Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Együtt-PM: koncepciós per folyik a Fidesz-székházat elfoglaló aktivisták ellen

Az Együtt-PM szövetség szerint egyre több jel utal arra, hogy koncepciós per folyik a Fidesz budapesti székházát tavaly márciusban elfoglaló aktivisták ellen.
Szabó Tímea független országgyűlési képviselő vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrségi határozat szerint a Lendvay utcai székház életveszélyes, omlik a vakolat, ezért az épületet védő aktivisták annak idején csak a székházfoglalók életét mentették. Az ellenzéki politikus ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, a hatályos törvények szerint csak az illetékes hatóság állapíthatja meg, hogy egy épület veszélyes-e.

Az Együtt-PM megkereste a fővárosi kormányhivatal kerületi építésügyi hivatalának vezetőjét, hogy történt-e vizsgálat a Lendvay utcai épület esetében. A hivatalos válasz szerint nem történt vizsgálat és a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) sem érkezett ilyen irányú megkeresés - tette hozzá. Mivel az Együtt-PM nem feltételezi, hogy egy kormányhivatal építésügyi vezetője valótlanságokat állítana, a politikus álláspontja szerint a BRFK jogtalanul és jogszerűtlenül szüntette meg az eljárást Sz. Ferenc és társai ellen.

A szövetség ezért azt követeli a rendőrségtől, adjon számot arról: mi alapján állították, hogy a tiltakozók önként távoztak, és honnan vették, hogy életveszélyes helyen álltak az aktivisták.

Szabó Tímea emlékeztetett, tavaly márciusban mintegy hetven békésen demonstráló aktivista jelképes módon elfoglalta a Fidesz Lendvay utcai székházát, ezzel is tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Az aktivisták ellen ezután büntető-, illetve szabálysértési eljárás indult. Ezzel párhuzamosan büntetőeljárás indult az úgynevezett Fidesz-aktivisták ellen is, akik feltehetően bűncselekményt követtek el a békésen demonstrálókkal szemben, amikor őket - akaratuk ellenére - erőszakos módon eltávolították a demonstráció helyszínéről.

A politikus közlése szerint a rendőrségi határozatban szereplő Sz. Ferenc korábban tíz évet ült börtönben emberölés miatt. Bár a tanúvallomások alapján a Fidesz-aktivisták elkövették a személyi szabadság megsértése bűncselekményt és a kényszerítés bűntettét is, amiért egyenként akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne, az ügyészség csak a székházfoglalókkal szemben folytatta az eljárást - tette hozzá.

Az Együtt-PM tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz-kormány mindenkit megfélemlít, megzsarol, aki ki akar állni a demokrácia védelmében - mondta Szabó Tímea, aki szerint az a kormányzat célja, hogy a megfélemlítés eszközével minden ellenzéki hangot elhallgattasson.

Kocsis-Cake Olivio, az Együtt-PM szövetség országgyűlési képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: nem először állít valótlanságot a Fidesz a saját székházával kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy nemrégiben Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját kötelezte a bíróság nem vagyoni kártérítés megfizetésére és helyreigazításra, mert azt állította, hogy a székházfoglalási akció mögött Bajnai Gordon vagy az Együtt-PM áll.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a kormány oktatáspolitikája az inkvizícióhoz hasonlít

Az inkvizícióhoz hasonló az MSZP szerint a Fidesz vezette kormány oktatáspolitikája. Tovább olvasom