Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Együtt: egy keleti rezsim épült Magyarországon

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint egy olyan keleti rezsim épült ki Magyarországon, amelyik kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot hozott - erről az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna beszélt az elmúlt félévet értékelő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A független parlamenti képviselő azt mondta, Orbán Viktor rezsimje magára hagyja a kiszolgáltatottakat.

Kiemelte, hogy nem csökken Magyarországon a családon belüli bántalmazás miatti halálozások száma.

A határzár szerinte alkalmatlan a menekültáradat megállítására, a kabinetnek az lenne a dolga, hogy elősegítse a menekültprobléma nemzetközi rendezését.

A közmunkaprogramra áttérve Szelényi Zsuzsanna azt mondta, olyan emberek, például pályakezdő fiatalok is közmunkára kényszerülnek, akik egyébként a nyílt munkaerőpiacon is el tudnának helyezkedni.

Körülbelül ötvenmilliárd forint haszon keletkezett a letelepedési kötvények eladásából, de ebből a pénzből nem az államkincstár, hanem "minden bizonnyal politikusokhoz közel álló offshore cégek gazdagodtak" - folytatta bírálatát, hozzátéve: a Quaestor-botrányt is eltussolták, mert még mindig nem lehet tudni, hogy hol van az eltűnt pénz.

A paksi erőmű bővítésére áttérve kijelentette, hogy a beruházás korrupciós, pénzügyi és energetikai kockázatot jelent.

A "keleti rezsim" nem az embereket szolgálja, hanem pazarolja az emberi erőt, a tudást és a kormányzati pénzeket - jelentette ki Szelényi Zsuzsanna. Úgy értékelt: az adórendszer a jómódúakat támogatja, a kabinet pedig Paks bővítését, stadionépítési program megvalósítását, Várba költözést és olimpiarendezést tervez ahelyett, hogy a jövőbe fektetne, és az egészségügyre, oktatásra, kutatás-fejlesztésre költene.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: kritikus helyzetbe került a gázbiztonság

A Jobbik szerint kritikus helyzetbe került a hazai gázbiztonság az Északi Áramlat kapacitásának… Tovább olvasom