában is. A Kisalföld március 9-i számában Udvariatlanság címmel jelent meg egy olvasói levél. Írójának is nyilván ez akart lenni az alapgondolata. A pedagógusoknak hivatásból adódó erkölcsi kötelessége nevelni a tanulókat az iskolán kívüli udvarias magatartásra is. Nyilván azért bújtak el a cikkben szereplő gyerekek tanáraik elől tiltott cselekedeteik miatt, mert tudták, hogy iskolán kívüli magatartásukért is felelősek iskolájuknak, tanáraiknak. A cikkből nem tudjuk meg, hogy milyen szövegű, milyen alaphangú felszólításra távoztak szemtelenül a panaszos ablakától. Nem tartom valószínűnek, hogy gyermekszereteti indíttatásból fakadó, segítő figyelmeztető szándék volt. Hisz nem ifjúsági fegyintézetből szökött gyermekekről van szó. Természetesen ilyen esetben helyénvaló felkeresni az iskola tanárait és az igazgatót is. Meg győződésem, ha udvariasan, tisztelettudóan megkérik őket, megköszönik és lehető pedagógiai eszközeikkel készséggel segítenek. Ez esetben – ahogy a cikk írója írja – mind a hat tanár meghallgatta, mígnem az egyik (nyilván diák-tanár szolidaritásból) kérte: lehetne kicsit megértőbb is, hisz gyerekkorában ő is csak követett el hibát. Erre a panaszos többek között azt „találta mondani”, segítségért jöttem, nem prédikációra. Azt, hogy ezenkívül még miket és milyen hangerővel „talált mondani”, aminek hallatán a (vélt) igazgató férfi a tanáriba lépett és nem írja, csak annyit, hogy karjánál fogva úgymond kipenderítette. A fentiek alapján az olvasó ítélje meg, kinek ki helyett kellene szégyellnie magát. A panaszos vélt „intézkedésképtelenség” ügyében jó lenne tudni, vannak hivatalos szervek, akik a magánlaksértés, háborítás ügyében minden bizonnyal eljárnak.

Herold Gyula nyugdíjas tanár, Bágyogszovát

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom