Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 33°C Még több cikk.

Egy helyen az összes mobiltarifa

Az alkalmazás a három hazai mobilszolgáltató tarifacsomagjainak 300 változatát veszi figyelembe.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) sajtótájékoztató keretében mutatta be 3,5 millió forintból fejlesztett mobiltarifa-összehasonlító TANTUSZ programját. A teljesen naprakészen tartott webes alkalmazás a három hazai mobilszolgáltató kínálatában elérhető tarifacsomagok mintegy 300 változatának legfontosabb elemeit veszi figyelembe. A programban szereplő díjtételeket folyamatosan frissítik, hogy mindig naprakész adatbázis álljon a felhasználók rendelkezésére.

"A Nemzeti Hírközlési Hatóság a verseny élénkítése, a piaci verseny tisztaságának megőrzése és az árak folyamatos csökkentése mellett a fogyasztói tájékoztatást is kiemelt feladatának tekinti" -- nyilatkozta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. A TANTUSZ eredményes használatához érdemes előkészíteni a már meglévő számlákat, de a kalkuláció a telefonálási szokások alapján is képes számításokat végezni.

A szoftver alapvető adatok -- azaz mikor és melyik irányba, milyen hosszan beszél az ügyfél, a küldött SMS-ek és MMS-ek száma, illetve a WAP és GPRS forgalom -- alapján összeveti a három hazai mobilszolgáltató kínálatát, azokat a csomagokat is számításba véve, melyeket már lezártak, de még az ügyfelek használhatják őket. Így könnyen kiderülhet, érdemes-e egy már kifutott csomagról váltani más, kedvezőbbnek ígért csomagra.

A TANTUSZ szűréseket is képes végezni, kereshetünk vele csak előfizetéses, vagy csak prepaid, kártyás csomagokra is. Arra is lehetőségünk nyílik, hogy a megadott szokások alapján adott csomagokat hasonlítsunk össze, egy intervallumban megkapva a hozzávetőleges havi számla összegét.

A kapott adatok azonban csak tájékoztató jellegűek, számlaellenőrzésre, a mobilszolgáltató számlájának felülvizsgálatára a webes alkalmazás nem alkalmas. A program a várható költségek becslésénél a legfontosabb, széles körben elérhető és elterjedt, a gyakran, sokak által használt szolgáltatások díjelemeit veszi figyelembe. Az adatok bevitele után a TANTUSZ kiválasztja a három hazai szolgáltató két-két, a felhasználónak legkedvezőbb ajánlatát, a bevitt adatok alapján megbecsült havi költségek szerint növekvő sorrendbe rendezve.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Berlin nem tudott kapcsolatba lépni az iraki túszejtőkkel

A németországi közélet kiemelkedő egyéniségei fogtak össze, hogy megmentsék az Irakban elrabolt… Tovább olvasom