Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Egységes koncepció helyiek bevonásával

Közel százmillió forintot nyert a Mosonmagyaróvár Környezet- védelméért Közalapítvány a szomszédsági program keretében kiírt pályázaton. A pénzt egy egységes – a helyiek által kontrollált és a térség érdekeit szem előtt tartó – rehabilitációs koncepció összeállítására fordítják.
Ötszázalékos önrészt vállalva nyert meg közel százmillió forintot egy „interreges” pályázaton a mosonmagyaróvári közalapítvány. Láng István, a közalapítvány illetékese elmondta: pályázatukban – melynek címe a „Szigetközi–csallóközi ártér és mellékágrendszer rehabilitációjának közös megalapozása” volt – megoldási javaslatot tesznek a Duna rehabilitációjára.
– Az eddigi ötletek „kintről” (főleg a fővárosból) jöttek, nincs meg a kellő összhang ezek között – kezdte Láng István. – 1989 óta rengeteg igényfelmérés volt: ezekből kiválasztjuk azokat – szakmailag megalapozottan –, amiket a helyiek is jónak találnak. A megoldási javaslatokat szűkítjük a megfelelő szempontok alapján, majd átvizsgáljuk: a természet-, árvízvédelmi és turisztikai részt szükség esetén módosítjuk. A rehabilitációs javaslatot időbeli ütemtervvel dolgozzuk ki, majd a „kész csomagot átadjuk a politikának”. Az anyag alapvetően három fő elemre épül: természetvédelmi, vízügyi vizsgálatra és a társadalmi konzultációra. Az önkormányzatok, természetvédelmi szervezetek ezekben a kérdésekben partnerek, az egységes állásfoglalásnak nincs akadálya.
– Több szempont is kedvez most nekünk: például a „Viza-akciótervet” – melynek kidolgozásában mi is részt vettünk – már az unió jó néhány szervezete felkarolta. Remélhetőleg így lesz ez a mellékágrendszer és a főmeder ökológiai egységének létrehozásánál is. Ennek technikai módját keressük, a vízszintszabályozással helyreállíthatjuk a kapcsolatot. Fontos megemlítenem, mi nem számolunk a fele vízhozam „kicsikarásával” a szlovák féltől, az ötvenszázalékos vízhozam önmagában nem jelent megoldást. Természetközeli vízépítési létesítmények kellenek, melyek az árvizet is levezetik. Ökológiai kapcsolat esetén hajózsilipre is szükség lehet. Minősített helyi szakembereket vonnánk be a munkába, s lényeges, hogy a koncepciónak finanszírozhatónak kell lennie. A dokumentációnak 2007 végéig kell elkészülnie az EU vízkeretirányelve szerint. Valamennyi futó programhoz – így a Life-hoz – is csatlakoznánk: szeptemberben az egyeztetési anyagot eljuttatjuk a szigetközi önkormányzatokhoz – mondta Láng István.
A Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány részletesen megvizsgálta a Szigetköz–Csallóköz Nemzeti Park létrehozásának gyakorlati lehetőségeit és feltételeit. Eszerint kialakításának alapvető akadálya az, hogy a Duna szigetközi ártéri mellékágrendszerének rehabilitációja máig megoldatlan feladat, még koncepciószinten sincs a két fél egyetértését tükröző megoldás. A Duna-ártér magyar és szlovák oldali mellékágai a beavatkozások előtt közös ökológiai rendszert alkottak, így ökológiai-hidrológiai rehabilitációjuk és természetvédelmi feladataik ellátása is csak a teljes ártérre kiterjedő, közös rendszerben végezhető el. A projekt közvetlen célcsoportja a rehabilitáció által érintett huszonöt önkormányzat, tizenkét, a folyóhoz kötődő társadalmi szervezet, a Dunából élők, vagy abból keresetre szert tevők (körülbelül nyolcezren), a természetvédelmi intézkedések által érintett területek lakossága (62 ezer ember).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útfelújítás hétfőtől

Dunaremete. Az önkormányzat márciusban pályázaton nyert pénzt az Ady Endre utca felújítására,… Tovább olvasom