Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Egy hónappal tovább tart a lezárás Orbán Viktor házának környékén

Egy hónappal meghosszabbította a lezárást a miniszterelnök otthonának környékén a Terrorelhárítási Központ.
Egy hónappal meghosszabbította a lezárást a miniszterelnök otthonának környékén a Terrorelhárítási Központ (TEK) - olvasható a szervezet honlapján.

"Az elrendelt intézkedés pontosan meghatározza a lezárható terület határait, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely gyülekezési jog gyakorlására, vagy más nyilvános rendezvény megtartására rendelkezésre áll" - írták a TEK főigazgatója, Hajdu János által jegyzett dokumentumban.

A Kútvölgyi út és Cinege út kereszteződésétől a Csipke út és Cinege út kereszteződéséig terjedő, eredetileg legfeljebb kétnapos, augusztus 23-ától 25-ig tartó lezárást most a szükséges ideig, de legkésőbb szeptember 24-én éjfélig hosszabbították meg.

A döntés indoklása szerint a fenti időszakban a XII. kerületi Cinege út 5. szám alatti épületben védett személy tartózkodik, s testi épségének és közlekedési útvonalának megóvása érdekében szükséges a lezárás.

A TEK főigazgatója felkérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Készenléti Rendőrség vezetőit, hogy a lezárást további, indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi, bűnmegelőzési és objektumvédelmi intézkedésekkel egészítsék ki.

Múlt pénteken, augusztus 23-án Orbán Viktor miniszterelnök otthonának környéke volt az egyik állomása a kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelő, a Koppány Csoport által szervezett tüntetésnek. A résztvevőket a Készenléti Rendőrség nem engedte közvetlenül a kormányfő háza elé, az épülettől mintegy 50 méterre lezárták a Cinege utat. A demonstrálók azoknak az otthonához vonultak, akiket felelősnek tartanak a devizahitelezés nyomán kialakult helyzetért; banki vezetők lakóhelye mellett felkeresték Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő budapesti otthonát is.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. load 2013. augusztus 27. 22:24
    „24. pancser
    Jó a párhuzam.
    Orbán, és a pápa Őszentsége.
    Gratulálok, eszembe nem jutott volna.”
  • 24. pancser 2013. augusztus 27. 22:03
    „A csatában az ellenség mindig a vezért akarja kilőni, nem bátorság kérdése a védelem. El is várható az ország első emberétől, hogy vigyázzon magára. A pápa Őszentségét is támadták meg már ezért készült számára a különleges autó!”
  • 23. carlo33 2013. augusztus 27. 11:21
    „<moderálva>”
  • 22. buggyant 2013. augusztus 27. 08:45
    „<moderálva>”
  • 21. load 2013. augusztus 27. 07:16
    „5. xverax
    "... a forintot nem ők döntötték be, hanem a spekulánsok...."
    Mindenki spekuláns, akinek forint, forint alapú kötvény, vagy magyar állampapír van a tulajdonában.
    Amikor a 2010-es kormányváltás után Kósa Lajos Fidesz alelnök nyilvánosan elmélkedni kezdett arról, hogy a magyar gazdaság államcsőd közeli helyzetben van (nem volt igaz), akkor Szíjjártó Péter egy sajtótájékoztatón megerősítette ezt: "ma Magyarországon nem túlzás államcsődről beszélni."
    Az államcsőd a nemzeti valuta teljes elértéktelenedését jelenti, ezért mindenki, akinek ilyen a tulajdonában van szabadulni szeretne tőle minél hamarabb. Ez hatalmas forint eladási hullámot generált és a forint árfolyama az eurohoz képest 273 forintról 287 forintra esett.
    Mindez nem történt volna meg, ha Kósa és Szíjjártó nem beszél szamárságokat.
    Akkor mégis ki döntötte be a forintot?”
  • 20. Jandex 2013. augusztus 27. 06:31
    „9. nága 2013.08.26. 16:13
    A környékbeliekkel mi van? Nem korlátozzák véletlenül a jogaikat???/Mondjuk a hazajutáshoz való jog! :))))) /”
  • 19. BJ.MÓVÁR 2013. augusztus 26. 23:13
    „Mindenre van magyarázatuk!”
  • 18. kenderice 2013. augusztus 26. 21:47
    „A nagy fülkeforradalmár hős vezéretek megint kiküldi az asszonyt, ő meg bent lapít a TEk-esek mellett! Felnézhet rá a sok birka.”
  • 17. embertelen 2013. augusztus 26. 20:29
    „Igen félénk ember lehet ez a nemzetvezér úr, talán még az alsónadrágja is tele van. Mi lesz majd akkor, ha jönnek a választások, netalán egész Budapestet le fogja záratni?”
  • 16. Kukac40 2013. augusztus 26. 20:00
    „5. xverax A deviza hitelesek többsége nem saját akaratából lett devizahiteles. Egyszerűen nem is kapott mást, vagy olyan feltétellel kaptak volna ami már akkor durva volt. Fityesz a választások után pár nappal kétszer megszólalt és olyan ütemben kezdett drágulni a Eu árfolyama, hogy bődület. A svájci frank egy előre előkészített drágítás volt. A bank hivatalosan is kiadta a törlesztőrészleteket tartalmazó listát, A bankok a THM-et nem tartják, de ez senkit nem érdekel. Viktorka meg jó ha be van zárva, csak túl nagy helyre, és nem a fajtársai közé.”
  • 15. szabadságharcos 2013. augusztus 26. 19:56
    „9. nága 2013.08.26. 16:13
    Azért a mézesheteket nem kéne bele számolni. Tele va a gatyókája Őzsarnokságának??”
  • 14. zakarias3 2013. augusztus 26. 19:37
    „Dübörög a majré!”
  • 13. állampógár 2013. augusztus 26. 18:24
    „Na ez innentől már gáz.”
  • 12. Legs 2013. augusztus 26. 18:03
    „11. Dwatson 2013.08.26. 17:13
    Talán Nága-Mága HÚZZA NEKIK?:))”
  • 11. Dwatson 2013. augusztus 26. 17:13
    „9. nága 2013.08.26. 16:13
    A násznép szeptember 24-ig vonul?”
  • 10. Legs 2013. augusztus 26. 17:10
    „Ha rajtam múlna az összes politikus háza köré kordont vonnék.Aztán többet senki ,se ki-se be.!!Ott maradhatnának életük végéig.”
  • 9. nága 2013. augusztus 26. 16:13
    „Nyilán az esküvői násznép nem tüntetők közt akar elvonulni - mindenkinek joga van a magánélethez.”
  • 8. torrente07 2013. augusztus 26. 15:29
    „Lehet jönni hozzám beleugorni a kútba! Meg van rá a lehetőség! Ugyanez volt a CHF hitellel is! Tudta mindenki hogy a forinthitel drágább, de legalább fix a törlesztőrészlet, sokan mégis a rizikósabb frankhitelt vették fel! Aztán mennek sírni! Vessenek magukra!”
  • 7. öröksoproni 2013. augusztus 26. 14:02
    „Tévedek, hogy állandóan fikázták Gyurcsányt, amikor mindig körbezáratta magát, akárhova ment?”
  • 6. Dr.Lang 2013. augusztus 26. 13:54
    „Dwatson:
    A dollarhoz kepest is ekkorat emelkedett a CHF, ugyhogy hulyeseg amit irsz. Azt is Obama <moderálva> el?”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frontálisan ütközött két autó a 8-ason Várpalotánál

Két személyautó frontálisan ütközött hétfő reggel a 8-as főúton Várpalotánál, négyen megsérültek. Tovább olvasom