Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -4°C | 6°C Még több cikk.

Egyszerűsödik a honosítási eljárás

Az elmúlt két évben Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be a legtöbb honosítási kérelmet.
Az elmúlt két évben Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be a legtöbb honosítási kérelmet, ezek száma az idei év végére elérheti a félmilliót - közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön az MTI-vel, tájékoztatva egyúttal arról is, hogy a jövőben egyszerűsödik a honosítási eljárás.

Semjén Zsolt felidézte, hogy az egyszerűsített honosítás 2011. január 2-án indult el, és az elmúlt két évben több mint 363 ezer kérelem érkezett be Budapestre, további néhány ezer pedig még úton van, így 370 ezer igénylővel lehet kalkulálni. A jelenlegi tendenciák alapján úgy számolnak, hogy az idei év végére a félmilliomodik kérelmező is benyújtja igényét, és még ebben a parlamenti ciklusban - vagyis 2014 tavaszáig - leteszi a magyar állampolgári esküt. Ezt eddig egyébként már több mint 320 ezren megtették.

Az adatok szerint a kérelmezők nagyrészt erdélyi és vajdasági magyarok, de eddig összesen 65 ország állampolgára nyújtott be már egyszerűsített honosítási kérelmet, összesen 73 külképviseleten. Sok kérelmet adnak be a magyar nagykövetségeken és konzulátusokon, ahol jelentősen - a korábbi 38,6-ról 57 százalékra - nőtt a honosítási ügyforgalom. A legtöbb kérelmet Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be - tájékoztatott a kormányfő helyettese.

A politikus beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a közigazgatás-fejlesztési és -egyszerűsítési Magyary-program megvalósítását célzó törvényt, a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek pedig a napokban jelennek meg. Az új szabályozás radikálisan egyszerűsíti az anyakönyvezési - így a külföldön történt anyakönyvi események hazai anyakönyvezését –, a nyilvántartási és az állampolgársági eljárásokat, jelentősen csökkentve ezzel az adminisztratív terheket, és egyszerűsítve az ügyintézést.

"Nemzetpolitikai célunknak tekintjük a nyitást a diaszpóra magyarsága felé, amelynek kulturális és gazdasági jelentősége is felbecsülhetetlen" - írta közleményében Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy ezért a diszpóra szervezeteit idén kiküldöttek keresik fel, akik segítenek megtartani és megerősíteni őket a magyar nyelviségben és kultúrában, továbbá segítségükre lesznek az állampolgári ügyek intézésében.

Olvasóink írták

  • 1. BJ.MÓVÁR 2013. január 03. 19:55
    „Kár,hogy nem adományozzák az állampolgárságot,mint Putyin!! Az lenne a leggyorsabb,csak egy kis szépséghiba,hogy a népszavazáson el lett utasítva az állampolgárság megadása!!! Vagy ez a demokrácia már kiverte a biztosítékot a diktatórikus FIDESZNÉL ????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűnszervezeteket számolt fel az adóhatóság

Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. Tovább olvasom