Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Egy gyereket sem utasíthatnak el helyhiány miatt az iskolák

Egy panaszos az ombudsmanhoz fordult, miután gyermeke nem mehetett a a felvételi körzetben lévő általános iskolába. Az iskola azonban nem utasíthatja el a körzetéhez tartozó gyerekeket.
Az ombudsman szerint a kötelező felvételt biztosító iskolának minden esetben fel kell vennie a felvételi körzetében élő gyereket, az iskola fenntartójának pedig biztosítania kell a létszámnak megfelelő számú osztály indítását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint egy panaszos azzal fordult Székely László alapjogi biztoshoz, hogy gyermekének felvételi kérelmét elutasította a felvételi körzetben lévő általános iskola helyhiányra hivatkozva. Az ombudsmani vizsgálat feltárta, hogy azért nem vehették fel a gyereket, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - az iskola fenntartója - nem tette lehetővé a körzet gyermeklétszámának megfelelő számú osztály elindítását.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy ehhez a jogsértő helyzethez járult hozzá az iskola igazgatójának önkényes elutasító döntése, amelyet a törvényes működésért felelős fenntartó is jóváhagyott.

A jelentésben az áll, hogy a kormányhivatalnak a tanköteles korú gyermekek várható létszámát figyelembe véve úgy kell kialakítania az iskolák felvételi körzetét, hogy az intézmények el tudják látni feladataikat, az intézményvezetők eleget tudjanak tenni felvételi kötelezettségüknek. A fenntartónak pedig úgy kell megszerveznie az ellátást, hogy az iskola minden olyan jelentkezőt fel tudjon venni, akinek a felvételét jogszabályok előírják, ugyanakkor az osztálylétszámra vonatkozó rendelkezések se sérüljenek. Az alapvető jogok biztosa kiemelte, hogy a fenntartó nem mentesülhet jogi kötelezettségei alól. Ellenkező gyakorlat esetén nemcsak a tankötelezettség szenved csorbát, hanem a gyermekek és a szülők alapvető joga is - írták.

A jelentés azt is rögzíti, az iskola igazgatója arra sem hivatkozhat a körzetbe tartozó gyermekek jelentkezésének elutasításakor - mint tette ezt a panaszos esetében -, hogy a külön élő szülők nem nyilatkoztak a szülői felügyelet gyakorlásáról.

Az ombudsman felkérte Hanesz Józsefet, a Klik elnökét, hogy a panaszos ügyében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Székely László azt is kezdeményezte, hogy a szervezet vezetője vizsgálja felül az iskolai beiratkozásnál megkövetelt, a szülői felügyeleti jog gyakorlásával kapcsolatos iskolai eljárásokat. A vizsgálat által érintett szervek vezetőitől pedig azt kérte, hogy a jövőben a jelentésben foglaltaknak megfelelően járjanak el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kenderültetvény találtak egy esztergomi családi házban

A kétszáz tő kendert a ház alsó és felső szintjén időzítővel működő öntöző- és szellőztetőrendszert… Tovább olvasom