Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Egymillió Opera-letöltés két nap alatt

Az új verzió iránt nagy a kereslet, mert a cég eltávolította böngészőjéből a reklámcsíkot.

A két nappal ezelőtti Opera 8.50-es megjelenése óta több mint egymillióan töltötték azt le a szoftvercég internetes oldaláról. A cég bevallása szerint soha ilyen érdeklődést nem mutattak az internetezők a böngésző iránt, mint most.

Az új verzió iránt valószínűleg azért olyan nagy a kereslet, mert a szoftvercég eltávolította böngészőjéből azt a reklámcsíkot, amit korábban csakis egy 34 eurós regisztrációs díj befizetése után lehetett eltüntetni. Mint az be is bizonyosodott, Eskil Siverston, az Opera Software szóvivője elmondta, bíznak abban, hogy a banner-mentes Opera 8.50-es népszerűbb lesz a hirdetésekkel telített korábbi verzióknál.

A szoftvercég alapítója és vezérigazgatója, Jon von Tetzchner azt nyilatkozta, hogy már régóta tervezték a reklámmentesítést, ám eddig nem volt tisztázott, hogy hogyan ellensúlyozzák majd a hirdetések száműzése esetén keletkező bevételkiesést. Most azonban megoldást találtak erre a problémára is, ugyanis a keresőszolgáltatókkal kötött szerződések által szeretnék a jövőben ezen veszteségeiket pótolni.

Azt is megtudhattuk még Tetzchnertől, hogy fejlesztőik már dolgoznak a "Merlin" kódnéven futó Opera 9-es verzión és nem titkolt céljuk, hogy idővel átvegyék a jelenleg Firefox által uralt második pozíciót a böngésző-ranglistán.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázat

A győri önkormányzat az idei év sportcéljainak és -feladatainak támogatására pályázatot ír ki. Tovább olvasom