Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Egyre bizakodóbbak a kis- és középvállalkozók

Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra indexe májusban elérte a 46,2 százalékot, február óta fokozatosan javul - közölte az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet csütörtökön.
A kkv-index az idén áprilisban 45 százalék, tavaly májusban 51 százalék volt. A hazai vállalkozások előrejelzésének trendje a szeptemberi mélypont óta emelkedik, mégpedig az idén már jelentős havi ingadozás nélkül.

A tartós nemzetközi konjunktúra kedvező feltételeket biztosít a kutatók szerint a kiigazítások miatt lassuló belső felhasználás kompenzálásához. Főként az exportképes középvállalatok értékesítési lehetősége bővül, amit a cégek igyekeznek is kihasználni. Májusban a vállalatok többsége változatlannak ítélte mind az ország, mind saját cége fejlődési esélyeit. A következő fél évben a nemzetgazdasági feltételek javulásában bízik a kkv-k egyharmada, változatlanságra számít 36 százalékuk. A pesszimista előrejelzések aránya az egy évvel ezelőtti 31 százalékos szintre esett vissza.

Saját vállalatuk rövid távú kilátásainak megítélése kedvezőbb az áprilisinál, a pesszimista várakozások 8 százalékponttal csökkentek. A válaszadók 29 százaléka tart cége helyzetének rosszabbodásától, fél éven belül javulást 26 százalékuk vár.

Márciushoz és áprilishoz viszonyítva sokat javult a termelésnövelési lehetőségek megítélése. Hat hónapon belül tevékenysége bővítését tervezi a kkv-k 36 százaléka, többségük 5 százalék alatti növekedéssel számol. A következő évben a hazai vállalatok egynegyede tart a működési területén pozícióit megingató verseny kialakulásától. Új, tőkeerős versenytárs megjelenése 40 százalékuk szerint lehetséges. A beszállítások megítélése a korábbinál kedvezőbb, a kkv-k 33 százaléka bízik abban, hogy együttműködése a nagyvállalatokkal sikeres lesz.

A kormányzati kiigazító program a céloknak megfelelően segíti a gazdasági egyensúly helyreállítását, ugyanakkor a gazdaság dinamizálásához szükséges pénzforrások szűkösen állnak a kkv-k rendelkezésre - áll az Ecostat összefoglalójában. Az elmúlt időszakban a működési feltételek rosszabbodása, az adóterhek, az infláció emelkedése és a vásárlóerő szűkülése miatt a kkv-szektor fejlődése megtorpant. Az államháztartás konszolidációját szem előtt tartva 2007-ben és jövőre is legfeljebb az uniós támogatási források lendítenek a hazai vállalkozások helyzetén - vélik a kutatók.

A válaszadók szerint tevékenységük bővítését döntően a szűkülő hazai kereslet akadályozza. Ugyanakkor a korábbinál enyhébb kritikával említik a bizonytalan gazdasági környezetet. A hazai értékesítési lehetőségek rosszabbodásától a kkv-k egyötöde tart, stagnáló keresletet feltételez minden második vállalkozás. A külpiaci értékesítési viszonyok megítélése érdemben nem változott, bővülő exportlehetőségekben bízik a kkv-k 21 százaléka, változatlanságot feltételez háromnegyedük. A megkérdezettek 54 százaléka a következő fél évben nem számít likviditása javulására, a pénzügyi nehézségektől tartók aránya 32 százalék. A kkv-k átmeneti fizetési nehézségeiket elsősorban fejlesztéseik elhalasztásával, vagy banki hitel felvételével tervezik megoldani.

Májusban e vállalati kör beruházási hajlandósága 30 százalékról 36 százalékra nőtt, a fejlesztési szándékot tükröző indexek tendenciája alig változik. A beruházáshoz a cégek 50 százaléka hitelt igényel. A beruházási tevékenységét fékező objektív tényezők sorában az első helyen az elégtelen belföldi kereslet, a másodikon a bizonytalan jövő áll a válaszok alapján. A szektor éves inflációs prognózisa 6,1 százalék volt májusban, csakúgy mint az előző hónapban, a 2007 decemberére szóló előrejelzés 7,1 százalék, jóval meghaladja a reálisan várható értéket. A saját hatáskörű áremelési szándékot összegző mutató 4,5 százalék, magasabb a korábbinál. A kis-és középvállalatoknak főként a szolgáltató szektorban van áremelési lehetőségük - olvasható az Ecostat összefoglalójában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos vereséget szenvedett válogatottunk Norvégiában

Súlyos vereséget szenvedett Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott… Tovább olvasom