Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Egy asztalhoz ülnek a városfejlesztésért

Párbeszédet kezdeményezett Kránitz László, az MSZP elnöke, országgyűlési képviselő a volt és a jelenlegi városvezetés között. A tegnapi találkozón részt vett a teljes régi városvezetés, a jelenlegit Abdai Géza alpolgármester képviselte.
Részsikerként értékelhető Kránitz László kezdeményezése, miszerint a régi és az új városvezetés folytasson párbeszédet azokról a városfejlesztési programokról, amelyek jelenleg is folyamatban vannak. Az ötletet az adta a szocialista képviselőnek, hogy a miniszterelnök november 22-re meghívta a megyei jogú városok polgármestereit, hogy konzultáljanak a fejlesztési programokról és az uniós pénzekről. A régi városvezetést Walter Dezső volt polgármester és alpolgármesterei, Hruby József, valamint Kalmár István képviselték.
A házigazda Kránitz László sajnálattal állapította meg, hogy Fodor Tamás nem tett eleget a meghívásnak. Ezt úgy értékelte, hogy a polgármester nem tartja fontosnak a párbeszédet. Ezt határozottan cáfolta Abdai Géza, aki elmondta, egyrészt a napi ügyek átvétele rendkívül elfoglalja a tisztségviselőket, másrészt pedig későn kapták kézhez a meghívót és Fodor Tamásnak más programja volt.
Walter Dezső kijelentette, a régi városvezetés kész mindenben segíteni az újat, megadnak számukra minden információt, hiszen a város érdeke, hogy a már elkezdett fejlesztések befejeződjenek. Abdai Géza megerősítette azt a korábban már többször elhangzott álláspontjukat, hogy befejezik a fejlesztéseket, s nem zárkóznak el a szakmai kérdések megvitatása elől, de nem tartják szerencsésnek, hogy az ilyen rendezvények nyilvánosak a sajtó számára, mert így nehéz érdemi tárgyalást folytatni. Ezért azt javasolta, hogy szakmai munkabizottságot állítsanak fel, s ebben természetesen részt vesz Fodor Tamás is. Az új városvezetés kész ezeknek az egyeztetéseknek a városházán helyet biztosítani. Ebben megállapodtak.
Walter Dezső, aki tagja a Regionális Fejlesztési Tanácsnak, az időtényezőre hívta fel a figyelmet, mondván, hogy a jövőbeni fejlesztések ügyében minél előbb ki kell alakítania az álláspontját Sopronnak. Kránitz László hozzátette, a városvezetésnek felajánlja kormányzati kapcsolatait, hogy Sopron fejlődése folytatódhasson a következő években is.
Abdai Géza bejelentette, a polgármester részt vesz a november 22-i tanácskozáson, valamint azt kérte, hogy a kormány tartsa be az előző városvezetésnek tett ígéreteit, amelyek a különböző fejlesztésekre vonatkoztak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rózsává vált kötényében a kenyér

Hétszázhetvenöt éve, 1231. november 17-én halt meg Árpád-házi Szent Erzsébet (Türingiai Szent… Tovább olvasom