Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

El akarták gázolni a rendőröket a kábeltolvajok!

Megpróbálták autójukkal elütni az őket tetten érő rendőröket azok a kábeltolvajok, akik egy öntözőberendezés rézvezetékeit igyekeztek eltulajdonítani Hódmezővásárhely külterületén.

A hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság ügyeletére még szombat este érkezett bejelentés arról, hogy a város külterületén ismeretlenek egy öntözőberendezés speciális elektromos rézvezetékeit próbálják ellopni - mondta Szenti Szabolcs.

A helyszínre érkező járőrök lezárták a környező utakat, majd elindultak az elkövetők irányába. Ezt látva a gyanúsítottak autóikkal lekapcsolt lámpával a rendőrök felé hajtottak.

A járőrök kiszálltak a gépkocsiból, majd szabályos jelzésekkel meg akarták állítani a gyanúsítottakat. Az egyik autó kikerülte a rendőröket, míg a másik vezetője megkísérelte elütni őket, így félre kellett ugraniuk - ismertette a történteket a hadnagy.

A hétvégén a bűncselekmény mind a hat feltételezett csongrádi elkövetőjét elfogta a rendőrség. Közülük négyen őrizetben vannak, míg ketten szabadlábon védekezhetnek.

A 2,5 millió forintos kárt okozó elkövetők ellen nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárás, a rendőrség pedig hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Szegedi Nyomozó Ügyészségen.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. kivagyokén 2009. október 05. 23:28
    „Túrabakancs !!
    Tied a két pont! Tömören összefoglaltad!”
  • 31. Túrabakancs 2009. október 05. 22:10
    „"Nincsen karikás ostorom, Nincs lakásom, se autóm, de lehet, hogy holnap már
    munkám sem lesz! Albérletben élek, és ott is fogok megrohadni.
    Nem vagyok gazdag és nem hordok márkás gatyát.
    A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, amit rajtam kívül
    még több millióan leszarnak.
    A vezetéknevem megelőzi a keresztnevem, és nem tartom furcsának ha valaki
    Bélának nevezi el a kisfiát.
    A Trabantom megelőzi a gyalogosokat és kerékpárosokat, és nem örülök, ha a
    turisták összekevernek a bevándorlókkal.
    Büszkén gondolok Orbán Viktorra, az igazságosra, Gyurcsány Ferencre,
    az igazmondóra, Bajnai Gordonra, népünk megmentőjére és az izraeli
    kormányunkra, a tömegközlekedésünkre, az oktatási és egészségügyi
    rendszerünkre, honvédelmünkre, a közbiztonságunkra, az
    államadósságunkra, a gyorsan épülő
    4-es metrónkra és M0-ás körgyűrűnkre, a faji öldöklőinkre, a tanárverő
    diákjainkra, a focistáinkra, a kivándorló feltalálóinkra, az adócsaló
    gazdagokra, az élősködő bevándorlókra.
    Öngyilkosságban, pesszimizmusban, dohányzásban, alkoholizmusban, a
    jogszabályok kijátszásában, a törvények megkerülésében
    mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk él a világon a legtöbb pornóspicsa.
    Magyarország!! Én így szeretlek"”
  • 30. kivagyokén 2009. október 05. 21:50
    „Fél év felfüggesztve, másfél évre. Mert a megélhetéshez kell. Nekik ennyi a rezsi. Egyébként majd még több pénzt tesznek félre az integrációra. Lassan rászokok a szoláriumra, vagy a cipőbokszra. Most kell megvenni, mert ha Aladár kötelezővé teszi, dupla áron lesz a boltban.”
  • 29. Szilágyi_Zsolt 2009. október 05. 21:11
    „Kedves moderátor, nem gondolja, hogy miután törölte a kinyilvánítottan példaként szolgáló kifejezésemet a 26-os hozzászólásomból, úgy az egész bejegyzésem értelmetlenné vált?”
  • 28. stug 2009. október 05. 20:26
    „URH : Szabadíts meg

    Agyamban kopasz cenzor ül
    Minden szavamra ezer fül
    Valaki helyettem gondolkodik
    Valaki helyettem távozik

    Nem nyerhetek, nem veszthetek
    Ha nem leszek, hát nem leszek
    Szabadíts meg a gonosztól!
    Szabadíts meg a gonosztól!

    Bevettünk minden dumát
    Viseljük a dögcédulát
    Szavainkat elcseréltük
    Morzsáinkat feléltük

    Nem nyerhetek, nem veszthetek
    Ha nem leszek, hát nem leszek
    Szabadíts meg a gonosztól!
    Szabadíts meg a gonosztól!

    Ez még nem a halál, ez még nem a halál
    Minden nap újra erre jár
    Ahány arc, annyi félelem
    Elveszett a közérzetem

    Nem nyerhetek, nem veszthetek
    Ha nem leszek, hát nem leszek
    Szabadíts meg a gonosztól!
    Szabadíts meg a gonosztól!

    Agyamban kopasz cenzor ül
    Minden szavamra ezer fül
    Valaki helyettem gondolkodik
    Valaki helyettem távozik

    Nem nyerhetek, nem veszthetek
    Ha nem leszek, hát nem leszek
    Szabadíts meg a gonosztól!
    Szabadíts meg a gonosztól!”
  • 27. stug 2009. október 05. 20:19
    „Néhány napja a " Svédek? " kérdésem eltűnt. Az mitől volt sértő?”
  • 26. Szilágyi_Zsolt 2009. október 05. 18:42
    „Fióka, kolombela! Ha például(!) "moderálva"-ekként utalunk (akkor is, ha sok esetben valóban nem érdemelnének ennél különb jelzőt) a cigányságra, ez sértő, tehát kitörlik, mivel a nem szalonképes kifejezés nem illik a Kisalföld arculatába . Ha simán csak azt írjuk: cigányok, ez jó eséllyel a helyén szokott maradni. Különben is, kár cseszegetni a moderátort, mert részint valószínűleg neki is felülről szabják meg, hogy mi a dolga, részint a Kisalföld toleranciája még mindig istenes egyes hírhedten fajvédő oldalakhoz képest.”
  • 25. deathbird 2009. október 05. 18:13
    „ezek csak hazafiaknak tudjak szemet kiloni vagy konnygazositani, szar markaju es regitipusu autosokat .... indokolatlan helyen traffipaxozni, barossuton este cigany hoborges melett inkabb sikatorba bemenni. <moderálva...> ezek nem zsaruk”
  • 24. fióka 2009. október 05. 15:59
    „Csetneky 2009.10.05. 15:53 --->biztos nem kaptak éleslőszert a válság miatt :D”
  • 23. Csetneky 2009. október 05. 15:53
    „Ha fegyver van a kezemben és valaki el akar ütni autóval, én nem csak elugranék, hanem előtte megpróbálnám lelőni. Többek között ezért sem vagyok sün. Tudomásom szerint, ha az életét illetve a társai életét közvetlen veszély fenyegeti, akkor lőhet a rendőr. Ebben a szituban miért nem lőttek?”
  • 22. vonLichthofen 2009. október 05. 15:25
    „Már írtam volt itt valahol, hogy az új telepesek /settlers - ahogy az orosz mondaná/ fokozatos és folyamatos beköltözésével az ilyen lopkodások megszűnnek.
    Az uj honfoglalók nem engedik majd meg, hogy öntözőberendezéseiket, jószágjaikat vagy az érett terményt bárki is ellopja. Erről majd a velük érkező és általuk fizetett, jólkiképzett csapat fog gondoskodni. Sokszor már azon gondolkodom, hogy jobb is lesz az országnak egy tőkeerős, jól szervezett és határozott célokkal érkező nép, amelyik gatyába rázza ezt az országot -/ ezen az elméletemen még dolgozni kell./
    Adok két-három évet és meglátjátok, hogy a magyar ujságok, TV stb. milyen megváltozott hangnemben fog írni az ilyenfajta bűnözésről.
    Most is, és majd akkor is azt irják és olyan hangnemben amit diktálnak nekik - ezért is találó az egyik hozzászóló megjegyzése a lakájmédiáról.
    Az ilyen un. zsurnalisztáktól még az sem áll távol, hogy a saját vak nagyanyjukat árulják a Negev-ben a Bedouinoknak egy marék kavicsért.”
  • 21. fióka 2009. október 05. 15:11
    „19. kolombela 2009.10.05. 14:50--->sajnos azt is lenyúlják majd,de annyira mindegy,hogy mit csinálnak velük az isten szerelmére ha házat kaptak azt lebontották eladták mit várnak az ilyen néptől?
    "Erre mondaná a kormány ha mondaná:SZAVAZATOT" és itt a kutya elásva.”
  • 20. mega 2009. október 05. 14:58
    „Mi a megfelelő szó? Moderálandókok ?
    Kinek hazudunk ?
    Álszent dolog ez így.”
  • 19. kolombela 2009. október 05. 14:50
    „17. fióka 2009.10.05. 14:22
    Hogy pontosak legyünk 10 év alatt 120 milliárd Ft-ról van szó, amit a jelenlegi kormányunk még megfejelt 100 milliárddal.”
  • 18. juhit 2009. október 05. 14:49
    „Moderátor!

    Te vagy a főnököd vagy a komplett kisalföld szerkesztőség a cigánysághoz tartoztok? Csak azért kérdem, mert elég gyanúsan moderáljátok ezt a szót. Annak ellenére, hogy ez egy népcsoport. Mi ebben a sértő?
    Tán az, hogyha valami lopás vagy testi sértés, gyilkosság történik, akkor az elkövetők szinte mindíg ebből a népcsoportból kerülnek ki? Ez az igazság. Miért kell ezt kimoderálni? Maguknak csinálják, egyesek meg azt hiszik ha homokba dugják a fejüket, akkor madj nem lesz semmi gond, nem is történt semmi..... ugye? :S”
  • 17. fióka 2009. október 05. 14:22
    „13. moderator 2009.10.05. 13:58 --->meg az,hogy a saját országunkba be kell fogni a szánkat ebben a csodálatos demokráciában meg az ,hogy fel merünk szólalni ,hogy az adófizetők pénzénből a cigányságra milliárdokat áldozna azt lopnak gyilkolnak csalnak hazudnak terorizálnak,.Miről beszélünk egyáltalán???”
  • 16. fióka 2009. október 05. 14:16
    „13. moderator 2009.10.05. 13:58 --->a magyarral meg azt csinálnak amit akarnak.
    gratulálok moderátor.”
  • 15. kolombela 2009. október 05. 14:13
    „13. moderator 2009.10.05. 13:58
    A cigányságra nézve miért is sértő a "cigány" szó?
    Ha meg nem ismeri a szimbolum szó jelentését, akkor javaslom, hogy olvasgassa az idegen szavak szótárát, de a neten is utána tud nézni. A fórumozók nem sértő szándékkal írnak klf. helyettesítő szavakat "cigány helyett, mert sérteni akarják őket, hanem azért, mert a "cigány szót magát kimoderálják. Érdekes, más nemzet tagjait lehet másképp nevezni, azt nem moderálják ki, de ezekre a >MODERÁLVA< (ezt én csináltam) nem lehet, mert a Szerkesztőség úgy érzi, hogy ez így polkorrekt.Ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem alkalmazná folyamatosan a kettős mércét.”
  • 14. fióka 2009. október 05. 14:09
    „Azon se csodálkoztam volna ha elüti a rendőrőket,de akkor tuti a rendőr lett volna a hibás.Hidd el nekem nem az a gond,hogy a rendőrők nem mernek fellépni hanem az,hogy központilag be vannak fékezve amúgy meg így kell leírni eket a békeszereő embereket ,hogy: <moderálva> c.i.g.á.n.y.o.k. :D”
  • 13. moderator 2009. október 05. 13:58
    „Nem a cigány szó, hanem cigányságra nézve sértő megszólítások kerülnek moderálásra.”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romániai szakorvosok rosszallják Geréb Ágnes erdélyi tevékenységét

Romániai szakorvosok enyhe rosszallással követik figyelemmel, hogy Erdélyben is népszerűsíti az… Tovább olvasom