Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

Egy Európa-bajnokság furcsaságai

Javában zajlik Sopronban a női U20-as kosárlabda Európa-bajnokság. A mieink a csoportmérkőzések során remekeltek, s erről lapunkban részletesen be is számoltunk. Több más mérkőzésen azonban olyan érdekességek, furcsaságok és roppant különös dolgok történtek, amelyeket, úgy gondoljuk, érdemes megosztani olvasóinkkal.

Peches bírónő

Jobb dolgot is el tudott volna képzelni a múlt vasárnap este fél 9 és 10 óra között Chantal Julien francia játékvezető hölgy, mint a görög–bolgár csoportmeccs levezetését. De hiába, a játékvezetőnek az a dolga, hogy vezessen. Pedig ez idő tájt játszották a labdarúgó-világbajnokság döntőjét hazája válogatottja részvételével. Sajnos nem hozták „szinkronba” a két eseményt, még szerencse, hogy a két ország Eb-n szereplő válogatottjának egyike sem játszott ekkor. Az Eb-n közreműködő olasz „spori”, Mauro Pozzana szerencsésebb volt francia kolléganőjénél, ő nézhette a vb-döntőt. A játékvezető-küldésért felelős szakemberek kis rugalmassággal – végül is 20 játékvezető működik közre az Eb-n – segíthettek volna a francia játékvezető hölgynek, aki egyébként nem igazán nagy futballrajongó, de a világbajnoki döntőt szívesen végignézte volna...

Nem akartak nyerni

Az előbb említett bolgár–görög volt az egyik utolsó csoportmeccs, az biztos volt, hogy mindkét gárda továbbjut. (Az ezzel egy időben a másik helyszínen rendezett török–lengyel meccsen kieső csapatok csaptak össze.) A „küzdő” felek pedig pontosan tudták, milyen csoportokba kerülhetnek. Nos, mindkét gárda a mieink, a belgák és – akkor még úgy gondolták – a spanyolok mellé akart. Ehhez másodiknak kellett lenni a csoportban. Ez a meccs pedig arról szólt, hogy aki nyer, nyeri a csoportot, a vesztes a második. Hihetetlen antikosárlabda folyt a pályán, mindkét csapat vereségre játszott. A görög edző például kifejezetten rosszkedvűen vette tudomásul, amikor játékosa a végjátékban véletlenül bedobott egy büntetőt... Az utolsó percekben kis híján már egymást próbálták helyzetbe hozni a játékosok, ám a tudatosan az ellenfélnek adott labdák elől a címzettek félreugrottak, s hagyták, hadd menjen ki a labda, s teljen az idő. A végén a görögök érték el céljukat, 53–52-es bolgár győzelem született. Különös meccs volt!

Nagy hátrányt dolgoztak le

Az Eb egyik kellemes meglepetése volt a török válogatott szereplése. A hihetetlen akarattal, lelkesedéssel küzdő, többször is 15–20 pont hátrányt ledolgozó törökök az első fordulóban csak 5 ponttal kaptak ki a két éve Pozsonyban ugyanezen korosztály számára rendezett, akkori U18-as Eb-n fölényesen diadalmaskodó orosz csapattól, majd az ugyanezen a kontinensviadalon ezüstérmes spanyolokat le is győzték 2 ponttal. Aztán a spanyol–orosz rangadón hogy, hogy nem, megszületett az egyetlen olyan eredmény, amely mindkét csapat számára továbbjutást jelentett: 3 pontos spanyol siker.

A törökök bosszúja

A törökök ott zokogtak a Krasznai-csarnokban, majd simán kikaptak a mind a spanyolok, mind az oroszok által fölényesen vert lengyelektől, kicsit „átírva” így a folytatás forgatókönyvét. Ha a papírformának megfelelően a törökök nyertek volna, hármas körbeverés lett volna a csoport elején, s az oroszok lettek volna az elsők. Így azonban azzal, hogy az utolsó fordulóban nyertek, a spanyolok lettek a csoportelsők s kerültek – többek között – a franciák mellé, a mieink pedig az oroszokkal kerültek egy ágra...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi 3 millió eurót fizethet visszamenőleg a Miocrosoft

Az Európai Bizottság emelheti a Microsoftra kiszabandó bírság mértékét és 2005. december 15-ig… Tovább olvasom