Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Egy szerencsés baleset szerencsétlen napjai

Legutóbbi nagy csalódásom, mondhatni koppanásom azzal kezdődött, hogy meghúztak. Egy elegáns metál Volvo jött nagy dérrel-dúrral, talán a sebességi határ túllépésével. Vezetője nem figyelt, s a kapubejáróra felfutva hófehér autóm hátsóját alaposan megnyomta. Az első mérget elhessentve a kárt okozó férfi azzal mentegetőzött, hogy épp a kisfiához beszélt a hátsó ülés felé, ezért rántotta el a kormányt és követte el a malőrt. Szerencsére személyi sérülés nélkül megúsztuk a dolgot, s hogy mindketten gyorsítsunk a lehetséges ügyintézési időn, nem hívtunk rendőrt.

Kár, hogy nem tettük.
A baleseti bejelentőt ugyanis hiába töltöttük ki szabályosan. A károkozó férfi a helyszínen elismerte a vétkességét. Hiába. A baleseti bejelentőt ugyanezzel az elismeréssel jó másfél hete képtelen vagyok továbbítani. A kisbiztosítóként számon tartott Közlekedési Biztosító Egyesület – telefonszámon, faxon – elérhetetlen. Így én, mint vétlen, szabályosan a kapubeállóban parkoló autós még csak esélyt sem kaptam arra, hogy érdemben tisztázni tudjuk az ügyintézés menetét, no és azt, mikor tudok keresni egy jóravaló karosszériást, festőt, hogy rendbe tegye a meghúzott, festéktől megkoptatott járgányomat.
Az idő telt, naponta többször próbálkoztam. Telefonnal, faxszal, amivel lehetett. Palira vettek. Addig mindannyiszor eljutottam, hogy az ügyintézővel való beszélgetésünket rögzíti egy nyomógombos készülék. Az ügyintéző helyett azonban a szokott zene bolondította a vonalat meg az idegeimet. Ügyintézőjük kapcsolásáig körülbelül három perc várakozási időt kértek mindannyiszor tőlem, mi több, türelmes várakozásra intettek. Körülbelül a huszadik telefonnál már kifejezetten dühített a dolog.
Kínomban telefonáltam a károkozós volvósnak, ugyan emberbaráti szívességből tegyen már valamit. A balesetet okozó külföldön, keressem később. Megtettem. Ígérethegyek. Megint semmi. A törött lemezem, hiányos festékű autóm hátsója rajtam kívül úgy tűnt, senkit nem érdekelt.
„ A kötelező felelősségbiztosítás alapján a károkozó helyett a biztosító téríti meg azokat a károkat, amelyekért az üzembentartó felelős. Így a károsult hozzájut a kártérítéshez, és az nem függ a károkozó fizetőképességétől.” (Magyar Biztosítók Szövetsége, Mabisz-állásfoglalás)
Jó, újabb telefon, hívom a Mabiszt, elvégre ők aztán minden biztosítóról tudhatnak. Keresek egy főnökfélét, aki rendkívül szívélyesen útbaigazít: a mobilszám úgy tűnik, minden problémámat megoldhatja. A mobil folyamatosan foglalt, ott vagyok újra, ahol a part szakad.
Hívom a saját biztosítómat, az Allianzt, sorolom a problémámat. A sokadik embernek a sokadik telefonnal. Megnyugszom: nem én vagyok az egyedüli madár. Lehet, náluk kellett volna kezdeni. A káromat a saját biztosítóm a lehető leghamarabb, már holnap reggel felméri. Hogy ebből mikor lesz pénz, nem tudom. De legalább kereshetek mestert, megjavíttathatom a karosszériát. És határozok: azonnal kötök egy kiegészítő biztosítást, amely arról szól, hogy a kötelező mellett azonnal felmérik a káromat, rendezik és még be is hajtják azt. Lám, mindig tanul az ember. A lehetetlennek tűnő helyzetekben is. Csak ne kerülne több tucat telefonba, vérnyomást egekig emelő beszélgetésekbe. Ártatlanul.

Nem egyedi az eset

A kisbiztosítók megjelenésével a szakmabeliek naponta találkoznak hasonló esetekkel. Megoldást legfeljebb a havonta száz-egynéhány forintos kiegészítő biztosítás megkötése jelenthet a saját biztosítónknál, egyébként meg panasszal fordulhatunk a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez (1364 Budapest, Pf. 234) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (1535 Budapest, Pf. 777) is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárol szezon végi kiárusításokon?

Tovább olvasom