Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Együtt-PM: Orbán Viktor áll a Bajnai Gordonnal szembeni támadások mögött

Orbán Viktor miniszterelnök áll a Bajnai Gordonnal szembeni támadások mögött - reagált az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a Fidesz szóvivőjének vasárnapi kijelentésére, amely szerint a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjainak és kisbeszállítóinak pénzéből folytatja mostani kampányát az Együtt 2014-PM szövetség vezetőjeként Bajnai Gordon.
A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a Fidesz szóvivője, Zsigó Róbert "egy gátlástalan kormány főállású hazudozója: a Hajdú-Bét ügyben ma századszor ismételt el azóta ezerszer cáfolt hazugságokat" .

Mint közölték, Bajnai Gordon, "a válságkezelő miniszterelnök a Wallis vezetőjeként" közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője vagy igazgatósági tagja.

"Az első Orbán-kormány válságot okozott a húsiparban, ennek is része volt abban, hogy a Hajdú-Bét tönkrement. Bajnai Gordon a tulajdonos képviseletében mindent megtett a cég megmentéséért, sőt maga kilincselt a szaktárcánál annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe került libatenyésztő családokat kártalanítsák" - olvasható a közleményben.

Az Együtt-PM szövetség szerint "ezzel maga a Fidesz is tisztában van. A hazugságokat politikai hátsó szándékból ismétlik el újra meg újra: Orbán Viktor talán legesélyesebb kihívóját akarják lejáratni. A támadások mögött éppúgy Orbán Viktor áll, ahogyan a Békemenet gyűlöletkampányát is a Fidesz finanszírozta."

Zsigó Róbert vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: nem gondolták volna, hogy a Hajdú-Bét Rt. károsultjainak pénze Bajnai kampányát fogja szolgálni, mert a Haza és Haladás Egyesület támogatásából látják, olyanok segítik anyagilag a szervezetet, illetve olyanoktól bérelnek irodákat, akik érintettek voltak a csődbe ment cég ügyében. Ezért a Fidesz szóvivője "szívtelen embernek" nevezte a volt miniszterelnököt.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. zeta62 2013. május 15. 23:22
    „:)))))))))
    Tudod?”
  • 22. Demalgon 2013. május 15. 19:41
    „Én halálosan nyugodt vagyok, te pattogsz, mint szöcske a főzőlapon. Komplexusman”
  • 21. zeta62 2013. május 14. 23:38
    „A skizofrénia jeleit mutatod, vagy inkább belezavarodsz a saját monológodba.
    Ha hazugság lenne, akkor nem igyekeznél annyira cáfolni.
    Pont a te és a levantei fajtád rettegéses tünetei azok, amik meggyőznek róla. igaz, amit olvasok.
    Na persze nem a ti médiátokban. :)”
  • 20. zeta62 2013. május 14. 22:44
    „Ennyiből még egy levantei korcsnak is fel kellene tűnnie, hogy tojnak rá...
    :))))))))))))”
  • 19. zeta62 2013. május 14. 22:43
    „Tudod?!?”
  • 18. machers 2013. május 14. 20:42
    „17.rommel2 2013.05.14. 20:05
    erwinke!
    Pihenj egy kicsit! Ez a nagy fórumos pörgés nem neked való.
    Hát, hogy a fenében lehetne összekeverni egy gyógyszert, egy ketreccel?!”
  • 17. rommel2 2013. május 14. 20:05
    „DEMALGON
    SOHA NE A RÁCS IZGASSON ,
    INKÁBB AZ ASZISZTENS ,
    HOGY SOHA NE KEVERJE ÖSSZE A GYÓGYSZEREIDET A SZOMSZÉD KETRECCEL ..................
    MI VELED VAGYUNK..........................ODA ÁT IS .....................................................”
  • 16. Demalgon 2013. május 14. 19:59
    „1. kiakasztani nem akarok egy ostobát, mert azt magától is megtette már, én nem kellek hozzá.
    2. megsérteni meg pláne nem, mert magadtól megsértődsz mindenen. Főleg, ha a fagyi visszanyal és visszakapod kamatosan a saját stilusod.

    Először tégy rendet a magad fejében, aztán emeld magad ilyen pótolhatatlan szintre. Addig csak akarsz lenni valaki, de arról én nem tehetek, és nem is lehetek felelős, hogy gyakorlatilag senki vagy. Tégy azért, hogy komolyan vegyenek, és ne csak egy ugráló kertitörpe legyél a gazban.

    Az ostobába pedig bele lehet kötni ... hogy miért? Mert terjeszteni akarja a hülyeségét.”
  • 15. Valaki 2013. május 14. 19:52
    „6. Eva- 2013.05.13. 10:18

    5-höz
    Hegedűsné óta tudunk valamit?

    Azért pedig 3 év börtön jár!

    Na ja, de hegedüsék óta a vöröshegedüséknek kötél járna. :)))”
  • 14. zeta62 2013. május 14. 15:29
    „A vergődéseden megy a röhögés, ahogy mindenáron próbálsz 1, kiakasztani, vagy 2, megsérteni! :)))
    1, ahhoz legalább egy picit érdekelned kéne, de sajnos nem.
    2, a fajtád vésővel, kalapáccsal se tud, de azért vergődj csak!
    Hiába írsz 47135 oldalt, azzal csak is a saját beszűkült szemellenződ támasztod alá, azt, hogy nem vagy képes felfogni, hogy a cséri kutya kis nemi-szervét se érdekli, amit erőlködsz. Még szerencse, hogy téged nem érdekel, mit írunk. Mert akkor minden hozzászólásba belekötnél. Hoppá! Hiszen azzal próbálkozol! :)
    :))))))

    Tudod?!?”
  • 13. Demalgon 2013. május 13. 21:56
    „Attól függ honnan nézed a rácsokat, és milyen rácsokat. Mert ha állatkerti rácsok, akkor sajnos azokat már lelegeltétek, ellenkező esetben a sötétség nem járna az emberek között. Egyébként meg ha te leragadtál a páviánketrecnél, és rázod a rácsot, miközben a többi szakadár kiözönlött, akkor az a te bajod, néha az intelligencia hiánya bebizonyitja, hogy a rácsot ráznod egyszerűbb, mintsem megkerüld, ha már mások a falat lebontották.
    Egyébként melyik többieket? És milyen igazság? Az idiótizmus igazsága? A birkaság igazsága? Az, hogy szabadon vannak azok, akik miatt egyre negativabban itélik meg az ország lakosait? Az, hogy a fajodbeli egyedekből van több, akik megpróbálják megmutatni mennyire okosak a külföld előtt, majd beszégyenülve elfelejtik, hogy balgaságukkal és hiányosságukkal másokat is magukkal rántanak?

    Egyébként sose az a lényeg, hogy a rács melyik felén állsz, hanem az a lényeg, hogy azok a rácsok megvédjék akit lehet a keveredéstől. A fajok közti genetikai keveredésbe nem célszerű a hülyeséget és az idiótizmust bevonni, azt tartsátok meg magatokat, aztán maximum a következő gibbonkönyvet rólatok irják majd. És hogy ki a hülye? Maximum 3 nevet tudok kiemelni. És pont ez a három sűriti egyben a tudatlanságot a nagy pofával, hiszen annak nagy a pofája (értve a CAPS LOCK-ra is), aki vagy fél, vagy pedig valami hiányzik neki. Józan ember nem vigyorog a saját hülyeségén, és nem kiabál, mint a fába szorult.”
  • 12. Eva- 2013. május 13. 21:26
    „10-hez
    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/bemutatkozott_az_orszagos_foapolo/2332918/”
  • 11. zeta62 2013. május 13. 20:55
    „:))))))))))))
    touche!”
  • 10. rommel2 2013. május 13. 20:04
    „DEMALGON
    HA MINDENKI HÜLYE CSAK TE NEM ,
    AKKOR LEHETSÉGES , HOGY A RÁCSOK NEM TÉGEDET ,
    HANEM A TÖBBIEKET VÉDIK TŐLED ......................
    ÉS AZ IGAZSÁG ODA ÁT VAN ...............................”
  • 9. zeta62 2013. május 13. 19:19
    „http://www.youtube.com/watch?v=bBfVnxBreLY”
  • 8. Demalgon 2013. május 13. 17:36
    „Dehogyis nincs, van egy 2/3-ad területtel biró elmeosztály, akinek a lakói magukat épnek gondolják. De minden intézetben igy van: a páciensek magukat épnek, az őrzőket meg betegnek gondolják. Itt most a páciens a 2/3.”
  • 7. rommel2 2013. május 13. 16:47
    „HA BAJNAI SOK HÜLYÉT TALÁL AZ ORSZÁGBAN ,
    AKKOR TALÁN VAN ESÉLYE A PARLAMENTBE BEJUTNI....................
    MINISZTERELNÖKNEK ???
    AKKORA ELMEOSZTÁLY NINCS IS AZ ORSZÁGBAN ..........................”
  • 6. Eva- 2013. május 13. 10:18
    „5-höz
    Hegedűsné óta tudunk valamit?

    Azért pedig 3 év börtön jár!”
  • 5. pozdorja 2013. május 13. 09:13
    „No azért az MSZP-nél sem mennek a szomszédba ha kell egy kis besározás.
    Kukába mindkét párttal!
    Legyen már meg végre a rendszerváltás és tűnjenek el a kocsik a parlamentből, akárminek nevezik is magukat.”
  • 4. dödike 2013. május 13. 07:01
    „Mindenkit bemocskolni,lehetetlenné tenni ez a fidesz taktikája,mert érvelni nem tudnak.Megmondta már rég Orbán hogy nem ellenfelei hanem ellenségei vannak és azokat igyekszik eltaposni. Nála ez a demokrácia.Egyre jobban látszik a hatalom éhség a tartós bebetonozási szándék.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Használatarányos útdíjról és a családon belüli erőszak visszaszorításáról is tárgyal a Ház

A képviselők hétfőn új szabályokat állíthatnak fel a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, majd vitát kezdhetnek a használatarányos útdíj bevezetéséről. Tovább olvasom