Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Egy gyengénlátó solymári férfit raboltak ki segítséget színlelve

Őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki vasárnap késő este Budapesten először "segített" egy gyengénlátónak, majd solymári lakásáig kísérte és kirabolta - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a Kesznyéten élő N. László a főváros egyik zebráján segített az átkelésben a későbbi sértettnek, majd a közeli éjjel-nappali boltba is elkísérte az 59 éves solymári férfit, aki a villamosra felszállva közölte: nem kér a további segítségből.

Ennek ellenére N. László a házáig kísérte a gyengénlátó férfit, akitől az ingatlanhoz érve megpróbálta elvenni a táskáját, sikertelenül. A támadó ekkor ököllel halántékon ütötte áldozatát, elvette a táskát, s elmenekült.

A pilisvörösvári rendőrök egy a főváros felé tartó buszról szállították le a rablás gyanúsítottját, majd kihallgatása után őrizetbe vették. Ellene - előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett - a Budaörsi Rendőrkapitányság indított eljárást - tette hozzá a PMRFK szóvivője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem mond le Kecel polgármestere

Nem mond le, függetlenként folytatja munkáját Haszilló Ferenc Kecel polgármestere, miután harmadszor szavaztak neki bizalmat a város polgárai. Tovább olvasom