Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Egy munkanélküli sikersztorija

Hat éve még a napi betevő és az éjszakai szállás is gondot okozott Zádori Andrásnak, ma viszont a győri baromfi-feldolgozó egyik legjobban fizetett lakatosa. Hegesztőtudása révén behegedtek lelki sebei is.
Több mint egy évtizedig élt Németországban Zádori András. Mikor onnan hazakényszerült, akkor kezdődött pechsorozata. A Csongrádban született férfi külföldön egy idő után nem boldogult, mire pedig Győrbe ért, már az iratait is ellopták. Kivándoroltnak számított és a rendőrségtől akkoriban csak ideiglenes személyi igazolványt kapott. Az viszont rontotta munkaerő-piaci esélyeit. Ha egyházi, karitatív szervezetek nem segítik, az utcára kerül.
Talpra állt: Zádori András magának köszönheti sorsa jobbra fordulását, de Istennek ad hálát.
„ Semmim se volt, csak a remény" – mondta a hat évvel ezelőtt történteket felidézve, de akkor sem várt a sült galambra. „Kitalálta magának" a reklámtevékenységet, azaz vállalkozóknak felajánlotta, hogy szórólapjaikat osztogatja. Szintén saját ötlet nyomán az egyik bevásárlóközpont parkolójában az elhagyott bevásárlókocsikat tolta a helyükre, önként figyelte az autókat, hogy feltörésüket megakadályozza. Ezért néha élelmiszert kapott, de ő nem könyöradományt, hanem munkát kért mindenkitől, aki csak szóba állt vele. Sorba bekopogtatott az üzemekbe, így a baromfi-feldolgozóba is, ahol a gyakorlati próbán hegesztőtudásával megfelelt.
Révbe ért, és ennek nagyon örült, mert nem tud meglenni munka nélkül. Szabadidejét is azzal tölti ki. Szereti, ha felelősségteljes feladatokat kap, a Pannon Baromfinál éppezért érzi jól magát, no meg azért, mert főnökei közvetlenek vele és bíznak benne. Dicsérik frappáns megoldásait, elismerik szinte már túlzott szorgalommal párosuló szakértelmét. Az igazgató például reggelente rendszeresen vele kávézik.
Biztos háttérrel maga mögött könnyen beszerezte a végzettségét igazoló iratokat, személyi igazolványt kapott, albérletet talált. Szállásadó asszonyát ráadásul ma már élettársának tekinti. Padlóra került, de saját erejéből talpra állt. Visszagondolva élete alakulására, úgy véli, nem történhetett volna másképp. Legfeljebb egy dolgon változtatna: többet tanulna.

Nem a papír számít

Társaságban gyakran elmeséli a Zádori-történetet Huszár Béla, a Pannon Baromfi Kft. üzemvezetője. Számára az a tanulsága, hogy nem a papír, hanem a tudás számít. Szerinte fellépésének és tiszteletteli rámenősségének köszönheti a lakatos sorsa jobbra fordulását. Bár nem tudta igazolni, határozottan bizonygatta: ért a különleges hegesztésekhez. Az üzemvezető örül, hogy esélyt adott neki és felvette próbaidőre, mert azóta a kft. megbecsült dolgozója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mérgező lakótelepek

A környezetvédelmi tárca adatai szerint az ország három megyéjében már felmért több mint 20 ezer… Tovább olvasom